Merénylet készült a Dakar-rali ellen

Vágólapra másolva!
Mauritániában letartóztattak egy terroristagyanús személyt, akit azzal vádolnak, hogy merényletre készült a januári Dakar-rali amerikai résztvevői ellen - jelentette be a nyugat-afrikai iszlám köztársaság távközlési és parlamenti kapcsolatokért felelős minisztere, Hammud Uld Abdi.
Vágólapra másolva!

Elmondása szerint a feltételezett merénylőt a fővárostól, Nuáksuttól 540 kilométerre, Tagant tartományban vették őrizetbe. Közelebbi részletekkel nem szolgált, annyit azonban elárult, hogy a terrortámadást tervező férfi leleplezését információk átadásával külföldi titkosszolgálatok is segítették - írja a spanyol EFE hírügynökség.

A 2005-ös Dakar-rali Barcelonából rajtol el december 31-én, majd a többszáz motorkerékpáros, autós és kamionos alkotta versenyzői karaván Marokkón, Mauritánián és Malin áthaladva, csaknem 9000 kilométer megtétele után január 16-án érkezik célba Szenegál fővárosában, Dakarban.