Nem sültek el a nagyágyúk

Vágólapra másolva!
A San Remo-rali mindjárt egy szenzációval kezdődött. A brit Subarus Richard Burns ugyanis már a rali legelső gyorsasági szakaszán kiesett a versengésből. Az Új-Zéland-rali győztese ugyanis mindössze négy km megtétele után kivágódott az útról és kénytelen volt feladni a küzdelmet. Burns-nek társasága is akadt az út szélén, a Skodás Armin Schwarz, a hyundaios Piero Liatti személyben. Ma a francia konstruktőrök diadalmaskodtak.
Vágólapra másolva!

"Igazából nem tudom mi történt, olyan gyorsan zajlott le. Négy kilométer után megcsúsztam az egyik kanyarban és nem volt sok hely az úton. Ekkor elvesztette az autó a tapadását. Nem mentünk gyorsan, egyszerűen kicsúsztunk. Két-három méterre hagytuk el az utat, de nem tudtunk visszamenni" - mondta a csalódott Burns. Ezután Solbergre és Martinra maradt a csapat becsületének megvédése.

A citroenes Philippe Bugalski vetélytársainál szerencsésebb volt, hiszen bár autója bal elejét megtörte, de három versenytársával ellentétben ő folytatni tudta a versenyt. Azért ő is megitta a levét, hiszen már a verseny elején a 27. helyre esett vissza. Végül harmadik lett.

Míg az első gyorsasági szakaszon a peugeot-ós pilóták jeleskedtek, addig a másodikon a citroenes társaság. Ez alátámasztotta a szakértők elvárásait, mely szerint ezen a versenyen ezek az autók járnak majd az élen. A világbajnokságban vezető Tommi Mäkinen és Colin McRae óvatos rajtot vettek, s a nap során még a középmezőnyben autóztak. Az új Lancer Evolution WRC nem muzsikált olyan jól, mint azt várták, s gondok voltak az áttétellel. A második gyorsasági szakaszon még füst is jött ki az autóból!

Végül is a citroenes Jesus Puras lett az első, franciák uralta, nap győztese. A második a peugeot-ós Gilles Panizzi lett. Ha megnézzük az összetett állását az első nap után, akkor aligha meglepve vehetjük észre, hogy a citroenes és peugeot-ós pilóták egymást váltva foglalják el a ponttábla első hat helyét. Utánuk a Ford volt az első nem francia konstruktőr Sainzzel és Delecourral. A világbajnokság első helyén álló Tommi Mäkinen és Colin McRae csak a 14. és 13. helyeket szerezte meg.

San Remo-rali - az első nap eredménye:
1. J. Puras, Citroen Xsara 1:31:41,4
2. G. Panizzi, Peugeot 206 1:31:42,9
3. P. Bugalski, Citroen Xsara 1:31:57,5
4. D. Auriol, Peugeot 206 1:32:08,0
5. S. Loeb, Citroen Xsara 1:32:12,8
6. M. Grönholm, Peugeot 206 1:32:18,1
7. C. Sainz, Ford Focus 1:32:32,1
8. F. Delecour, Ford Focus 1:32:50,6
9. R. Travaglia, Peugeot 206 1:32:53,1
10. P. Solberg, Subaru WRC 1:32:55,1