Benik remekel, Sainz vezet a Török ralin

Vágólapra másolva!
A világbajnoki sorozat harmadik futamának, az újonc Török ralinak a leghosszabb napján van túl a mezőny, a magyar Benik, Rácz kettőssel bizony a legjobbak között. A pénteki első Rovanperä (Peugeot) kiesett, és nemcsak ő, vezet Sainz (Citroën) Burns (Peugeot) és Duval (Ford) előtt. Nagy harc az ismeretlenben, vasárnapra öt gyors maradt.
Vágólapra másolva!
Forrás: EPA
Xsara sárban - Sainz
Fotó: EPA


És ha már egy "kicsivel" kezdtük, folytassuk a Hyundai egységeivel: Schwarz többet, Loix kevesebbet mutatott, a rutinos német összetett második is volt, aztán füstbe mentek szép tervei. Történt, hogy a nap második felében nem nagyon látott ki az Accentből, bepufogott a kipufogó, mint a tavalyi Brit ralin, büntetést is kapott késésért, s hogy picit ugorjunk már szombatra, hamar ki is esett, maradt a szintén nem tapasztalatlan belga a "koreaiaknak".

Citroën: amit eddig tudtunk a Xsaráról, hogy aszfalton kiváló, nemrég kiderült, hóban-jégen sem rossz. Most pedig látjuk, tapasztaljuk, murván sem szabad leírni, azaz komoly vetélytársa a konszerntestvér Peugeot-nak (is) a világbajnoki címért. Bár Loeb egy furcsa, szégyenletes hiba miatt kiesett, Sainz és McRae ott lohol, a spanyol vezérletével, a skótnak annyira nem megy.

WRChttp://forum.origo.hu/forum/forumServlet?act=show&fid=30278Sok magyar és ki tudja, még mi a Török ralin/sport/automotor/20030227torok.htmlRally topikhttp://forum.origo.hu/forum/forum?act=show&fid=30965Citroen - az év meglepetéscsapata?http://forum.origo.hu/forum/forum?act=show&fid=51691A ralivébé állása/sport/automotor/20030126aralivebe.htmlA ralivébé 2003-as mezőnye/sport/automotor/20030102aralivebe.html

A Fordnál az újonc finn Hirvonen sokra nem vitte, ütközött, kiesett, tanulnia kell még. A sokak szerint rendes győzelmi esélyekkel induló észt Märtint váltóhiba hátráltatta (a Phaselisen kettesben tolta csaknem 30 kilométeren át...), Focusban inkább a belga titán Duval. Az ifjonc új, persze ismert, tapasztalt honfitárs navigátorral (Prevot) igyekszik, nem is akárhogy.

A Subaru kettőből semmit csinált a nyitó Montén, majd remekelt a Svéd ralin, Törökországban jól kezdett, gyorsan fogyott. Solberg pár szakasz után kiesett, Mäkinenen a sor, eddig nem is kell csalatkoznunk, a négyszeres világbajnok kitűnően tekergeti az új Impreza volánját.

Amúgy sokszor rettentő nehéz, jó nagy kövekkel szegélyezett, szűk utakon kell minél kevesebbet hibázva taposniuk a pilótáknak, embert, autót próbáló "kis" viadal, annyi szent. Eddig a legtökéletesebb a nagyon elszánt Rovanperä, szokatlan, hogy ő az első Peugeot-menő. Mert Grönholm nagyon lemaradt, szervó nélkül nem könnyű, Burnsnek is voltak problémái, de kisebbek, már nem gyáriként, de Panizzi bizonyította, nem kizárólag aszfalton brillírozik, a Grönholm-védenc Pykälistö sokat vesztett, futottak még.

bestrallye.huhttp://bestrallye.huBenikék gyári támogatással a Török ralin/sport/automotor/20030218delecour.html

A magyarokról: Fülöpék Corollája nem sokáig bírta, Benikék ellenben csodásan mentek biztonságos, taktikus, fegyelmezett autózással. A 2002-es Fordban defekttel, váltóhibával és egyéb gondokkal küszködve de közel a legjobbakhoz zárták a napot, csak így tovább (és a versenybíróság elfogadta a beadványt, hogy ugyan írjanak már jóvá két percet az "álldogálás" miatt - feltartották ugye a mieinket).

És egy kis időjárárás no meg útleírás (illetve magyarázat arra, miért rövidebb a verseny a tervezettnél): napsütés, kő, fent a hegyekben hó, járhatatlan útféleségek.