Egri ralirajt április első hétvégéjén

Vágólapra másolva!
A különböző szakágakban több mint hetven versenyt rendeznek ebben az évben, az óriási érdeklődéssel várt rali ob a jövő pénteken rajtol Egerben - derült ki a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség idénynyitó sajtótájékoztatóján, a Hungaroringen.
Vágólapra másolva!

A különböző viadalok mellett az idén több mint egy tucat nemzetközi versenyt is lebonyolítanak, így többek között a Budapest-ralit, amely tízszeres szorzóval számít a FIA Európa-kupa sorozatába, valamint az ötös erősségű Duna-Alba-ralit.

A nyolcfutamos rali ob-n számos új szabályt vezetnek be: többek között a versenyek össztávját 110 és 150 km között kell tervezni, s egy nap csak egyetlen szervizpark kialakítására kell törekednie a rendezőknek. Vegyes talajú - azaz aszfalt és murva - futamok nem szervezhetők, de a prológ és az úgynevezett szuper-speciál kivétel lehet ez alól.



Benik és a többiek
Sokan új autóval, navigátorral, csapatban, néhányan a régi felállásban vágnak neki, egri beharangozónkban igyekszünk mindenről minél pontosabb képet adni, hamarosan.
Benik idén még három vb-futamon indulna>>>