Új fékrendszer a Skoda raliautóiban

Vágólapra másolva!
Néha kis változások is nagy eredményt hoznak, s ez alól nem kivétel a ralizás sem. A vébén elinduló autókat a mérnökök folyamatosan tüzetes vizsgálat alatt tartják további fejlesztési lehetőségek után kutatva azért, hogy javítsanak az autók teljesítményén. Az idei szezonban a Skoda mérnökeinek célpontja az Octavia WRC fékrendszere, vagyis annak hatékonyabb működése s ezáltal a pilóták kényelmesebb vezetési pozíciójának elérése.
Vágólapra másolva!

Fotó: Amber PR
Gardemeister a Monte-Carlo-ralin

Egy világbajnoki raliautóban minden egyes gramm számít. Így a többi csapat mellett a Skoda Motorsport is folyamatosan keresi a lehetőségeket arra, hogyan tehetné autóját könnyebbé és gyorsabbá. Az új pedáldobozt alumíniumból öntötték, és könnyebb elődjénél, amelyet acéllemezből formáltak. Dietmer Metrick főmérnök úgy nyilatkozott, hogy a pilótáknak kisebb erőfeszítésbe kerül a fékezés, a nap végére kevésbé fáradnak el.

A pilóták könnyen hozzászoktak az új rendszerhez, amellyel először a tesztelések során találkoztak. A Skoda legtapasztaltabb pilótája, a 45 éves Kenneth Eriksson így vélekedett: "Az új pedáldoboz határozottan fekszik nekem. Kevesebb nyomással jobban lehet érezni a fékezés mértékét. Ez egy újabb előrelépés."

Gardemeisternek nagy a Skoda (2002.01.10.)

Fórum:

WRC