Félidőben Beniknél az előny

"Azt hiszem, a mostani a legértékesebb győzelmünk, hiszen nagyon szoros versenyben tudtuk megverni a többszörös bajnok ifj. Tóth, Tóth kettőst" - nyilatkozta a győztes Benik. "Nagyon sokat dolgoztunk érte, hogy idáig eljussunk, ezért azt hiszem, nyugodtan mondhatom, hogy épp itt volt az ideje!"

"Mindkét napon nagyon szoros volt a verseny, hol Janiék mentek jobb időt, hol mi, volt, hogy ők vezettek, és volt, hogy mi. Mindkét nap jól kezdtünk, de aztán Janiék az élre álltak, és keményen kellett mennünk, hogy megfordítsuk a helyeket.

Pénteken az első kör a miénk volt, ami után a második kör végéig tartottuk is az első helyet, de vétettünk egy hibát, és ott elúszott az első hely. Szerencsére az utolsó gyorson jól tudtunk lejönni, ezért az első napot is az élen zárhattuk és ez nagyon fontos volt.

Szombaton igazából semmi esemény nem volt velünk, az első körben nem autóztunk a maximumon, de a második körben már mentünk, ahogy csak tudtunk. Két gyorson is sikerült nagyon jó időt menni, akkor egy kicsit megléptünk, szerencsére ez az előnyünk kitartott a végéig. Az utolsó körben már arra figyeltünk, hogy biztosan beérjünk, már nem akartunk további másodperceket gyűjteni.

Ennek a nagy óvatosságnak köszönhetjük a nap egyetlen, de annál inkább durva eseményét, amikor az utolsó gyorson a céltól alig egy kilométerre egy balos kanyarban majdnem sikerült lefullasztanom az autót. Akkor azt hittem, hogy itt el is buktuk a győzelmet, de szerencsére nem vesztettünk túl sok időt. Nagyon örülök ennek a győzelemnek, és szeretném itt megköszönni a szervizcsapatomnak, hogy egy nagyon jó autót hoztak nekünk. A miskolci esés után tökéletesre építették a 02-es Focus WRC-t."

Előző
  • 1
  • 2
Következő

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK