Ralihajrá a Mecsekben

Vágólapra másolva!
A honi bajnokság utolsó előtti versenyét, a 37. Allianz Hungária Rallye-t rendezik a hétvégén a Mecsekben, s mivel többen pályáznak még az abszolút elsőségre, óriási csata várható.
Vágólapra másolva!

A Pécs környéki, aszfaltos futam a péntek délutáni/esti prológgal kezdődik, és vasárnap kora délutánig tart. A 37. Allianz Hungária Rallye az országos bajnokság hetedik, utolsó előtti versenye. Az össztáv 453,07 km, a prológgal együtt 11 szakaszon picivel több mint 148 km-nyi a gyorsasági.

A nevezési lista és az előzetes fogadkozások alapján is kemény menetre számíthatunk. Míg a H csoport - pontosabban a VFTS-ek, még pontosabban Osváthék és Maticsék különmeccse - kivételével "lejjebb" a legfontosabb dolgok eldőltek, abszolútban nyílt a csata, öten is joggal és jó eséllyel pályáznak a bajnoki elsőségre.

Minimális előny a címvédő Benikéknél (Ford) van, tőlük csupán két ponttal lemaradva következnek Asiék (Mitsubishi), majd az egyaránt skodás Turiék és Herczigék, még "lőtávolban". Szabó Gergőékkel zárul az esélyesek sora, ők viszont - ha minden igaz - már nem Octaviával, hanem Focusszal, a bajnokéhoz hasonló Forddal rajtol.

WRC-vel, Toyotában láthatjuk még Vizinéket, Tagaiék Skodájában Angyalfiékat, Fordban (Escort) Szeleczkyéket. Bútorékat ellenben a kis méregzsák Saxóval nem, a már - megint, szokás szerint - kategórialegjobbak a hátralévő két hazai versenyt kihagyják. Készülnek a szardíniai vb-futamra (október 1-3.)...