Portugál Nagydíj: Talmácsi 9. az első időmérőn

Vágólapra másolva!
A pontverseny 24. helyén álló Talmácsi Gábor (Honda) 1:47.573 perces idővel meglepetésre kilencedik lett a 125 kcm-es kategória első időmérő edzésén a gyorsasági motoros világbajnokság Portugál Nagydíján. Tóth Imre (Honda, 1:50.213) a 28. helyen végzett. Egyelőre a San Marinó-i Manuel Poggiali (Gilera, 1:46.872) vezet.
Vágólapra másolva!

A pénteki szabadedzést követően sikerült javítani Talmácsi versenygépének a beállításain. Korábban gondok voltak a váltóval és a motorblokkal, de szerencsére az időmérő edzésre sikerült kicserélni az alkatrészeket. A Bridgestone gumik nagyon jól tapadtak, de a futómű beállításain még pontosítani kell.

Az első időmérő edzésen Talmácsi a kilencedik helyet szerezte meg, és remélhetőleg szombaton is hasonlóan jó eredménnyel, vagy netán még jobbal fog előrukkolni.Talma időeredménye 1:47.573 volt, ezzel csak 0,701 másodperccel van elmaradva az első helyen álló Manuel Poggialitól, a dobogótól pedig mindössze 0,236-tal ment rosszabbat. A pénteki eredmények érdekessége az is, hogy a hatodik és a kilencedik helyezettek közötti különbség mindössze 0,071 másodperc volt.

Talmácsi fan clubhttp://forum.origo.hu/forum?act=show&fid=27466

Talmácsi motorja teljesítményét így értékelte: "Az első edzésen nem volt jó a belső sebességváltó, és a motor sem volt kellően erős. Az időmérőre kicserélték a váltót az általam kiszámoltra, és a motorblokk is jobb lett. A Bridgestone gumik nagyon jók, és jól is tapadtak. A futómű sem volt rossz, de szombatra még változtatunk rajta."