Elődöntőben a Dream Team

Vágólapra másolva!
A kezdeti botladozás után viszonylag simán jutott be az Egyesült Államok férfikosárlabda-csapata az olimpiai torna legjobb négy együttese közé. Stephon Marbury, a New York Knicks hátvédje 31 pontjával abszolút pontcsúcsot állított fel az Egyesült Államok olimpiai kosártörténetében - Cahrles Barkley (1992) és Adrian Dantley (1976) 30 pontos csúcsát adta át a múltnak -, miként az általa értékesített hat tripla is nemzeti rekord.
Vágólapra másolva!
Sportmúzeum

Itt megtekintheti a Filmmúzeum interjúit a jelen és a múlt jeles magyar sportembereivel.

Az összes interjú
Ch. Gáll András helyszíni jelentése Athénból


Az amerikaiak hihetetlen elszántsággal készültek a nemzeti ügynek számító negyeddöntőre a B csoportot veretlenül megnyerő, s az eddigiekben messze a leghatékonyabb, s leglátványosabb játékot nyújtó spanyolok ellen.

Pedig ez idáig az amerikai sajtó - élen a USA Today-jel - a betonba döngölte Larry Brown edző látványosan alulteljesítő, Puerto Ricótól 19, Litvániától 4 ponttal vereséget szenvedő alakulatát. Miközben a rajt előtt arról folyt találgatás, hogy megszakad-e a Dream Team 1992 óta datálódó veretlenségi sorozata, az utóbbi napokban, a kínos kudarcok, s a csoportban nagy nehezen kiizzadt negyedik hely hatására már az volt a téma, hogy lesz-e egyáltalán esélyük az éremszerzésre a botrányosan dobó jenkiknek.

Mert bizony a spanyol meccs előtt a csapat triplamutatója 23,6% volt - a legalacsonyabb a tizenkét tagú mezőnyben -, a mezőnyből 46% (hetedik), büntetőből pedig 64%, a tizenegyedik legjobb. Ugyanakkor lepattanózásban és gólpasszadásban az amerikaiak vezették a listát.

"Nem szabad azon filozofálnunk, hogy nincsenek igazi dobójátékosok a csapatunkban" - nyilatkozta a csütörtöki meccs előtt Carmelo Anthony, a Denver 20 éves bedobója. "Ugyanis az igazság az, hogy valamilyen szinten mindnyájan tudunk dobni."

"Azzal, azokkal kell főznünk, amink van" - kontrázott Larry Brown. "Nincs értelme olyasmiről álmodozni, ami nincs a birtokunkban."

Brown roppantul tisztelte a spanyolokat a csütörtöki összecsapás előtt: "Mario Pesquera edző gárdája a legjobb csapat, amit eddig az olimpián láttam. Gasolnál, a Memphis Grizzlies centerénél nincs jobb kosaras itt Athénban, ráadásul a Team USA-t két éve megverték Indianapolisban, a világbajnokságon, ahol szégyenszemre hatodikak lettünk."



Kevesen hitték, de igaza lett: tulajdonképpen biztosan, 102-94-re győztek az amerikaiak. Az oly fontos siker után Gregg Popovich, a Team USA másodedzője, a San Antonio Spurs szakvezetője nyilatkozott: "Tudtuk, hogy a nemzetközi kosárlabdázás roppant erős. Nem lepett meg bennünket, hogy ilyen magas az athéni kosárlabda torna színvonala. Az elődöntőben a Görögország-Argentína találkozó győztesével találkozunk. A görögöket megvertük hat ponttal a csoportban, Argentínától kikaptunk a 2002-es vb-n. Bárki is lesz az ellenfelünk, győznünk kell, mert ezt várja tőlünk a haza!"

A többi negyeddöntőn:
Litvánia - Kína 95-75
Olaszország - Puerto Rico 83-70
Argentína - Görögország 69-64

A pénteki elődöntő párosítása:
Litvánia - Olaszország
Egyesült Államok - Argentína