Grönholm győzött az Argentin ralin

Vágólapra másolva!
A kétszeres világbajnok Marcus Grönholm sikerével ért véget a 23. Argentin rali, a vb ötödik futama. A Peugeot finn menője idén harmadszor nyert, és az összetettben felzárkózott csapattársa, Richard Burns mögé. Az angol most harmadik lett, dobogóra még a verseny tavalyi győztese, a spanyol Carlos Sainz (Citroën) állhatott.
Vágólapra másolva!

Ott tartottunk, hogy 20 gyorsot tudott le a mezőny, a vasárnapra tervezett 3 mellett a szombati csúszás miatt további 2, összesen 5 van vissza. Märtin az élen, először nyerne futamot, nagy-nagy siker lenne persze az új Focust nemrég bevető Fordnak. Második Grönholm, harmadik Sainz.

21. szakasz (23,02 km): Märtin kiesett, elment az olaj, kilehelte lelkét a csodagép. Grönholm nyert Burns, Solberg és Sainz előtt, s persze átvette a vezetést, álljunk meg egy szóra. Lehet nem szeretni a nyurga finnt, a 2000-es és a tavalyi év világbajnokát, lehet "Schumizni", párhuzamot vonni az F1-ben mostanság egyeduralkodó német klasszis és kenyéradója, a Ferrari, illetve a ralielitben zúzó Grönholm és a Peugeot között, lehet, de.

Ezen a borzasztó kemény versenyen vezető helyről hibázott, majd' két perces hátrányt szedett össze, ám fel nem adta, nyomakodott följebb és följebb, vissza a csúcsra. És most csak az itteni teljesítményéről van szó.

Még egy pici Märtin: persze roppant csalódottan nyilatkozott Park navigátorával együtt, más kérdés, tudták-e volna tartani Grönholmékat. Majd egyszer megtudjuk. Más: Mäkinen feladta, nem látta értelmét küzdeni esély nélkül a pontszerzésre. Nem valami szerencsés: csak Svédországban ment neki. És még: Duval csaknem egy percet kapott, váltóhiba, szegény Ford.

22. szakasz (22,57 km): Sainz Bunstől fenyegetve gyorsan inkább nyert, mondjuk sem az angolnak, sem Grönholmnak nem adott túl sokat. És most már tényleg jaj szegény Ford: Duval közel öt perccel volt lassabb, vissza is esett kilencediknek, nem lesz pont.

Grönholm előnye 18,5 mp Sainz előtt, Burns 4,1-re van a matadortól. Ha csak ismét nem történik csoda, mit csoda, szerencsétlenség, hárman osztoznak a dobogós helyeken. Csupa francia. Megintcsak Peugeot-val Rovanperä biztos negyedik, idén először fejezne be versenyt, az ötödik (azért jól feljött!) Solberg messze, a hatodik Schwarz még messzebb, így kell remek eredményt produkálni a semmiből.

Már-már nem is meglepő, hogy mindkét Skoda pontszerző helyen Auriol, Gardemeister sorrendben.

23. szakasz (9,37 km): Grönholm nyert, semmi különös, rövidtáv, kis különbségek.

24. szakasz (21,70 km): Persze, hogy Grönholm, de már többet verve a riválisokra. Mindenki őrzi a helyét, kivéve Schwarzot, a német kiállni kényszerült, nem bírta az Accent. Ami azt jelenti, hogy egyre mélyebb válságban a Hyundai, ugye Loix is kiesett már korábban, nagyon nem megy nekik.

Ezzel viszont Duval ismét csak pontszerző helyen, a skodások meg még többet kaszálnak, a végén még tőlük kell rettegnie a Peugeot-nak...

25. szakasz (28,83 km): Sainz hajrázott egy jót, de csak kozmetikázott, be nem érhette Grönholmot. Burns 206-osa a végére elfáradt, közel egy perccel volt lassabb a legjobbaknál, de elvánszorgott a célig, megőrizte harmadik helyét.

Tehát: Grönholm idén harmadszor győzött, pályafutása során már 15-nél jár (az ebben a mutatóban legjobb McRae-nek és Sainznak 25 van). Összetettben feljött Burnsre, aki továbbra sem képes futamot nyerni a Peugeot-val, a Peugeot-nak, de szinte mindig dobogós (5., 3., 2., 2. és 3.), nem semmi, joggal vezet hát.

És még Peugeot: egyrészt persze növelték előnyüket a Citroënnel szemben, másrészt az új-zélandi söprést követően ezúttal két "érem" a termés, mint Svédországban, hasonló Grönholm, Burns leosztásban, harmadrészt végre Rovanperä is befejezett egy viadalt, ráadásul a remek negyedik helyen, amivel a szabályok szerint "csupán" magának szerzett pontokat. Sokadrészt érik az oroszlánosok ötödik világbajnoki címe, sorozatban, no de sok van még hátra.

Mert azért a Citroën nem adja könnyen, ha most két klasszisa, McRae és Loeb ki is esett, Sainz második helye révén nem kell szégyenkezniök. Újoncok, több versenyen, mint itt, Argentínában is először igyekeznek, bravúr.

A Ford nyerni ment, nem jött össze. Pech, feladta Märtin Focusa, az észt az élről mondott búcsút a versenynek, esetleges első futamgyőzelmének. Duval magának egyet, a csapatnak két pontot hozott, sőt Hirvonen is megtoldotta eggyel, ez volt a jutalom azért, hogy végigment. Azt azért jegyezzük meg, hogy a záró gyorsokon egész jó időket ment, szép.

Nem tudott hát előzni a Subaru, számukra gyengécske eddig a szezon. Mäkinen feladta, de Solberg küzdött, haladt és ötödikként "intették le". Bezzeg a Skoda! A Peugeot, a Citroën és a Ford mellett ők is "pontosak" minden idei versenyen, tőlük, az Octaviától ez óriási. És most 7 pontot szorgoskodtak össze, Aurioltól murván zseniális, Gardemeistertől már megszokott, elvárt. Jöjjön az a Fabia.

És a Hyundai - nos a "koreaiak" bajban vannak, megint képtelenek voltak befejezni a versenyt. Schwarznak majdnem sikerült, jó helyen is állt, de nem és nem. Jó kezdés után erős visszaesés, zsinórban négy nulla.

Következik az Akropolisz-rali Görögországban június 5. és 8. között, újra murva, durva. Talán már a Fabia WRC-vel a Skodától, új reményekkel, a hírek szerint rekordmezőnnyel.