Vágólapra másolva!
A Forma-1 irányításának jogáért zajló harc első felvonását a bankok nyerték Bernie Ecclestone ellenében, a tárgyalás Svájc helyett Nagy-Britanniában lesz.

1-0 a bankoknak, Bernie Ecclestone kezdhet aggódni. Az F1-guru és a pénzintézetek között a Kirch-médiacsoport száguldó cirkuszból történt kiszállása óta tart a harc (a társaság a Bayerische Landesbanknak, a JP Morgannek és a Lehman Brothersnek adta el a sportág jogait birtokló SLEC 75 százalékát, közös cégük a Speed Investments), mert hiába vannak többségben, a Bambino Holdings révén 25 százalékot birtokló Ecclestone mindenben saját hatáskörében dönt, nem kéri ki a tulajdonostársak véleményét.

A bankoknak ez egy ideje nincs ínyükre, ezért bírósághoz fordultak, hogy jogi úton szerezzék meg, ami jár nekik (mármint az irányítást). A procedúra még nagyon az elején tart, az első körben csupán arról döntött Lord Justice Carnwath bíró Londonban, hogy a tárgyalássorozatra Nagy-Britanniában kerül majd sor.

A bankok ezt szerették volna, Ecclestone viszont azt, hogy Svájcban dőljön el a csata. A bíró ugyanakkor úgy ítélte meg, az alpesi országban az eljárás feleslegesen elhúzódhatott, a költségek meg irreálisan megnövekedhettek volna. Ténylegesen november végén kezdődhet meg a huzavona, amelynek tétje nagy: ha a Speed Investments "nyer", valószínűleg eladja részesedését a csapatoknak, amelyeknek már régóta piszkálja a csőrét az Ecclestone-féle egyeduralom.

Az üzletember mohósága miatt (a haszon nagy részét megtartja magának, csupán a bevételek 47 százalékát osztja szét az istállók között) korábban öt gyártó (a Ford azóta kiszállt) kilátásba helyezte, GPWC néven új versenysorozatot alapít, amely 2008-tól a Forma-1 riválisaként működhet. Egy neves sportmarketing cég már felkérést is kapott a bajnokság felépítésére, a folyamat azonban még "visszafordítható". Amennyiben a Speed Investments végül eléri célját, és enged a csapatoknak, hosszú időre rendeződhet a sportág jövője.

De ehhez azért Ecclestone-nak is lesz néhány szava.