Érdekes átalakulásnak lehettünk szemtanúi az elmúlt - gyakorlatilag a rendszerváltás (változás?) óta - eltelt közel másfél évtized alatt, már ami a hazai autópark összetételét, valamint az autóvásárlási filozófiát illeti. A '90-es éveket megelőzően kuriózumnak számított az útjainkon futó, magyar rendszámú "nyugati" kocsi, a többség a Lada, Skoda, Dacia, Trabant bűvkörben mozgott, akinek Zastava jutott, az már tiszteletköröket tudott volna futni a boldogságtól, nem beszélve a mindössze két évig gyártott négyütemű Wartburgról: abban már "igazi" Volkswagen-motor dohogott.

Ezen autók közös jellemzője volt, hogy viszonylag kényelmesen elfért bennük - személyes tapasztalat alapján állíthatom, két felnőtt és egy kisgyerek még a Trabantban is - egy átlagos család, egy balatoni nyaralás minden kellékével együtt (persze, míg élünk, nem feledjük a Skodák farmotor-háztetejére rögzített pótcsomagtartón utazó bőröndöket, valamint a Daciák kivételesen ronda, ám praktikus bővített csomagtartó-fedelét).

Emellett jól kihasználhatóak (is) voltak, és az embernek akkor sem szorult össze a gyomra, ha cementeszsákot, vagy rotációs kapát kellett hosszabb-rövidebb távon utaztatnia.

Aztán jött a fordulat, és gyökerestől megváltozott minden. Szépen lassan eltűntek a Skodák - az, amit ma annak hívnak, kizárólag nevében emlékeztet szocialista elődjére, sem jellegében, sem árában nem -, a Ladák - némi Samara-utóvédharcot követően, a Niva kivételével -, a Daciák - lásd: Skoda -, a Trabant és a Wartburg pedig már közel másfél évtizede kifutó típus.

A jól megszokott formákat újak váltották fel, azonban a meglehetősen árérzékeny magyar vásárlóréteg által is elérhető típusok gyakorlatilag kivétel nélkül kisebbek voltak elődjeiknél: Suzuki Maruti, Swift, majd Alto; Daewoo Tico, majd Matiz; Hyundai Atos, stb.

És most a Kia Picanto, amely nyilván nem magyar családi kocsinak készült, ettől függetlenül szerintem nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy nagyon sok helyütt ezek a minik töltik be a családban az AUTÓ szerepét, és nem pusztán jómódú fiatalok játékszerei, vagy éppen második - netán harmadik - autók egy famíliában. Ma már nem szokatlan látvány a szőlőhegyen utánfutót vontató Alto, vagy akár egy klasszikus mindenesnek használt Matiz.

A Picanto mindenesetre kategóriája tágasabbjai közé sorolható: széltében is kényelmesen elfér elöl két ember - nem áll fenn a vezető ötödik fokozatot kereső kezének folytonos utastérdhez ütődésének veszélye -, a lábtér is megfelelő, az ülések tömetének keménysége, valamint oldaltartása egészen kiváló.

A hátsó utasoknak jutó hely a kategóriának megfelelő, csakúgy, mint a kalaptartót nélkülöző csomagtér (157 liter) befogadóképessége.

Az autó stabil, jól fekszi az utat - egy kicsit ugyan "pattogós" -, bár nem biztos, hogy a magyar viszonyok ismeretében a 175/50 R15-s gumi a legmegfelelőbb választás egy kisautóra: csak óvatosan a kátyúkkal és az úthibákkal!