A rajtelső Max Biaggi rajt-cél győzelmet szerzett a Német Nagydíjon, s idei harmadik győzelmével tíz pontra felzárkózott a királykategóriában vezető Valentino Rossihoz. Mad Max - nevével ellentétben - nyugodtan és kiegyensúlyozott formában tartotta meg helyét a mezőny élén csapattársa, Carlos Checa és a harmadik helyen célba érő Shinya Nakano előtt. A 125-ös géposztályban Talmácsi Gábor 18. lett.

Fotó: Amber PR
Örömében Biaggi majd'
leugrott a pódiumról
Alex Barros hamar leszakadt és hagyta, hogy Checa, Abe és Nakano vívjanak meg a maradék dobogós helyekért. A végén Checa kaparintotta meg a második helyet, s ezzel kettős Marlboro-Yamahás győzelem született. Ez már idén a második kettős Yamaha-siker, az elsőt Le Mans-ban szerezték. Shinya Nakano egyúttal első 500 köbcentis dobogós helyezését gyűjthette be azután, hogy az utolsó körben a verseny leggyorsabb körét futotta. Szüksége is volt rá, hiszen maga mögött kellett tartania Norick Abét, akit három körrel a verseny vége előtt előzött meg.

Hárman harcoltak az ötödik helyért, amelyből végül Barros került ki győztesen. Hatodik a tavaly 250 köbcentis bajnok Olivier Jacque, hetedik pedig Valentino Rossi lett. Loris Capirossi képtelen volt tartani az iramot a trióval, így kénytelen volt beérni a nyolcadik hellyel. Őt a két Suzukis versenyző, a századik nagydíját ünneplő Kenny Roberts és Sete Gibernau követte a kilencedik és tizedik helyen. Nem tudtak a rajtpozíciójuknál jobb helyezést elérni.

250 kcm - Melandri első győzelme

Marco Melandri az utolsó előtti kanyarban csodálatos manőverrel kielőzte a világbajnokságban vezető Daijiro Katoh-t a, s megszerezte első 250 köbcentis győzelmét. Az olasz tini és Apriliás márkatársa, Tetsuya Harada együtt motoroztak a japán Hondással a verseny 29 körében. Közben Emilio Alzamora és Jeremy McWilliams bukott, és ráhagyta a versenyzést a trióra.

Egy korábban elkövetett hiba miatt Melandri még a verseny leintése előtti körben is a második helyen motorozott Katoh mögött. Valahogyan azonban az Apriliás páros rá tudott közelíteni a japán éllovasra, az utolsó előtti kanyarban Melandri gondolt egy nagyot, s kívülről kielőzte Katoh-t, akinek ideje sem maradt a reagálásra. Harada jött be harmadiknak japán honfitársa mögött és jelenleg 44 ponttal lemaradva követi Katoh-t a világbajnoki ponttábla második helyén. Melandri 52 pontra csökkentett hátrányát az első helyezetthez képest, és a harmadik helyen áll.

Roberto Rolfo 18 másodperccel az élboly hármasa után ért célba a negyedik helyen. Őt Randy de Puniet, Alex Debon és Alex Hoffman követte a célba. Utóbbi idei legjobb helyezését érte el hazai közönség előtt. Hoffman csapattársa, a szintén német Katja Poensgen huszadik lett, de még így is örülhet, hogy egyáltalán célba ért, mivel összesen tucatnyi versenyző tapasztalhatta meg az aszfalt keménységét. Az első tíz motorból nyolc Aprilia márkájú volt.

125 kcm - Talmácsi 18. lett

Talmácsi Gábor a 18. helyen ért célba a 125 köbcentis kategóriában. Ez már csak azért is kitűnő helyezés, mivel a 19. helyen, tehát Gábor után ért célba Youichi Ui.

Ezután a motoros mezőny elmegy a szokásos nyári szabadságára és legközelebb augusztus végén a Cseh Nagydíjra tér vissza.

A Német Nagydíj végeredménye:

500kcm

1. Max Biaggi (Marlboro Yamaha) 43.36.983
2. Carlos Checa (Marlboro Yamaha) 43.40.232
3. Shinya Nakano (Gauloises Yamaha) 43.40.625
4. Norick Abe (Antena 3 Yamaha) 43.41.767
5. Alex Barros (West Honda Pons) 43.58.147
6. Olivier Jacque (Gauloises Yamaha) 43.58.368
7. Valentino Rossi (Nastro Azzurro Honda) 43.58.928
8. Loris Capirossi (West Honda Pons) 43.59.468
9. Kenny Roberts (Telefonica Movistar Suzuki) 44.00.314
10. Sete Gibernau (Telefonica Movistar Suzuki) 44.01.387

250kcm

1. Marco Melandri (MS Aprilia Racing) 42.37.696
2. Daijiro Katoh (Telefonica Movistar Honda) 42.37.748
3. Tetsuya Harada (MS Aprilia Racing) 42.37.899
4. Roberto Rolfo (Safilo Oxydo Race) 42.56.006
5. Randy de Puniet (Equipe de France) 43.05.804
6. Alex Debon (Valencia Circuit Aspar Team) 43.14.262
7. Alex Hofmann (Dark Dog Racing Factory) 43.14.460
8. Naoki Matsudo (Petronas Sprinta Yamaha) 43.14.614
9. Franco Battaini (MS Eros Ramazotti Racing) 43.18.162
10. Fonsi Nieto (Valencia Circuit Aspar Team) 43.20.870

A világbajnokság állása:

500 kcm

1. Valentino Rossi 170 pont
2. Max Biaggi 160
3. Loris Capirossi 111
4. Alex Barros, Shinya Nakano 100-100
6. Norick Abe 87
7. Alex Criville 71
8. Carlos Checa 67
9. Kenny Roberts 62
10. Sete Gibernau 60

250 kcm

1. Daijiro Katoh 181 pont
2. Tetsuya Harada 137
3. Marco Melandri 129
4. Roberto Rolfo 104
5. Fonsi Nieto 76
6. Emilio Alzamora 75
7. Roberto Locatelli 73
8. Jeremy McWilliams 68
9. Naoki Matsudo 53
10. Alex Hofmann 47

Korábban az [origo]-ban:

Biaggi újra rajtelső

Ajánlat:

motogp.com

Amber PR