Jövőre feljebb léphet Baumgartner

Baumgartner Zsolt kedden tizenegy óra után néhány perccel érkezett haza (Bécs érintésével) Indianapolisból, háromnegyed tizenkettőkor már sajtótájékoztatót tartott. Menedzserétől megtudhattuk, jövőre akár feljebb is léphet a Forma-1 történetének első magyar pontszerzője.

Baumgartner Zsolt vasárnap megszerezte Magyarország első Forma-1-es pontját Indianapolisban, kedden pedig (hazaérkezése után alig fél órával) már élményeiről számolt be a Ferihegyen tartott sajtótájékoztatón. "Sajnálom, hogy nem lehettetek ott Amerikában a történelmi pillanatban, fantasztikus érzés volt pontot szerezni" - fordult a megjelentek felé Baumgartner, majd gyorsan elárulta, magyarok azért szurkoltak neki, legalább 40-50 honfitársunkkal találkozott.

"Nyolcadik helyem örömére olyan bulit csapott a csapat, hogy annak nyomába sem érhetett a ferrarisok örömködése. Még le sem vettem a sisakomat, már taszigáltak, lökdöstek, majd megkergültek a fiúk a nagy boldogságban. Nagyon sokat vártak erre az aprócska pontra, s kőkeményen megdolgoztak érte" - folytatta Zsolt az élménybeszámolót, majd átadta a szót menedzserének, Frank Tamásnak.

Tőle megtudtuk, jövőre Zsolt akár jobb csapatba is kerülhet. "Mikor Zsolt vasárnap begurult a célba, eszembe jutott az a két évvel ezelőtti pillanat, amikor Baumgartner Antallal és Zsolttal Hockenheimben arról beszélgettünk, miképpen lehetne összehozni egy tesztet. Aztán három héttel később Zsolt a Hungaroringen beülhetett a Jordanbe, Forma-1-es karrierjének kezdete tulajdonképpen akkorra tehető" - kezdte Frank. "Nagyon sokat számít ez az eredmény, a Minardival kevesen voltak képesek erre (Zsolt előtt egész pontosan nyolcan szereztek pontot, a magyar fiú az istálló 31. egységét gyűjtötte be). Ami a jövőt illeti, sok múlik a szponzorokon (akiknek ezúton szeretnék ismét köszönetet mondani), a magam részéről azon dolgozom, hogy Zsolt jövőre feljebb léphessen. Elképzelhető, hogy Zsolt az év végén tesztelni is fog az egyik csapatnál, de a tárgyalásokról egyelőre nem árulhatok el többet."

Név ugyan nem hangzott el, de Frank Tamás bizonnyal a Jaguarra próbált célozni: a Forma-1-ben (egyelőre?) csak a Minardi, a Jordan és a Milton Keynes-i gárda alkalmaz "befizetős" pilótákat, utóbbitól ráadásul szinte biztosan távozik Mark Webber (a Williamshez), Christian Klien meg egyelőre nem nyújt világklasszis teljesítményt. Az osztrák egyike azon három versenyzőnek, akinek még nem jött össze a pontszerzés, holott a Jaguarban azért van perspektíva. Szóba jöhetne még a Jordan is, a sárgák vergődését látva azonban ez nem feltétlenül lenne előrelépés, különösen annak fényében, hogy a statisztikák szerint a Minardi is jóval többet szerepel az írott és elektronikus médiában, mint Eddie Jordan alakulata.

Marad tehát a Jaguar mint lehetőség, Frank azonban nem iszik előre a medve bőrére. "A Forma-1-ben általában az utolsó pillanatban dől el minden, rengetegen pályáznak a húsz helyre, de igyekszünk majd, úgymond, jól helyezkedni." Megtudtuk, noha Paul Stoddart agyba-főbe dicsérte Baumgartnert, egyelőre nem került szóba a folytatás. Ez persze nem jelenti azt, hogy később sem fog.

A sajtótájékoztatón Baumgartner Zsolt szponzorai közül a CIB Lízing, a Standox és az Uniqua (osztrák) képviselője jelent meg, utóbbi - általános derültséget keltve - azt üzente a Minardi lassúságán élcelődöknek, hogy így legalább el lehet olvasni hirdetésüket. Zsolt még ma elutazott Angliába, ahol az ITV brit televíziós társaság felkérésére vesz részt egy forgatáson: az angolok megtudták, hogy Zsolt itthon az öttusázókkal szokott készülni, így rávették, hogy tegye ugyanezt a brit öttusázó hölgyekkel is. Az anyag a Magyar Nagydíj idején kerül majd adásba.

Zsolt az [origo]-nak búcsúzóul elmondta, korai lenne megítélni, hogy helyzetén javított-e az indianapolisi pontszerzés, s csendben megjegyezte, hogy ugyan a Minardinál nincs első számú pilóta, azért őt jobban kedvelik a szerelők. Csapattársa, Gianmaria Bruni folyton szapulja a Minardit (az Amerikai Nagydíjon a rajt után tovább tudott volna menni, de ő inkább sértődötten leparkolta az autót), s ezzel már Paul Stoddartot is sikerült felhúznia. "Kicsit izzik körülötte a levegő, de a pontszerzésemhez azért gratulált. Igaz, azután gyorsan elhagyta a pályát."

"Jobb lett volna, ha a Magyar Nagydíjon, hazai közönség előtt csípem el ezt a pontocskát, de remélem, lesz még alkalmam az ünneplésre. Belerázódtam már (mondhatnánk, szó szerint - kd) a Minardiba, kicsit fejlődött is a csapat, így bizakodva várom az idény második félidejét."

kd

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK