Az autósok között egyeduralkodó Mitsubishi vezetői úgy döntöttek, hogy a hátralévő három szakaszon visszafogott, óvatos versenyzést kérnek a közvetlen élcsoportban található pilótáiktól a Dakar-ralin.

Forrás: EPA
Maszuoka nem hajthat az első helyért
Fotó: Epa
Az utasításként is felfogható határozat elsősorban az éllovas Stéphene Peterhansel, Jean-Paul Cottret francia és a Maszuoka Hiroshi, Andreas Schulz japán, német kettőst érinti. A tizennegyedik versenynap után huszonhét perc és tizenhárom másodperc a különbség a két duó között, míg a harmadik helyezett, ugyancsak a csapathoz tartozó Jean-Pierre Fontenay, Gilles Picard páros már 2:25:28 órás hátrányban van az élen állóval szemben. Ráadásul az első, nem Mitshubishivel versenyző kettős, a hatodik helyezett Ginier De Villiers és Pascal Maimon (Nissan) duó több mint háromórás hátrányt szedett össze.

Ebben a helyzetben döntöttek az elöljárók úgy, hogy értelmetlen volna végletekig kiélezni a küzdelmet, melynek során esetleg az egyik vagy mindkét, győzelemre esélyes autó kiesik. Ez egyben azt is jelenti, hogy - amennyiben nem zavarja technikai hiba - Peterhansel akár már most győztesnek tekinthető, legalábbis Maszuoka nem fogja mindenáron veszélyeztetni a pozícióját. "Egy profi pilótának el kell fogadnia, hogy néha a csapatérdek az egyéni szempontjai elé kerül" - fogalmazott Dominique Seyries sportigazgató, utalva a japán versenyzőre.

A még versenyben lévő két magyar kettős közül elsőként a Kis Sándor és Czeglédi Péter alkotta páros teljesítette a tizennegyedik szakasz 274 kilométeres gyorsaságiját. A Nissannal versenyző magyar duó a harmincegyedik legjobb időt érte el, s ezzel összetettben az ötvenkettedik helyen áll. Ötvenhatodikként célba érkezett a Palik László, Darázsi Gábor duó is, amely összesítésben az ötvenharmadik.

Az autósok között a Luc Alphand, Matthew Stevenson francia, brit kettős, a motorosok mezőnyében a francia Richard Sainct végzett az élen; a csütörtöki 702 kilométeres szakaszon az egyiptomi Dahlából Luxorba kellett eljutniuk a résztvevőknek.

14. szakasz, Dahla-Luxor, összesen: 702 km, gyorsasági: 274 km
autósok:
1. Alphand, Stevenson, (francia, brit, BMW) 3:02:20 óra
2. Fontenay, Picard (francia, Mitsubishi) 22 másodperc hátrány      
3. De Villiers, Maimon (dél-afrikai, francia, Nissan) 1:06 perc h.
...6. Peterhansel, Cottret (francia, Mitsubishi) 4:27 p. h.
7. Maszuoka, Schulz (japán, német, Mitsubishi) 5:50 p. h.
...31. Kis Sándor, Czeglédi Péter (Nissan) 1:25:31 ó. h.
...56. Palik László, Darázsi Gábor (Toyota) 4:07:57 ó. h.
összetettben:
1. Peterhansel, Cottret 39:03:57 óra
2. Maszuoka, Schulz 27:13 p. h.
3. Fontenay, Picard 2:25:28 ó. h.
...52. Kis, Czeglédi 38:59:40 ó. h.
53. Palik, Darázsi 42:00:18 ó. h.

motorosok:
1. Richard Sainct (francia, KTM) 3:00:14 óra
2. Despres (francia, KTM) 18 mp. h.
3. Coma (spanyol) 3:08 p. h.
...14. Meoni (olasz, KTM) 22:37 p. h.
összetettben:
1. Sainct 43:20:35 ó
2. Despres 11:20 p. h.
3. Meoni (olasz) 39:21 p. h.

kamionok:
1. Kabirov, Beljajev, Margyejev (orosz, KAMAZ) 3:37:38 ó
2. Csaguin, Jakubov, Szavosztyin (orosz, KAMAZ) 29:13 p. h.
3. De Azevedo, Tomecek, Martinez (orosz, cseh, TATRA) 31:21 p. h.
összetettben:
1. Csaguin, Jakubov, Szavosztyin 50:01:02 ó
2. De Azevedo, Tomecek, Martinez 1:11:01 ó. h.
3. Kabirov, Beljajev, Margyejev 2:22:41 ó. h.

A pénteki tizenötödik szakasz során a Luxor és Abu Rish közötti 576 kilométer vár a mezőnyre. A gyorsasági távja 477 kilométer lesz.