Finn rali Loeb-vadászattal és Tagaiékkal

Vágólapra másolva!
Kezdődik a második félidő: péntektől vasárnapig a 16 futamból álló világbajnoki sorozat kilencedik állomásán, a murvagyors, 54. Finn ralin mérkőzik az elit. Tepernek megint a juniorok, és ismét szoríthatunk magyaroknak is - Tagaiék Skoda Octavia WRC-vel próbálnak szerencsét.
Vágólapra másolva!

Kis dél-amerikai kiruccanást követően vissza Európába: a világ egyik leggyorsabb ralija jön, a Jyväskylä központú finn. Az "ezertóságtól picit balra", az ország szívében. Sok szép hosszú egyenessel, sztrádaszéles utakkal, ugratókkal, minőségi murvával. Általában helyi menő szokik győzni, tavaly az észt Märtin törte a jeget. A fordos klasszis mindössze a harmadik, aki nem skandináv, és megcsinálta. Több mint 120-as átlagsebességgel...

A verseny 22 szakaszból, 15 féle pályából áll, az össztáv 1507, a gyorsasági ebből 357,3 km. Az 54. Finn ralira 69 páros nevezett, a legeredményesebb a persze hogy finn, legendás Hannu Mikkola hétszer diadalmaskodott 1968 és 1983 között. Honfitársa, a nemrég visszavonult Tommi Mäkinen öt ízben győzött, a jelenlegi mezőny itteni legsikeresebbje, Marcus Grönholm három alkalommal.

A résztvevők elmondása szerint az első métertől az utolsóig nyomni kell, mint állat, csak akkor lehet nyerni, és a szokásosnál is fontosabb a jó, pontos itiner. No meg a helyismeret, és a bevállalós, már-már őrült precizitás. Autóilag meg a tökéletes futómű, a motorerő, az áttételezés, a nagy végsebesség, ütésállóság, s hogy kitartson a technika egészen a célig.

Ebben, a tartósságban pedig mostanság a konstruktőri világbajnok Citroën jeleskedik leginkább. Elképesztően kiforrott, etalon a Xsara. Csak ismétlem magam: tán majd az új C4-es érkezte változtathat a helyzeten, úgy egy év múlva, hiszen egy novicsentó modell bevetése sosem zökkenőmentes (lásd a legközelebbi múltból a Skoda Fabia vagy a Peugeot 307-es példáját). Amikor "csupán" kisebb frissítések történnek, nincs akkora kockázat (Ford Focus vagy Subaru Impreza, kakukktojásként meg ott a Mitsubishi Lancer).

De vissza a Citroënhez: előnyük komoly, két zseniális pilótájuk van a tavalyi második helye után idén egyértelműen trónra törő Loeb, illetve hát a legutóbb, Argentínában történelmet író, kétszeres világbajnok (1990, 92) Sainz személyében. A spanyol matador Sanyibá volt az első 90-ben, aki nem skandinávként nyerni tudott a Finn ralin, utána ez még ugye a francia Auriolnak, majd egy évvel ezelőtt Märtinnek sikeredett.

Loeb monnyuk nem nagyon szereti a Finn ralit, legjobb eredménye a tavalyi ötödik hely. De idén ott is nyer, vagy ott is brutál jól megy, ahol eddig nem szokott, gyűjtögeti a sok pontot, ennyi. Sainz elemében van, tőle egy újabb győzelem sem lenne durva meglepetés. És egy harmadik Xsarát is bevet a Citroën: a természetesen finn Pykälistö kap lehetőséget (és minden bizonnyal olyan feladatot, hogy első nyolcas finissel üssön el riválisokat - pontoktól).

Loeb mint mindig, ezúttal is az abszolút első alap hendikepjét "élvezi" a nyitó napon, takarít. És nagyon jellemző rá a következő pár szó egy nyilatkozatából: "Remélem, egyszer sikerül győznöm ezen a nehéz ralin, de a világbajnoki cím sokkal fontosabb." Azaz egy harmadik-negyedik hely néki simán elég...

Citroën Xsara
Loeb, Elena (francia)
Sainz, Moya (spanyol)
Pykälistö, Ovaskainen (finn)

A büszke második pozícióban leledző Fordnak Duval most nem fog pontokat termelni, tudniillik ezúttal harmadik gyáriként csak magáért, tapasztalatszerzésért, versenykilométerekért porol. A tavalyi győztes Märtin mellett a persze, hogy finn Tuohinónál a labda, megint. Janne pedig nem kisebb célt tűzött ki maga elé, minthogy dobogón végzés, sokpontszállítás a csapatnak, örülés. Bátor ember, de van realitása. Pláne, mert a hétvégi, ottani bemelegítő Pirelli-ralin győzött, ismeri, imádja a pályákat, esélyes, no.

