Kovács Antal az olimpiai bajnokkal kezdhet

Vágólapra másolva!
Kovács Antal egészen elképesztően balszerencsés volt a sorsolással, cselgáncssportunk eleddig egyetlen olimpiai és világbajnoka Athénban első meccsén a címvédő, s évek óta veretlen japán Inoue Koszei ellen léphet tatamira.
Vágólapra másolva!
Sportmúzeum

Itt megtekintheti a Filmmúzeum interjúit a jelen és a múlt jeles magyar sportembereivel.

Ozsvár András

Az összes interjú


A 26 éves japán dzsúdós a sydneyi olimpiai bajnoka, aki 1999-ben, 2001-ben és 2003-ben is megnyerte a világbajnokságot, s az elmúlt öt évben a különböző nemzetközi versenyeket is figyelembe véve mindössze három vereséget szenvedett: egy alkalommal az összjapán bajnokságon Keiji Suzuki, két tornán pedig éppen Kovács Antal győzte le! A 2001-es müncheni vb döntőjében is találkoztak, akkor Inoue nyert.

Amennyiben athéni olimpiai csapatunk zászlóvivőjének sikerülne nyernie Inoue ellen, akkor utána egy ausztrál-barbadosi párharc győztese következne, majd a papírforma alapján a holland Elco van der Geest, a döntőbe jutásért pedig a grúz Jikurauli vagy a kazah Zsitkejev. Ha Inoue nyer, s a japán bejut a legjobb négy közé, akkor Kovács Antal a vigaszágon még elindulhatna egy hosszú úton a bronzéremért - de ennyire nem érdemes előre szaladni...

A cselgáncsversenyek másik magyar indulója, a 66 kg-ban két éve Eb-t nyert Ungvári Miklós sem volt szerencsés a sorsolással. Ebben a súlycsoportban 32-en indulnak, így már kész is a 32-es tábla, amelyen Ungvári az azeri Iszmajlovval kezd. Amennyiben nyer, a papírforma alapján sorrendben az ukrán Nasztujev, a kubai Arencibia, majd a világbajnoki címvédő iráni Miresmaeli testén át juthatna be a döntőbe. Ez is rettentően erős ág!

Bár az olimpián Kovács és Ungvári személyében csak két magyar cselgáncsozó indulhat - a többiek "elszálltak" a kvalifikációs sorozatban -, érdekesség, hogy a női 57 kg-ban ausztrál színekben az a Pekli Mária szerepel, aki 1996-ban még a magyar válogatott tagjaként nyert Eb-ezüstöt, a sydneyi olimpián viszont már új hazája állampolgáraként lett bronzérmes.

Fábik Tibor