Zanardi októberben volán mögé ül

Vágólapra másolva!
Két évvel szörnyű balesete után október 19-én, Monzában ismét a volán mögé ül Alessandro Zanardi. A klasszis autóversenyző egy BMW-t vezet a túraautók versenyén az Autodromo Nazionalén.
Vágólapra másolva!

Az olasz pilótának a 2001. szeptember 15-én a németországi Lausitzringen történt karambolja következményeként mindkét lábát amputálni kellett. A CART-sorozatba tartozó futamon a boxutcából kihajtva ütközött a csaknem 320 km/órás sebességgel száguldó kanadai Alex Taglianival.

A 36 éves olasz versenyző már kétszer tért vissza az EuroSpeedway nevű pályára: tavaly ő indította a futamot, májusban pedig egy speciális modellel 13 kört teljesített, pontosan annyit, amennyi a két éve rendezett viadalból a karambol előtt még hátravolt.

"Két esztendeje csak a csoda mentett meg, de szerencsére túléltem a balesetet" - mondta a 36 éves Zanardi, aki 1997-ben és 1998-ban bajnok volt a CART-ban. "Már teljesen normálisan élek: a kiváló ortopédiai eszközöknek köszönhetően sokat sétálok, úszok és síelek. Egy hónap múlva pedig egy valódi autóversenyen vehetek részt Monzában."