Märtin mindenképp győzni akar, ismételni és a sorozatos kudarcokat felejtendő kapaszkodni a pontversenyben is. Egészségileg állítólag még nem százas, nagyon csúnyát bukott ugye Argentínában...

Ford Focus
Märtin, Park (észt, brit)
Tuohino, Ahonen (finn)
Duval, Prevot (belga)

Subaru: a vb-cím birtokosa, Petter "Mr. Hollywood" Solberg tavaly második lett, idén nyerni akar, össze is jöhet neki. Loebbel szemben 17 pont a lemaradása, faragnia kell, nincs mese. Csapattársa, Hirvonen a legkevésbé finn, nincs sok tapasztalata, meglátjuk, mire megy. De mégiscsak finn...

Subaru Impreza
Solberg, Mills (norvég, brit)
Hirvonen, Lehtinen (finn)

Peugeot: három finn... Grönholm, Rovanperä, Lindholm. Szóval ha most sem nyernek, hát soha. Oké, ez persze így, ebben a formában biztosan nem igaz, de kiváltképp "Magic Marcusnak" sikerülhet, ismét. Ennél fontosabb és valamelyest meglepő is, hogy oroszlánék lecserélik a Michelin papucsokat, 2005-től három évre a Pirellivel szerződtek. Nem kevesebb mint kilenc vb-cím, régesrégi együttműködés után. És ezzel vége a kétéves subarus exkluzivitásnak is az olasz gumigyártóval (a Ford 2002 végén állt át a Michelinhez), érdekes.

Peugeot 307
Grönholm, Rautiainen (finn)
Rovanperä, Pietiläinen (finn)
Lindholm, Tuominen (finn)

A Mitsubishi utolsó előtti idei raliját futja, a Német rali után leállnak, inkább fejlesztenek a háttérben, ilyen döntés született. Hát igen, blamálnak, nem versenyképesek. Panizzi és Sohlberg tekergeti a Lancer volánját, utóbbi finn, mi más lenne, de WRC-vel még nem ment hazájában.

Mitsubishi Lancer
G. Panizzi, H. Panizzi (francia)
Sohlberg, Lindström (finn)

És akkor ismét Skoda: Gardemeister, Schwarz, és áll leesik, plusz egy finn: Paasonen... No nem Octavia, amilyennel Tagaiék próbálnak szerencsét, hanem Fabia. Honfitársaink így kihagyják az ob soros, nevében budapesti futamát, céljuk egy jót autózni, tanulni, célba érni.

Skoda
Gardemeister, Lukander (finn)
Schwarz, Hiemer (német)
Paasonen, Vainikka (finn)

Privát WRC-sek
Carlsson, Andersson (svéd, Peugeot 206)
H. Solberg, Menkerud (norvég, Peugeot 206)
Warmbold, Price (német, brit, Ford Focus)
Viita, Hantunen (finn, Ford Focus)
Tagai T., Tagai R. (magyar, Skoda Octavia)

A Finn rali győztesei a közelmúltban:
2003: Märtin, Park (észt, brit, Ford Focus)
2002: Grönholm, Rautiainen (finn, Peugeot 206)
2001: Grönholm, Rautiainen (finn, Peugeot 206)
2000: Grönholm, Rautiainen (finn, Peugeot 206)
1999: Kankkunen, Repo (finn, Subaru Impreza)
1998: Mäkinen, Mannisenmaki (finn, Mitsubishi Lancer)
1997: Mäkinen, Harjanne (finn, Mitsubishi Lancer)
1996: Mäkinen, Harjanne (finn, Mitsubishi Lancer)
1995: Mäkinen, Harjanne (finn, Mitsubishi Lancer)
1994: Mäkinen, Harjanne (finn, Ford Escort)
1993: Kankkunen, Giraudet (finn, francia, Toyota Celica)
1992: Auriol, Ocelli (francia, Lancia Delta)
1991: Kankkunen, Piironen (finn, Lancia Delta)
1990: Sainz, Moya (spanyol, Toyota Celica)

Zárásképp pedig arról, hogy lesz egy csomó helyi menő még N-es Mitsukkal, meg újfent megmérkőznek a juniorok, lesz mit nézni, eredménykövetni.