Vágólapra másolva!
Huszonkét nappal a 25. Dakar-rali rajtja előtt a hét résztvevő magyar duó közül másodikként bemutatkozott a Palik László, Darázsi Gábor páros is. November 19-én Szalay Balázs és Laklóth Aladár "leplezte le" Chevrolet Blazerjét.
Vágólapra másolva!
MTI
Palik célba akar érni
Fotó: MTI

A Hungaroring Rt. elnök-vezérigazgatója egy Toyota Land Cruiser terepjáróval vág neki a sivatagnak, s a sajtótájékoztatón úgy tűnt, már minden rajtra kész. "Ez csak a látszat, hiszen a Forma-1-hez hasonlóan itt is az utolsó pillanatig változtatjuk a beállításokat" - mondta Palik a 170 lőerős maximális teljesítményre képes gépcsodáról.

A tévés személyiség már indult a Dakar-ralin, januárban Szalay oldalán műszaki hiba miatt a kilencedik szakaszon feladta a viadalt. Palik és Darázsi saját kategóriájában ötödik lett a szeptember végén-október elején rendezett Egyiptom ralin, ami kiváló főpróbának számított. A győzelmet akkor Szalay és Laklóth szerezte meg.

És újfent Dakar!http://forum.origo.hu/forum?act=show&fid=31334F1 + PALIK!!!!!!http://forum.origo.hu/forum?act=show&fid=23382

A Dakar-rali január 1-jén a franciaországi Bouches-du-Rhone-ból rajtol. A résztvevők Spanyolországból hajóznak át Afrikába, ahol Tunézián, Líbián és Egyiptom északi részén áthaladva január 19-én érik el a Sinai-félszigeten fekvő Sarm-el-Sejk városánál a Vörös-tengert. A 25. alkalommal sorra kerülő, világszerte rendkívül népszerű esemény neve változatlan marad, függetlenül az útirány és a célállomás jelentős változásától.

A magyar indulók:
Benyó Miklós, Maurer Péter
Jakab Tamás, Fenesi József
Kis Sándor, Czeglédi Péter
Liszi László, Rack György
Palik László, Darázsi Gábor
Szabó Zoltán, Tagai Róbert
Szalay Balázs, Laklóth Aladár