Nyári nyitva tartás - Mini Cooper Cabrio (menetpróba)

Vágólapra másolva!
A három esztendeje debütált 90 lóerős One és 115 lovas Cooper után 2002-ben a kompresszoros, S-jelű verzióval bővült a reinkarnált Mini palettája, az idei strandszezon nyitányán pedig maga a nyitott verzió is hódító útra indult - némi általános részletfinomítással a tarsolyában...
Vágólapra másolva!

Hogy miért volt szükség egy ilyen egyedi és velejéig stílusos autó arculatfrissítésére, azt csak a designcsapat vezére és a marketinges "főmufti" tudja - a kiskocsi formavilága kevésbé, a piacon divatos kozmetikai ciklusok azonban vélhetően inkább megkövetelték az utómunkát. A menetpróbán persze a kabrió változaté volt a főszerep, de a fazont érintő munkálatok eredménye is megér egy misét: az első lökhárító és a xenon-lámpás kivitel fényszórója más szabásminta szerint készül, míg belül a multifunkciós kormánykerék, valamint az alaposan felforgatott műszerfal vonja magára a figyelmet. Az egyke fordulatszámmérő társat kapott a kormányoszlop közepén, mégpedig a korábban a középkonzol felső részén meredő sebességmérőt, annak helyére pedig az üzemi folyadékok (hűtővíz, motorolaj, üzemanyag) szintjét és hőmérsékletét jelző analóg műszerek kronográf kompozíciója költözött. Ez az amúgy impozáns fejegység azonban plusz pénzért saját maga áldozatául eshet, az opciós navigációs rendszer 16:9-es színes kijelzője ugyanis meglehetősen esetlenül fest a kör alakú számlapba mélyítve.

Mozivászon

Az autó poénja természetesen a két fázisban nyitható, teljesen automatikus mozgatómechanikájú vászontető. Az úgynevezett alapmenü a harmonikaszerű napfénytető (Sunroof), amely 40 centis sínen hátracsúszva teszi szabaddá az elöl ülők felett a kilátást, s nem mellékesen egészen 120 kilométeres tempóig nyitható és zárható. A tető teljes eltüntetéséhez egy további gombnyomás szükséges, ekkor az oldalablakok lecsúsznak, a 'Z' csuklómechanikás szerkezet pedig 15 másodperc alatt lehajtogatja a fűthető hátsó szélvédő üveget tartalmazó vásznat. Manuális beavatkozásra csupán a bukóajtós csomagtér kisebb átalakításához van szükség. A poggyásztér űrtartalma a tető zárt állapotában 165 literes lehet, ehhez csupán a kalaptartót kell kipattintani a helyéről, majd a kb. 10 centivel magasabb állásba kell helyezni. A tető nyitásakor vissza kell helyezni az eredeti pozícióba, a hátracsukló szerkezet ugyanis éppen ebbe az üregbe ül bele. A csomagtér befogadóképessége így 45 literrel kisebb.

Közvetlen

Gokartszerű érzés - említi több helyen is a gyári brosúra, amikor a futóműről és a kormányzásról esik szó. Nem nagyzolnak, a Mini ezen egységei ugyanis valóban képesek széles vigyort varázsolni a sofőr arcára. Igazolásul naná, hogy a Marseille környéki legendás ralis-kerékpáros hegyi szakaszokat is érintette a menetpróba útvonala! A széles nyomtáv a közvetlen kormányzással karöltve apró csodákra képes, olyannyira, hogy az 1,6-os benzines 115 lóereje szinte háttérbe szorul, vagy legalábbis nem lesz perdöntő, az élményautózást a gokartos érzés garantálja. No comment, a Mini Cooper Cabrio elbűvölő kisautó, felturbózott retrodesignnal, immár a kabriózás örömével is nemesítve, csattanóként pedig jó hírrel a maximalistáknak: őszre itt a 170 lóerős Cooper S verzió!

SZR