Janikának nyernie kell a Savaria-ralin

Vágólapra másolva!
Pénteken és szombaton Szombathely, illetve Kőszeg környékén rendezik meg a 3. Savaria-ralit, a bajnokság negyedik futamát, félidejéhez ér az ob. Jani, Benik, Szabó, Angyalfi, Kiss Feri és Tagai - nagy mezőny és verseny várható.
Vágólapra másolva!

Az első napon hét, a másodikon nyolc szakasz vár a mezőnyre összesen 138,05 km gyorsaságival. Pénteken aszfalton, szombaton murván kell bizonyítani.

A nevezési lista szerint összesen 77 kettős (6-8 WRC?) verseng majd a helyezésekért, csak az első osztály indul. Pénteken az ünnepélyes ceremóniát (8.45 óra, Szombathely, Tesco) követően 9.13-kor rajtol az első autó, szombaton délután négy óra körül Szelesténél fejeződik be a száguldás.

Nem lesz prológ, szuperspeciál bezzeg igen, a pénteki nap végén a szombathelyi laktanyában.

Három futam után Szabó Gergőnek és ifj. Angyalfi Károlynak van a legtöbb pontja, a címvédő, sorozatban háromszor győztes ifj. Tóth János csupán a hetedik helyen áll. Eddig senki nem tudott két versenyt nyerni, kiegyenlített, kemény a csata.

A legutóbbi, fehérvári viadalon Szabóék győztek a Skodával, előtte másodikak lettek Miskolcon, most is a dobogó a cél. No nem feltétlen a legfelső fok - mondták, egy harmadik hellyel már elégedettek lennének.

Janikáéknak viszont vélhetően csak a siker lehet elfogadható (és megnyugtató), nyerniük kell, ha nem akarnak vészesen lemaradni. Mert Szabóékon túl Angyalfiék és Benikék is jó sok pontot gyűjtöttek, utóbbinak még mindig nem tökéletes a látása az emlékezetes és ijesztő miskolci bukás után.

Pár szóban a többiekről, akik bele-beleszólhatnak a legjobbak versengésébe: Kiss Ferenc visszatér, Subaru WRC-vel, a nyitó Salgón bronzérmes Tagaiék szintén, és csakúgy Imprezával, F2-ben és A6-ban Herczigék azt tervezik, végre megverik Bútorékat a piros Citromok különmeccsén.