Mindenki egy ellen a Svéd ralin

Vágólapra másolva!
Csütörtöktől vb-futam Svédországban, az idei második rali, a papírforma a címvédő Grönholm és csapata, a Peugeot szokásos sikerét ígéri. Persze a riválisok fogadkoznak, nem teljesen lefutott a meccs. A szezonnyitón fényes győzelmet arató Citroën a "csupahó" futamon is bizonyítana, a Montén leszereplő Subaru javítani akar, a Ford fiataljai bárhol bárkire veszélyesek.
Vágólapra másolva!
Forrás: EPA
Grönholm és a Peugeot sokadik svéd sikerére tör
Fotó: EPA


Ennek megfelelően a Karlstad központú rali toronymagas esélyese a 2000-es debütálása óta Svédországban egyeduralkodó, rendre első Peugeot, illetve finn klasszisai, Marcus Grönholm és Harri Rovanperä. Három éve Grönholm, aztán Rovanperä, tavaly megint a kétszeres világbajnok Grönholm volt a leggyorsabb (mögötte meg Rovanperä csúszkált a célba).

WRChttp://forum.origo.hu/forum/forumServlet?act=show&fid=30278A ralivébé állása/sport/automotor/20030126aralivebe.htmlHäkkinen és Tuohino is nyert az Arctic-ralin/sport/automotor/20030125hkkinen.html

A nyitó Monte úgysem sikeredett valami fényesre a Peugeot szempontjából, ez, a bosszú is hajtja majd az oroszlánosokat. Mert a konszerntárs Citroën alaposan elverte őket. Grönholm és a Peuegot ugye a Svéd ralin szerezte első futamgyőzelmét 2000-ben, csupa szép emlék, szeretik nagyon, minden adott a kiváló sorozat folytatásához.

És még Peugeot: a 2001-es világbajnok angol Richard Burns még mindig nem nyert versenyt a 206-ossal, ő az egyik olyan nagyágyú, akit képesnek tartanak a szakértők arra, hogy megtörje az északiak hegemóniáját. Tavaly negyedikként végzett, legutóbb meg a Montén ötödik, legjobb Peugeot-pilótaként (Grönholm csak a tizenharmadik helyen döcögött be, a francia Panizzi feladta).

Sok Ford, sok finn

Ha már nem a jelenlegi összetett első Citroënnel kezdtük, ne is velük folytassuk, hanem a Forddal, amely a Monte-carlói ralin rendesen megmutatta, számolni kell a fiatalokkal. A rutinos nagymenők (a skót Colin McRae és a spanyol Calos Sainz) helyét szépreményű ifjoncok vették át, élharcosként a 27 Markko Märtinnel. Az észt negyedik, a belga Francois Duval hetedik lett, a Svéd ralin sem mellékszerepet kérnek.

Forrás: EPA
Duvalék nagyszerűen rajtoltak
Fotó: EPA


Rajtol a finn Janne Tuohino (navigátora Jukka Aho), az Arctic-rali győztese, a volt F1-es honfitárs Mika Häkkinent (is) verő menő egyébiránt öt WRC-versenyen vehet részt idén. Tuohino tavaly hetedik lett Svédországban, komoly vetélytársa a gyári pilótáknak. M-Sportos még a lengyel Tomasz Kuchar (navigátora Maciej Szczepaniak), neki tíz vb-futam adatott 2003-ban, az Arctic-negyedik finn Jari Viita, Teppo Leino párosnak három. A német Antony Warmbold (brit jobbkezével, Gemma Price-szal) tizenegyedik lett a Montén. A svéd Andreas Eriksson, Patrick Henriksson duónak szintén három WRC-versenyéből ez az első, és van még a görög Jannisz Papadimitriu az ír Allan Harrymannal az oldalán.

Citroën, Subaru - akár nyerhetnek is

Na de most már nézzük, mire mehet a Montén taroló Citroën Svédországban, hóban-hidegben. Röviden: sokra. Részletesebben: a svéd Radström tavaly már megmutatta, nem rossz a Xsara, most meg az ilyen körülmények között nem igazán acélos francia Sebastien Loeb mellett ott találjuk a skót Colin McRae-t és a spanyol Carlos Sainzot...

Forrás: EPA
Az új Imprezáról egyelőre annyit tudni, hogy gyönyörű
Fotó: EPA


Ha valakinek semmi nem jött össze a rajton, az az egyke pirellis Subaru. Kiesett a Montén a négyszeres világbajnok finn Tommi Mäkinen és a norvég Petter Solberg is, most persze fogadkoznak, megmutatják, muszáj. Mäkinen háromszor nyert Svéd ralit, tucatnyi alkalommal indult, tapasztalata óriási, meg hát északi. Ahogy Solberg is - norvég sem nyert még itt, ő lehet az első, volt egyszer hatodik, tavaly feladta.

Hyundai, Skoda, satöbbi

Ami a Hyundait illeti: tavaly a belga Freddy Loix és a német Armin Schwarz is kiesett váltóhiba miatt (Loix a negyedik helyről), egyedüli pontszerzőjük akkor a négyszeres világbajnok finn Juha Kankkunen volt, de ő már nincs. Accent volánja mögött még a finn Jussi Välimäki, navigátora Tero Gardemeister. Egyéniben sok jóra nem számíthatnak a "koreai" szurkolók, csapatpontokra talán, akárcsak Skodáéknál.

Forrás: EPA
Schwarz, Hyundai - epizodisták
Fotó: EPA


Mutatóba lesz Mitsubishi Lancer WRC, benne Kristian Sohlberggel és Jakke Honkanennel, rajtol persze privát Peugeot is a cseh Roman Krestával és Milos Hulkával, illetve a finn Juuso Pykälistővel és Esko Mertslmivel.