A Katalán ralit is Märtin nyerte

2004.10.31. 17:37

Korzika után a 40. Katalán ralin is az észt Markko Märtin győzött az aszfalton elképesztően gyors Forddal. Második helyével pályafutása első spanyol dobogójának örülhet a finn Marcus Grönholm (Peugeot), Carlos Sainz (Citroën) harmadikként búcsúzott a közönségtől. Két hét múlva záróra Ausztráliában.

Hat gyors maradt vasárnapra, és Märtin nem hibázott. Idei harmadik, pályafutása ötödik futamgyőzelme. S mivel a tavaly világbajnok Solberg csupán ötödik lett, Märtin hátránya már csak 3 pont az összmásodik helyért vívott csatában. És tulajdonképpen még Sainz is lehet ezüstös, de ehhez nyernie kéne majd a záró Ausztrál ralin úgy, hogy Solberg és Märtin is blamál.

A harmadik kör amúgy Märtinen kívül arról szólt, hogy a kétszeres világbajnokok mire mennek egymással. Meg, hogy Sarrazin a privát Imprezájával maga mögött tudja-e tartani Solberget. Meg, hogy kitartanak-e a Mitsubishik. Nos Grönholm nem passzolta át második helyét Sainznak, először végzett dobogón betonon, aszfaltos futamgyőzelemmel mondjuk még adós. Sanyibá idei "hatvanötödik" pódiuma, nemhiába tomboltak a rajongók.

Sarrazin pedig bizony megleckéztette gyári subarusokat, elsősorban Solberget, méghozzá úgy, hogy szakaszt is nyert, fantasztikus teljesítmény, negyedik hely. Biztosan hallunk még az F1-be is belekóstoló franciáról. Sarrazin lett a "Star of the rally", meg is érdemelte a Nicky Gristtől átvett trófeát.

És mind Sola, mind Galli, illetve hát a Lancer WRC kibírta, remek verseny a Mitsubishinek (a pénteken még brillírozó, az előző két Katalán ralin Peugeot-val győztes Panizzi a 12. helyen ért célba). Az utsó pontszerző hely nagy csatában Hirvonené lett a skodás Gardemeister és a privát 206-os Peugeot-t hajtó Vouiiloz előtt.

A napi első szakaszt (12,85 km) amúgy Sarrazin nyerte, aztán Sainz és Märtin tizedre azonos időt durvult (5,05 km), majd Märtin már önzőzött (35,18 km), hogy a záró három repetagyorson Grönholm vitézkedjen. Az egyik szakasz törlése a veszélyesen sok néző miatt 20-1, azaz 19, de mégis 20 szakaszból, mert ugye egy másikon döntetlen volt, szóval Grönholm hatot, Märtin ötöt, Loeb és Duval hármat, Sainz kettőt, Sarrazin egyet nyert (Ford 8, Peugeot 6, Citroën 5, Subaru 1; Michelin-Pirelli 19-1). Maradva a számoknál hárman voltak az élen: Duval és Loeb felváltva a hetesig, aztán Märtin a végéig.

JWRC: második helyével Andersson (Suzuki) a világbajnok, győzelmével a francia Bernardié (Renault) az ezüst, a kiesett brit Wilksnek csak a harmadik hely jutott. A 24 éves svéd a negyedik juniorlegjobb olyanok társaságában, mint Loeb, Sola és Tirabassi. A szezon hét versenyéből Andersson hármat, Bernardi és Wilks kettőt-kettőt nyert.

JWRC végeredmény, élcsoport:
1. Andersson (svéd, Suzuki Ignis) 39 pont
2. Bernardi (francia, Renault Clio) 37
3. Wilks (brit, Suzuki Ignis) 34

Zárás két hét múlva Ausztráliában, murván. A "nagyok mellett" ott a vébés N-esek meccselnek majd, s mivel elvileg még öten győzhetnek, nagy harcra lehet számítani. A WRC-sek egyéni küzdelmeiről már volt szó, arról még nem, hogy csapatban minden eldőlt: első (toronymagasan) a Citroën, második a Ford, harmadik a Subaru, csak negyedik a Peugeot, ötödik a Mitsubishi.

A 40. Katalán rali végeredménye, élcsoport:
1. Märtin, Park (észt, brit, Ford Focus) 3:40:43.8 ó (95,5 km/h)
2. Grönholm, Rautiainen (finn, Peugeot 307) + 23.2 mp
3. Sainz, Marti (spanyol, Citroën Xsara) + 37.7 mp
4. Sarrazin, Pivato (francia, Subaru Impreza) + 2:50.4 p
5. Solberg, Mills (norvég, brit, Subaru Impreza) + 3:06.7 p
6. Sola, Amigo (spanyol, Mitsubishi Lancer) + 3:55.7 p
7. Galli, D'Amore (olasz, Mitsubishi Lancer) + 4:05.9 p
8. Hirvonen, Lehtinen (finn, Subaru Impreza) + 4:31.7 p
9. Gardemeister, Lukander (finn, Skoda Fabia) + 4:37.6 p
10. Vouilloz, Giraudet (francia, Peugeot 206) + 4:45.0 p
11. Schwarz, Hiemer (német, Skoda Fabia) + 5:27.0 p
12. G. Panizzi, H. Panizzi (francia, Mitsubishi Lancer) + 6:48.0 p
13. Warmbold, Price (német, brit, Ford Focus) + 9:05.3 p

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK