Világliga-döntős a nőipóló-válogatott

Vágólapra másolva!
A magyar nőivízilabda-válogatott 8-7-re legyőzte Oroszországot az első alkalommal kiírt Világliga elődöntőjében, és a Long Beach-i fináléban a házigazda Egyesült Államok csapatával találkozik.
Vágólapra másolva!

Eredmény, 1. elődöntő:
Magyarország - Oroszország 8-7 (2-1, 2-2, 3-3, 1-1)
Long Beach, 500 néző
a magyar csapat góllövői: Pelle 3, Kisteleki, Stieber, Valkai E., Szremkó, Valkai Á. 1-1

Long Beachben félezren voltak kíváncsiak a 8 csapatos, csupa athéni olimpiai résztvevő alkotta mezőny meghívásos tornájának első elődöntőjére, amelyet a legutóbbi világbajnokság 5. helyezettje, a magyar válogatott vívott a vb- és olimpiai bronzérmes oroszokkal.

A helyszíni beszámoló szerint nagy mérkőzést játszottak a lányok, amelynek első felében rendkívüli volt az iram, igazi úszóverseny alakult ki. A második "félidőben", azaz a harmadik és a negyedik 9 percben férfiasan kemény volt az összecsapás. A mérkőzés sorsát végül is az döntötte el, hogy Faragó Tamás a harmadik kapus kivételével valamennyi játékosát csatába tudta küldeni, míg az oroszoknál tíz játékost tudott szerepeltetni Klejmanov kapitány.

A magyar csapatban - ismét - kimagasló teljesítményt nyújtott a kapus Sós Ildikó, a mezőnyjátékosok közül pedig Pelle Anikó és a csapatkapitány Stieber Mercedes. A döntőt - magyar idő szerint - hétfőn reggel háromnegyed hatkor vívja a gárda a házigazda Egyesült Államok világbajnoki címvédő válogatottjával, amely a másik elődöntőben egy góllal legyőzte a csoporttalálkozók keretében Stieberéket legyűrő vb-ezüstérmes, Európa-bajnok olaszokat.

további eredmények, elődöntő:
Egyesült Államok- Olaszország 10-9 (3-3, 2-1, 3-1, 2-4)

az 5-8. helyért:
Görögország - Ausztrália 8-7 (3-1, 1-3, 0-1, 4-2)
Kanada - Kazahsztán 10-5 (5-2, 1-2, 1-1, 3-0)

az utolsó napi program
a 7. helyért: Ausztrália - Kazahsztán, 1.00
az 5. helyért: Görögország - Kanada, 2.30
a 3. helyért: Oroszország - Olaszország, 4.00
az 1. helyért: Magyarország - Egyesült Államok, 5.45.