Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Átszámítva 100 ezer eurót (25 millió forint) kap otthon Arash Miresmaeili világbajnok iráni cselgáncsozó, aki eleinte politikai okokból nem akart tatamira lépni az izraeli Ehud Vaks ellen az athéni olimpián, majd meggondolta magát, végül a mérlegelésnél nem tudta hozni a súlyát.

A 23 éves sportoló - aki így csak a nyitóünnepségen szerepelt hazája zászlóvivőjeként - annyi pénzhez jut, mintha aranyérmet nyert volna Görögországban. A sportág nemzetközi szövetsége (IJF) szerint Miresmaeili nem szándékosan és nem a nyilvánosság előtt vonakodott a mérkőzéstől. Túlsúly miatt - függetlenül a véletlen vagy szándékos hízástól - viszont nem lehet senkit sem felelősségre vonni.

Az ország ötkarikás bizottsága korábban közölte, hogy a 66 kg-os kategória kétszeres világbajnoka kormányutasításra diszkvalifikáltatta magát. Az 1979-ben létrejött Iráni Iszlám Köztársaság nem ismeri el Izraelt, amelyet csak "megszállt Palesztinának" nevez. Az iráni útlevelekben a következő megjegyzés olvasható: "Ez a dokumentum beutazásra jogosít minden országba, kivéve a megszállt Palesztinát."