Kész a ralivébé 2003-as versenynaptára

Vágólapra másolva!
Véglegesítették a ralivébé 2003-as menetrendjét: a Szafari-ralit váltó török futam február végén, a ciprusi június közepén lesz.
Vágólapra másolva!
EPA
Kenyában egy darabig nem porol a ralimezőny
Fotó: EPA


Törökországból Új-Zélandra ugrik a mezőny (október helyett április), majd irány Argentína (egy héttel korábban, mint 2002-ben). És még két murva, görög és ciprusi - utóbbi áprilisból került át júniusba.

A "második félidő" a második aszfaltos ralival startol (egy hónappal előrébb hozták a németországi versenyt), azután a finn szupergyors (az egyetlen, amely napra megőrizte helyét), majd szeptember elején át Ausztráliába (idén november elején volt) - és itt jön el az aszfaltmenők ideje.

Sorozatban három "kemény" verseny Olasz-, Francia- és Spanyolországban - San Remo két héttel, Korzika és Katalónia fél évvel később látja vendégül a világbajnoki mezőnyt.

Záróra hagyományosan Nagy-Britanniában lesz, november 9-re mindennek vége.

1.január 23-26.Monte-carlói rali
2.február 6-9.:Svéd rali
3.február 27-március 2.:Török rali
4.április 10-13.:Új-zélandi rali
5.május 8-11.:Argentin rali
6.június 5-8.:Akropolisz-rali
7.június 19-22.:Ciprusi rali
8.július 24-27.:Német rali
9.augusztus 7-10.:Finn rali
10.szeptember 4-7.:Ausztrál rali
11.október 2-5.:San Remo-i rali
12.október 16-19.:Korzikai rali
13.október 23-26.:Katalán rali
14.

november 6-9.:

Brit rali