Wanderer 616 - Országjáró bajuszkormányos

Vágólapra másolva!
Tipikus magyar veteránjárműsorssal ismerkedhettünk meg egy orosházi gyűjteményben. A jó minőségű produktumairól híres német Wanderer gyár egyik termékének feltámasztásáról Ocskay Zoltán számol be.
Vágólapra másolva!


Izgalmas megállás

A berúgás, mondhatni, meglepően könnyen ment, az indulás ugyancsak, viszont kissé libegősen eredtem útnak, mivel a keskeny kormány miatt a motort csak nehezen tudtam egyenesben tartani. Egy ideig olyan érzésem volt, mint sífelvonón a kezdő sízőnek, szóval, hogy csak idő kérdése, mikor dobbantok bele valamelyik árokba, de a sebesség növekedésével valahogy javult a stabilitás. Nem nagyon maradt idő töprengeni a giroszkópos hatás előnyein, mert állandóan akadt valami feladat, kissé több gáz, na még némi levegőt neki, próbáljunk egy kicsivel több vagy kevesebb előgyújtást, és közben folyamatosan figyelni a motor hangját, mint amikor a pályakezdő anya próbálja kitalálni, vajon miért sír a gyerek. Ezzel a gépészkedéssel el is voltam az első kereszteződésig, ahol aztán kis híján úgy jártam, mint az a barátom, aki külföldi útjára kölcsön kért egy alig használt, viszont nagyon drága 7-es BMW-t, és amikor túlesett vele egy árkon meg a szanálással járó egyéb izgalmakon, felhívta a feleségét, bejelentve: "Drágám, úgy néz ki, vettünk egy BMW-t!" Szóval, nem tudom, hogy a megvásárlás felajánlásával megnyugtattam volna-e Zilahi Zoltánt, ha lebontom a Wanderer elejét, mindenesetre a kereszteződéshez közelítve egyre kevesebb reményem volt a megállásra. Szemben egy masszív kerítés integetett hívogatóan, én meg csak nyomtam a féket, és csodálkoztam. Azt nem mondom, hogy nem lassult a Wanderer, de azért ötvenről igazán megállhatott volna jobban is. A visszaúton már óvatosabb voltam, és száz méterről kezdtem a lassulást. Csak a megállás után derült ki, hogy elfelejtkeztem a kézi fékről, de akkor már nem volt kedvem kipróbálni, hogy az ugyanarra a kerékre ható fékek számának megkettőződése milyen összefüggésben van a lassulás dinamikájával.

Nem először ülök ilyen antik időket idéző motorkerékpáron, s mégis minden alkalommal felvetődik bennem, hogyan voltak képesek őseink ilyen szerkezeteken hatalmas utakat megtenni, esetleg versenyezni. A jármű irányítása ugyanis csak figyelmük töredékét köthette le, fő energiájukat az útegyenetlenségek észrevevésére kellett fordítaniuk, hiszen minden kilométeren keréknyomok, éles kövek, alattomos gödrök és bukkanók százaival találkozhattak. És akkor még szóba sem kerültek a patkószögek, amelyekkel úgy fel voltak szórva a múlt század elejének minden rendű és rangú útjai, hogy minden kavicsra jutott belőlük egy. És micsoda pompás motorkerékpárokra volt szükség, amelyek bírták a megpróbáltatásokat, a patikákba árusított, különféle minőségű benzineket, az olykor olvasztott kocsikenőcsre emlékezető olajokat és a néha elemi mechanikai ismeretekkel sem rendelkező vezetőket. Márpedig bírták ezek a motorok, máskülönben nem lettek volna oly hamar a katonák kedvencei, és nem váltották volna fel sikeresen a hírvivő szolgálatban addig pótolhatatlannak hitt lovakat. A Monarchia hadseregében szolgáló Wandererek jó reklámot jelentettek a gyárnak, és amikor 1918-ban véget ért az első világháború, a szerencsésen hazatérő katonák magukkal vitték a szászországi motorkerékpárok hírét.

Magyarországon bizonyosan akadtak már korábban is Wanderer motorkerékpárok, de széles körű elterjedésük a húszas évek elején történt. A második sváb-hegyi versenyen 1921-ben ketten is indultak Wandererrel, Déván István és Zajácz József, egyhengeres gépekkel. A következő évi sváb-hegyi futamon már öt darab kéthengeres Wanderer is nevezett, igaz, végül csak kettő indult, és Ster József kategóriájában második lett Majláth Mihály (Triumph) mögött. A háttérhez tartozik, hogy a Wanderer márka képviseletét ekkoriban az egyik legjelentősebb hazai autókereskedelmi vállalkozás, a Bárdi cég látta el, természetesen nemcsak motorkerékpárokat, hanem autókat is forgalmazva. A későbbiekben az érdeklődés visszaesése miatt Bárdi fel is hagyott a Wanderer-kereskedéssel, és 1929-ben már a Tóth és Frieberth cég (Bp. VI., Ó utca 45.) képviselte a német márkát.