Felavatták az Euro-Ringet

Vágólapra másolva!
Szeptember 26-án felavatták az Örkény határában megépített Euro-Ringet, amit bő fél év alatt, egymilliárd forintot meghaladó beruházással hoztak létre. A 100 százalékos magyar tulajdonban lévő pálya körül még folyik az építkezés, ezért versenyeket is csak jövőre rendeznek rajta. A pályát először bejáró versenyzők technikásnak, de egy kicsit lassúnak nevezték az Euro-Ringet.
Vágólapra másolva!

Az M5-ös autópálya 51-es lehajtójánál fekvő Euro-Ring 10-14 méter széles és 3600 méter hosszú, de a különböző versenyek igényeitől függően kisebb köröket is ki lehet alakítani átjárók segítségével. A tulajdonosok szerint a pálya ideális gokartosok, motorosok és autósok számra akár hobbi, akár komolyabb versenycélokra is. Bódis Kálmán, aki az első között járta be a pályát Porschéjával, technikásnak, ám egy kicsit lassúnak nevezte az Euro-Ringet, amelynek leghosszabb egyenes szakasza 300 méter. A pályán körözött még Talmácsi Gábor is, aki szerint a most még poros, csúszós pálya kiváló lehetőséget biztosít edzésre, tesztelésre és majd versenyek bonyolítására is. "Nem túl gyors, sok a szűk fordító, a célegyenes végén talán 180-as tempót lehet elérni, de nagyon jó ritmusa van" - tette hozzá a GP-menő motorversenyző.

Forrás: [origo]

A pálya körül még javában folynak az építkezések, amely során parkolót és boxutcát hoznak létre, ezért az első versenyeket is csak jövő tavasszal rendezik meg az Euro-Ringen, amit tesztelésre, klubnapokra már most is igénybe lehet venni.