Rossi hazai pályán is nyerni akar

Vágólapra másolva!
Az olasz GP mindig is az egyik legtekintélyesebb futamok egyike volt, s ez most sincs másképp. Idén persze a négyütemű motorok olaszországi debütálása mellett a két nagy rivális, Rossi és Biaggi csatája adja meg a verseny sava-borsát.
Vágólapra másolva!

Ez a hétvége minden bizonnyal az egyik legfontosabb a motorsport történelmének legjobban sztárolt alakjának, Valentino Rossinak. Mint mindig, ezúttal is óriási ünneplés lesz, mikor kilép az aszfaltra, s valószínűleg minden eddiginél gyorsabb lesz.

"A négyütemű motorom rettenetesen gyors, és csak a számat tátom, amikor a boxban elemezzük a számítógépes adatokat. Nem tudom, hogy hol a határ. Ha versenyző vagy, mindig gyorsabb és gyorsabb akarsz lenni. A legfontosabb a biztonságos pálya, mert ilyen száguldásnál sokszor kicsúszunk. Ebből a szempontból a vb-sorozat minden helyszíne jó" - mondta a háromszoros világbajnok Rossi.

Az olasz motoros már kétszer is felállhatott a dobogó tetejére az olaszországi GP-n: először 1997-ben a 125-ösök, majd két évvel később a 250-esek között. A legnagyobb kategóriában viszont még várat magára a hazai siker.

"Ezúttal jobban akarok nyerni, mint valaha" - árulja el szándékát Rossi, aki tavaly az első rajtkockából rajtolhatott. "Ez nagy esemény számomra, csakúgy, mint minden olasz pilótának - különösen Capirossinak és Biagginak - és a nézőknek is, akik élőben láthatnak minket küzdeni a pályán. Szeretem Mugello atmoszféráját, mindig fantasztikus a hangulat, s várhatóan most még jobb lesz. De ezúttal sem lesz könnyű, mert nagy rajtam a teher. Nagyon szeretnék nyerni a hazai közönség előtt."

Rossi - aki az idei négy futamból hármat megnyert, és vezet a világbajnokságban - természetesen ezen a hétvégén is a majdnem kétszázhúsz lóerős, négyütemű RCV nyergében száll harcba a győzelemért: "Jó húzás volt, hogy négyütemű géppel versenyezzek, de még tökéletesíteni kell rajta. A négyütemű motor hamarabb reagál, mint a régi ötszázasok, és ez nagyon fontos, viszont az utóbbi nehezebb is. Ez a plusz súly, különösen a kanyarokban nagy munkát jelent a gumiknak. Mivel a négyüteműeknek kisebb a kanyarodási sebességük, ezért lassabbak a kigyorsításnál is" - árulta el egy keveset a kulisszatitkokról Rossi.

"Érdekes, hogy a négyüteműkkel nagyon kényelmes motorozni, mégis nehéz jelentős különbséget elérni velük. Az ötszázasok sokkal vadabb gépek voltak, és az utolsó körben is lehetett velük egy-két olyan húzást csinálni, ami eldöntötte a végeredményt. Nem azt mondom, hogy az RCV-vel lehetetlen, de sokkal nehezebb"- vélekedett Valentino, akit idén egyszer sem előzött meg kétütemű versenygép.

Kovács Iván

Korábban: