Svéd rali Benikkel, Grönholm-vadászattal

A verseny, amelyen még csak északiak, sőt: kizárólag finnek vagy svédek tudtak győzni. Péntektől vasárnapig tart az 53. Svéd rali, a vb-sorozat második, havas futama. Az elmúlt négy évben kizárólag Peugeot-pilóta nyert, tavaly, illetve 2002-ben is a finn Grönholm diadalmaskodott - kérdés, a 307 WRC-vel is sikerül-e. Indul a magyar bajnok Benik Balázs is - Ford Focusszal és új navigátorával, Doromby Zoltánnal, tanulásilag.

A központ Karlstad, hideg (tán mínusz 30 is...), hó és jég, kevés vagy sok, ettől függően pedig emberes gumizás. Kisebb vagy nagyobb szögek, több vagy kevesebb. Hatalmas, akár segítő, de veszélyes hófalak, félelmetes sebesség (egy évvel ezelőtt 116 km/ó volt az átlag, egyedül a finnországi szárnyalta túl 122-vel). Szervizpark mindhárom napon Hagforsban, a helyi repülőtéren.

A program: a szerdai és csütörtöki pályabejárások után pénteken 5 gyorsasági 145,8 km-rel, szombaton 8 (152,4 km), vasárnap 6 (96,6 km). Azaz összesen 19 mért szakasz (12 különböző pályán) és majd' 400 km, az össztáv közel 2000 km. A legrövidebb a szuperspeciál kétszer (1,86 km), a leghosszabb 52,57 km-es, gigászi, szintén duplán.

Csapatról csapatra

Annak idején éppen Svédországban nyerte első versenyét Grönholm és a 206-os, ha (jól) működik az új 307-es (a Montén nagyjából rendben volt), ismét az oroszlánosok örülhetnek. Loix esetleg pontot szerezhet a Peugeot-nak. Provera csapatfőnök optimistán nyilatkozgatott, ahogy "Magic Marcus" is.

Loeb tavaly hetedik lett, idén biztosan többre, jobb helyezésre vágyik. A Citroën másik ásza, Sainz mester jópárszor végzett már dobogón, meg hát a nyitányon győztes kollégájával szemben néki nagyon nem jól kezdődött az év: odacsapta a Xsarát és kiesett Monacóban. Mégiscsak ez az aktuális világbajnok gép, akár hóban is odaérhetnek.

Az első futamon remeklő, a pontversenyben vezető Ford Märtin mellett ezúttal a helyi menő Janne Tuohinót (navigátora Jukka Aho) nevezte gyáriként, Duval csak privátban nyomja. Märtin megcsípheti Grönholmot, ahogy tavaly a Finn ralin is beuatózta magát a történelembe.

A Subaru két északi pilótával, Solberggel és Hirvonennel áll rajthoz, azaz elvileg komoly esélye van a győzelemre. De a világbajnok Mr. Hollywood nem szokik itten jól menni, meglátjuk. Meg az is fontos, hogy a Subaru egyke pirellisként a zúz a michelinesekkel szemben - a csapat felettébb bizakodó abroncsilag.

A visszatérő Mitsubishinél Panizzin túl ezúttal nem Gallin, hanem a persze, hogy finn Kristian Sohlbergen (segítője Kaj Lindström) van a sor, bizonyíthat, pontszerzéssel kellemes meglepetést is okozhat.

Privát WRC-ből lesz egy rakás: Forddal ugye Duval, aztán Warmbold, Viita, Andreas Eriksson, Tobias Johansson, kakukktojásként a lengyel Kuzaj, a görög Papadimitriu (meg hát a mi Benikünk); 206-os Peugeot-val Petter fivére, Henning Solberg, Daniel Carlsson, Hyundaijal Béres, Kolberg, egy Toyotával Schie, Skodával Errani, Subaruval Nesbitt. Szép mezőny.

PWRC

Monte-Carlóban az eliten kívül a JWRC-sek meccseltek, most a világbajnoki szériások, az N csoport (PWRC) első versenye következik. Hozzánk legközelebb az OMV csapatával - egy húszéves német pilóta, Sebastian Vollak nyerte meg azt a raliversenyt, amelyet az olajcég fiatal versenyzők számára írt ki a múlt hónapban. Vollak ezzel lehetőséget kapott arra, hogy az OMV csapat tagjaként, egy Mitsubishi Lancer Evo VI versenyautóval vegyen részt a 2004-es rali világbajnokságban. Olyan ismerős neveket találunk még itt, mint az osztrák Manfred Stohlét vagy a finn Jani Paasonenét.

Természetesen a kategória (kiegészülve a "junioroknál" is csatázóakkal) olyan nagyágyúi sem hiányoznak, mint Arai, Ligato, Higgins, Blomqvist, Katajamaki, Baldacci vagy Latvala, de hozzájuk hasonlóan a nevezési lista alapján Colin öccse, Alister McRae is egy Subaru WRX-et hajt majd. A Montén még WRC-s Galli itt "csak" egy Lancer Evóval dönget, ahogy állítólag, talán a Hideg Krisztián, Tajnafői Péter kettős is - no nem magyar versenyzői engedéllyel, 88-as rajtszámmal.

A Svéd rali győztesei a közelmúltban:
2003 - Grönholm, Rautiainen (Peugeot 206)
2002 - Grönholm, Rautiainen (Peugeot 206)
2001 - Rovanperä, Pietilainen (Peugeot 206)
2000 - Grönholm, Rautiainen (Peugeot 206)
1999 - Mäkinen, Mannisenmäki (Mitsubishi Lancer)
1998 - Mäkinen, Mannisenmäki (Mitsubishi Lancer)
1997 - Eriksson, Parmander (Subaru Impreza)
1996 - Mäkinen, Harjanne (Mitsubishi Lancer)
1995 - Eriksson, Parmander (Mitsubishi Lancer)
1994 - Radström, Backman (Toyota Celica)
1993 - Jonsson, Backman (Toyota Celica)

Előző
  • 1
  • 2
Következő

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK