Hansen világcsúcsot úszott 100 m mellen

Vágólapra másolva!
Az amerikai Brendan Hansen szenzációs, 59.30 másodperces új világcsúcsot állított fel a férfi 100 méteres mellúszásban az Egyesült Államok olimpiai válogatóversenyének második napján, Long Beachben.
Vágólapra másolva!

A 22 éves Hansen csaknem fél másodpercet javított az eddigi rekordon (59.78 mp), amelyet a japán Kitadzsima Koszuke ért el a tavalyi barcelonai világbajnokságon.

"Nagyon boldog vagyok. Legfőképpen azért, mert a számomra csalódást hozó 2000-es válogatót követően elsősorban magamat, a kishitűségemet kellett legyőznöm, de ez csak most sikerült igazán. Innentől minden erőmmel az olimpiára koncentrálok" - mondta a győztes, aki négy éve mindkét mellúszószámban harmadik lett a válogatón, így nem vehetett rész a sydneyi ötkarikás játékokon.

Hansen világcsúcsán kívül akadtak még figyelemre méltó eredmények az Egyesült Államok úszóválogatójának második napján. Jenny Thompson, a nyolcszoros olimpiai bajnok például kijutott karrierje negyedik olimpiájára!

A 31 éves úszónő a 100 méteres pillangóúszásban lett második. Amúgy a nyolc eddigi olimpiai aranya úgy jött össze, hogy egyéniben egyet sem nyert. "Most már nincs rajtam semmiféle nyomás, túl a harmadik ikszen úgy utazom Athénba, hogy csak élvezni akarom az úszást. Aztán ha sikerül valami, az már csak bónusz." - mondta Thompson.

A 400 méters női gyorsúszásban másodikként végzett - és ezzel olimpiai repülőjegyet váltó - Kalyn Keller annak a Klete Kellernek a húga, aki egy nappal korábban már kivívta a csapattagságot. Ez lesz a harmadik eset, hogy egy fiú-lány testvérpár képvislei úszásban az Egyesült Államokat olimpián.

Klete egyébként csütörtökön a második legjobb idővel került a 200 méteres gyorsúszás döntőjébe - Michael Phelps mögött. A csodaúszó, aki csütörtökön 4:08.41-gyel szédületes világrekordot repesztett 400 vegyesen, 1:47.42-vel a legjobb időt úszta 200 gyorson. "Maradt még üzemanyag a tankban, nem kell félni" - mondta magabiztosan Phelps a verseny után. "Bár az is igaz, hogy nem éreztem magam olyan jól, mint 24 órával korábban."

Eredmények, férfiak:

100 m mell:
1. Brendan Hansen 59.30 mp, új világcsúcs
2. Mark Gangloff 1:00.87.

nők:
100 m pillangó:
1. Rachel Komisarz 58.77 mp
2. Jenny Thompson 58.98

400 m gyors:
1. Kaitlin Sandeno 4:08.07 perc
2. Kalyn Keller 4:09.78.

A férfi 100 m mell világcsúcsfejlődése:
1:01.65 p: Steve Lundquist (amerikai), 1984.07.29.
1:01.49: Adrian Moorhouse (brit), 1989.08.15.
1:01.49: Moorhouse, 1990.01.25.
1:01.49: Moorhouse, 1990.07.26.
1:01.49: Rózsa Norbert, 1991.01.07.
1:01.45: Rózsa, 1991.01.07.
1:01.45: Vaszilij Ivanov (orosz), 1991.06.11.
1:01.29: Rózsa, 1991.08.20.
1:00.95: Güttler Károly, 1993.08.03.
1:00.60: Fred Deburghgraeve (belga), 1996.07.20.
1:00.36: Roman Szludnov (orosz), 2000.06.15.
1:00.29: Ed Moses (amerikai), 2001.03.28.
1:00.26: Szludnov, 2001.06.28.
59.97 mp: Szludnov, 2001.06.29.
59.94: Szludnov, 2001.07.23.
59.78: Kitadzsima Koszuke (japán), 2003.07.21.
59.30: Brendan Hansen (amerikai), 2004.07.08.

Ch. Gáll András/(MTI)