Panizzi a nyerő San Remóban

Vágólapra másolva!
A San Remo-rali harmadik napján egy kicsit kiegyensúlyozottabbá vált a küzdelem. Panizzi továbbra is dominált a versenyben, s végül ő lett a győztes. Ez nem meglepő, hiszen itt tradicionálisan mindig a francia csapatok szerepelnek jól, ráadásul a tavalyi versenyt is ő nyerte meg. A kiválóan helytálló Sebastien Loeb folytatta a küzdelmet a Citroen részéről s végül második lett. A harmadik helyen továbbra is Didier Auriol autózott, míg a negyedikre feljött a Fordos kiválóság, a spanyol matador, Sainz.
Vágólapra másolva!

Fotó: DPPI
Útban a címvédés felé

Az ötödik helyen szintén egy peugeot-ós versenyző, Renato Travaglia ért célba. A hatodik újfent egy fordos versenyző, Francois Delecour lett. Egyébként Delecour nyerte meg a rali legutolsó gyorsasági szakaszát is, s ezzel biztosította be hatodik helyét a végső összesítésben. Marcus Grönholm a hetedik lett az utolsó gyorsasági szakaszon és a ralin is azután, hogy a nap elején problémái voltak autójának szervókormányzásával. Colin McRae csak nyolcadik lett, míg a vele a világbajnokság első helyén osztozó Tommi Mäkinen rosszabbul járt, hiszen az utolsó előtti szakaszon pontszerző helyről feladta a versenyt.

Ha a világbajnokságot nézzük, a San Remo-ralin elért eredmények nem ingatták meg a ponttáblát. Tommi Mäkinen továbbra is vezet megosztva az első helyet a Fordos Colin McRae-vel akkor, amikor még három verseny van hátra.

Carlos Sainz volt az egyedüli versenyző, aki profitált a versenyből, hiszen a harmadik helyre ugrott Richard Burns elé, aki még a hétvége legelső napján kiesett. Ami a konstruktőrök világbajnokságát illeti, a Ford maradt első és a Mitsubishi második. Viszont a Peugeot kiváló olaszországi szereplésének köszönhetően a harmadik helyre ugrott.

A világbajnoki mezőny felpakol és elutazik Olaszországból Franciaországba, Korzikára, ahol a versenynaptár utolsó aszfaltos versenyén, a Korzika-ralin vesznek részt, ahol szintén a francia konstruktőrökre kell vetnünk szemünket.

A San Remo-rali végeredménye:
1. G. Panizzi (Peugeot 206) 4:05.49.5 óra
2. S. Loeb (Citroen Xsara) + 11.4 mp
3. D. Auriol (Peugeot 206) + 54.9 mp
4. C. Sainz (Ford Focus) + 1.11.9 p
5. R. Travaglia (Peugeot 206) + 1.32.1 p
6. F. Delecour (Ford Focus) + 2.28.6 p
7. M. Grönholm (Peugeot 206) + 2.47.3 p
8. C. McRae (Ford Focus) + 3.53.7 p
9. P. Solberg (Subaru WRC) + 3.59.9 p
10. S. Jean-Joseph (Peugeot 206) + 4.01.5 p