A kajakosoknál is szigorú a doppingellenőrzés

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

"Ilyen szigorú doppingvizsgálatra még nem volt példa" - jelentette ki az athéni olimpia pénteki versenynapján egy-egy arany- és ezüst-, valamint két bronzérmet szerzett magyar kajak-kenu válogatottat vezető Schmidt Gábor, a hazai szövetség főtitkára.

"Az első négy helyezettet, a csapathajók egy-egy versenyzőjét ellenőrzik, s nemcsak vizeletmintát, hanem vért is vesznek tőlük. Mindössze annyi kedvezményt kaptunk, hogy azoknak, akiket vérvételre is rendeltek és szombaton még érdekeltek, elég vasárnap délelőtt jelentkezniük az olimpiai falu klinikáján" - tette hozzá.

Ez azt jelenti, hogy pénteken csupán Vajda Attilának és Szabó Szilviának kellett megjelennie a falu kórházában.