Rossi Sepangban is győzne

Vágólapra másolva!
A frissen megkoronázott 500-as világbajnok, Valentino Rossi szeretné győzelemmel zárni a szezont, ráadásul rekorddöntésre is készül. Az olasz motoroslegenda, Giacomo Agostini egy szezonon belül 11-szer nyert, csak eggyel kevesebbszer Mick Doohan 1997-ben felállított abszolút csúcsánál. Rossinak eddig kilenc sikere van.
Vágólapra másolva!

Fotó: DPPI
Biaggi itt Capirossi, amúgy általában a szintén hondás Rossi mögött

Hatalmas küzdelem szemtanúi lehettünk Ausztráliában, s Biaggi, aki az elmúlt négy versenyen háromszor elesett, kénytelen volt beérni a második hellyel. A harcias római most azon lesz, hogy egalább szépen zárja a szezont, s megpróbálja az utolsó két versenyt megnyerni. Biaggi azért azzal vigasztalódhat, hogy ő a legjobb yamahás Rossi és a West-Honda-Pons-versenyzők mellett. Tavaly negyedik lett Roberts, Checa és McCoy mögött.

A West-Honda-Pons-csapat már most sajnálkozik, hogy csak jövőre vezetik be a MotoGP csapat-világbajnokságát, mert ha már idén is lenne, akkor az élen a fekete ruhások végeznének. Capirossi és Barros egyébiránt a vébé harmadik és negyedik helyét foglalja el Rossi és Biaggi mögött. Tavaly a most az 500-as géposztályban versenyző Nakano nyert a negyedliteresek között Sepangban. A japán versenyző azon lesz, hogy folytassa a jó eredményeket első "királyi" szezonjában, hogy végül az ötödik helyen érjen célba a második legjobb yamahásként.

S bár a világbajnoki cím sorsa már eldőlt, mégis sokan akarnak majd bizonyítani ezen a versenyen, főleg azok, akiknek még nincs meg a helyük a jövő szezonra. Sem azok, akik csapatot szeretnének váltani, sem azok, akik végleg abba akarják hagyni a versenyzést, nem akarják csalódással zárni a szezont vagy pályafutásukat. A holland vd Goorbergh is utolsó előtti versenyén vesz részt a Protonnál, hiszen jövőre Erv Kanemoto csapatát erősíti majd. Malajziában rajthoz áll az ifjabb Roberts, Kurtis, aki szabadkártyásként indulhat a versenyen.

250 kcm - világbajnoki koronázás?

A Hondás Daijiro Katoh is reméli, hogy a vasárnapi 20 körös verseny után fejére kerül a világbajnoki korona. Katoh 29 pontos előnnyel vezet Tetsuya Harada előtt. Tavaly Katoh harmadik lett, s a japán is úgy szeretné megszerezni a címet, mint Rossi egy héttel ezelőtt, győzelemmel. Bár a tavaly még az 500-asok között versenyző Harada a 12. volt, azért idén a 250 köbcentis géposztályban igazán figyelemreméltó teljesítményt nyújtott. Nagy erőfeszítésre lesz azonban szüksége akkor, ha meg akarja akadályozni Katoh-t tervében. Biaggi példája is mutatta, hogy ez a legnehezebb, ha nem lehetetlen.

Nagy harc várható a harmadik helyért is. Az olasz Melandri kihagyta Ausztráliát, mivel súlyosat bukott Japánban. Rolfo ausztrál harmadik helyezésével viszont hat pontnyira megközelítette Melandrit a ponttáblán.

Korábban:

Rossi világbajnok