Turi nyerte az Eger-ralit

Turi Tamás nyerte az Eger-ralit, az országos bajnokság nyitó futamát. A Skoda Octavia WRC-vel versenyző pilóta a második napon valamennyi gyorsasági szakaszt megnyerte és végül maga mögé utasította a címvédő, s a szombaton még vezető Benik Balázst (Ford Focus WRC).

Megvolt hát a nyitány. Bár a tervezett szuperspeciál elmaradt, állt a víz a pályán. Angyalfiék Skodája nem érkezett meg, "régi" Subarujukkal indultak. Nem volt ugye Hyundai Accent WRC sem, Benikék maradtak a Fordnál. Nem volt még C2 sem, Bútorék mondjuk a Saxóval is alaposan elverték a többek között újsuzukis kategóriát (nyerve az elsőként kiírt Super 1600-os trófeát). Az Ignisekkel Keller és Ollé még ismerkedik, lesz nagy meccs, biztos.

Ahogy most is volt és várható is a későbbiekben, már ami az abszolútot illeti, Janika és Peugeot-ja nélkül is. A helyi menő Turi ugye máris megmutatta, Szabó Gergőék is veszélyesek Benikékre, Angyalfiékról, Tagaiékról (és még Kissékről, Vizinékről, Asiról) nem is beszélve.

A 98-as bajnok Kiss Ferencék egyébként sokáig versenyben voltak a dobogóért, ám a 10-esen megadta magát az Impreza. Szabóéknak is meggyűlt a bajuk az Octaviával, de csak kibírta a bombázó Skoda. Turán Frigyesék Mitsubishije csupán a 4-esig húzta, Oroszlánék Lancerje még hamarabb, már a második gyorson cserbenhagyta gazdáit.

A népes és nívós N csoportban amúgy a bajnok Spitzmüller győzött Balázs és Szajky előtt, A-ban (és F2-ben) Bútor, Keller előtt. A H csoport legjobbja Matics volt Hodulát, valamint Spindlert (is) maga mögé utasítva. És végül a bajnok, ezúttal "csak" második nyilatkozata:

Benik Balázs: "Egész nap minden rendben volt azt leszámítva, hogy nem voltunk elég gyorsak. Jó volt a kocsi és a gumik is, csak mi voltunk a kelleténél lassabbak. Egyszer hibáztam is, a kilencedik gyors célja előtt nem sokkal megforogtunk. Nem örülök neki, hogy át kellett adnunk a vezető helyet, de el kell ismerni, hogy ezen a hét végén ennyire voltunk elegek, Tomiék egyszerűen gyorsabbak voltak nálunk. Az már biztos, hogy az idei bajnokság is rettentő szoros lesz, de ez egyáltalán nem baj, sőt örülök is neki. Úgy gondolom, hogy ezek a szoros küzdelmek mindannyiunk hasznára fognak válni. Gratulálunk a Turi, Kerék párosnak a győzelmükhöz!"

Eger-rali, abszolút végeredmény (élcsoport):
12 gyorsasági szakasz (125 km)
1. Turi, Kerék I. (Skoda Octavia WRC) 1:10:47.0 ó
2. Benik, Doromby (Ford Focus WRC) + 15.3 mp
3. Szabó G., Kerék B. (Skoda Octavia WRC) + 2:58.8 p
4. Vizin, Táborszki (Toyota Corolla WRC) + 3:44.8 p
5. Ifj. Angyalfi, Kazár (Skoda Octavia WRC) + 4:21.9 p
6. Bútor, Tóth V. (Citroen Saxo) + 4:47.7 p
7. Spitzmüller, Bahor (Mitsubishi Lancer EVO) + 5:30.9 p
8. Balázs, Szeghalmi (Mitsubishi Lancer EVO) + 7:12.6 p
9. Keller, Spitzer (Suzuki Ignis) + 7:13.6 p
10. Ollé, Benics (Suzuki Ignis) + 7:19.2 p

Az ob további menetrendje:
április 23-25.: 11. Tavaszi-rali (Miskolc)
május 20-22.: Duna-Alba-rali (Székesfehérvár)
június 17-19.: Szombathely-rali
július 9-11.: Veszprém-rali
augusztus 6-8.: 18. Budapest-rali
szeptember 17-19.: 37. Mecsek-rali
október 22-24.: 4. Őszi-rali (Tokaj).

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK