A Renault a kisiskolásokért

Vágólapra másolva!
A Renault közlekedésbiztonsági kampányt indított útnak a gyermekek jobb láthatóságának megteremtéséért. A kezdeményezéshez csatlakozott az Oktatási Minisztérium, a Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium, az Országos Rendőr-főkapitányság Országos Baleset-megelőzési Bizottsága, valamint a GRSP (Global Road Safety Partnership - Partnerség a közlekedésbiztonságban) is.
Vágólapra másolva!

A gyermekeket érintő közlekedési balesetek legnagyobb része a felnőttek figyelmetlenségéből, hanyagságából és felelősségérzetének hiányából fakad. Mindezek olyan emberi tényezők, amelyek bár könnyen felszámolhatók lennének, a legtöbben mégsem tesznek ellenük semmit. A Renault ezt a tényt figyelembe véve úgy döntött, hogy "Játssz, hogy látszódj!" néven láthatósági kampányt hoz létre annak érdekében, hogy elősegítse a gyermekek biztonságos közlekedését, és felhívja a forgalomban részt vevő autósok figyelmét a téma fontosságára.

"Tisztában vagyunk azzal, hogy bár vállalatunk rendelkezik a legbiztonságosabb modellkínálattal a piacon, ennél több kell ahhoz, hogy a közlekedés biztonságossá váljon" - jelentette ki Serge Yoccoz, a Renault Hungária vezérigazgatója a kampány sajtótájékoztatóján, amelyen részt vett Magyar Bálint oktatási miniszter, Gábor Edina helyettes államtitkár (GYISM), dr. Hatala József, az ORFK-OBB elnöke és dr. Steiner Pál polgármester (V. kerület) is.

A kezdeményezésnek köszönhetően az ország valamennyi, idén első osztályba lépő kisiskolása - hozzávetőleg 105 ezer fő - fényvisszaverő karszalagot kap(ott) ajándékba azért, hogy az a karon, a lábon vagy akár a hátitáskán viselve sötétben és rossz látási viszonyok között is könnyen és jól láthatóvá tegye őket.

Újabb 10 ezer munkahelyet jelentett be a Renault/auto/gazdasag/20040915ujabb1.html