Sainz kiesett, Solberg veri Loeböt

Már csak ketten vannak versenyben a világbajnoki címért a záró Brit ralin, miután az 1990-ben és '92-ben legjobb spanyol Carlos Sainz (Citroën) kiesett a harmadik gyorson. Jókorát meccsel amúgy az aranyért küzdő kolléga, a francia Sebastien Loeb, éppen a nagy rivális, norvég Petter Solberggel (Subaru). Hullanak a menők.

Már megint mi van itt? Dráma, botrány, meglepetés- és csalódáshegyek.

A pénteki első, 23,12 km-es szakaszt és az ominózus 3-as gyorsot (27,97 km) is Loeb nyerte Solberg előtt. Utóbbin Sainz mellett a tavalyi (és 2000-es) világbajnok finn Marcus Grönholm (Peugeot) is feladni kényszerült a versenyt, meg az ugyancsak finn Mikko Hirvonen (Ford) is.

Sanyibának már a nap elején gondjai voltak Xsarájával (valami a belső kamerával volt), de még tűrhető hátránnyal (19 mp) csak lejött a 2-es gyorsról. A következőn aztán elszállt egy harmadikos kanyarban és annyi. Már semmiképp sem diadalmaskodhat, akkor sem, ha Loeb és Solberg is kiesik (mert bár ugyanannyi pontja van, mint Loebnek, utóbbinak áll a zászló a több futamgyőzelem miatt).

A Matador nagy hirtelen azt is lenyilatkozta, hogy a következő idény után befejezi. "Hatalmas füst volt a kocsiban, de egy szerelő gyorsan kijavította a hibát, s még időben odaértünk a starthoz" - mesélte Sainz. "Ám néhány másodperccel az indulás előtt ismét lángolni kezdett a kamera, s pokoli módon füstölt. Telefonon megkérdeztem, mi a teendő, s azt mondták, vágjam el a drótokat. A késésemet szerencsére nem vették figyelembe, s elindulhattam, de nagyon sokat kivett belőlem a história."

"Az igazság az, hogy utána már nem voltam teljes értékű harcos, nem összpontosítottam megfelelően. A harmadik gyorson egy hosszú kanyarban rosszul mértem fel a féktávot, s lecsúsztam az útról. Végtelenül sajnálom, hogy nem jött össze a harmadik világbajnokság. Jövőre még maradok a Citroënnél, aztán végleg befejezem a ralit."

Aztán úton a négyesre az addig harmadik helyen álló észt Markko Märtin Focusa is megadta magát. Túlmelegedett a motor, füstölt keményen, kész. És mivel a Forddal valószínűleg utolsó raliján induló finn Mikko Hirvonen is eldobta a vasat, a kékoválosok a jelek szerint bukják a csapatbronzot. Mert csak a belga Francois Duval maradt, a Subarunál meg Solberg és a versenyt követően visszavonuló, négyszeres világbajnok (1996-99, Mitsubishi) finn Tommi Mäkinen is virít.

De ami ennél is lényegesebb: a harc a konstruktőri trónért. A kihívó Citroën elvesztette Sainzot, a címvédő, sorozatban negyedik sikeréért hajtó Peugeot a rajt előtt Burnst, majd hamar Grönholmot. A jövőre WRC-állástalan, 1995-ös világbajnok skót Colin McRae fékproblémákra panaszkodott, Guy Frequelin csapatfőnök meg sietett leszögezni: beszélni fog Loebbel, hogy vegyen vissza!!!!! Mert célba kell érnie, punktum, a gyári dics előbbre való az egyéninél...

Olyan nagyon azért nem kéne aggódni, hiszen a Peugeot-nál három szakasz után csak a finn Harri Rovanperä áll pontszerző helyen, a Burns helyére beugró belga Freddy Loix sokadik (a francia Gilles Panizzi meg privátban nyomja - foghatja a fejét Corrado Provera bácsi).

Amúgy a főszereplők elmondása szerint borzasztóan csúsznak az utak, de szárazabb az idő, mint szokott. Ez persze nem jelenti azt, hogy könnyebb dolguk lenne: kavicsok, kövek, kisebb sziklák "ugrálnak" a kocsik elé.

Loeb negyedszer, Solberg hatodszor vesz részt a Brit ralin, de Loeb monnyuk Ausztráliában is bizonyította, hogy egyrészt nemcsak aszfalton kiváló, de számára ismeretlen helyen is félelmetesen gyors és profi.

Előző
Következő

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK