Puha családi fészek - Mazda MPV 2.0 CDH TE

Vágólapra másolva!
Kellemesen kárpitozott ülések, lágy rugózás, gázadásra puhán belépő dízelmotor - a Mazda "nagyterű" autója pihével kibélelt fészekbe várja a családot. A három üléssor rangja elölről hátrafelé egyenletesen csökken ugyan, de még hátul sincs ok panaszra, a variálhatóság és a férőhely pedig minden igényt kielégít.
Vágólapra másolva!

Vannak divatklisék, amelyek alkalmazása szinte kötelező. Ilyen például, hogy fölénytisztelő, eldurvuló világunkban keménynek, sportosnak kell lenni. Ennek megfelelően a jó autó peres gumin gördül, futóműve olyan ütéseket visz be az utasoknak, hogy Kokó sem vallana szégyent velük, motorja pedig bármikor kész lenne felvenni a versenyt egy Ferrarival, ha éppen nem a dugóban szenvedne. Ám ha egy pillanatra megpróbálunk a saját fejünkkel gondolkodni, rájövünk, milyen nevetséges ez a keménykedés. A szellemi ébredéstől pedig már csak egy lépés a tett: tessék kipróbálni a Mazda nagy egyterűjét, amely tudatosan vállalja lágyságát!

Összejövetel

Már a kissé terebélyes formák is sejtetik, hogy itt nem magányos vagy páros szórakozásról van szó, mint mondjuk egy MX-5 roadster esetében, hanem családi együttlétről. Termetes ember legyen, aki át akar pillantani a kocsi fölött, és ügyes, aki be akar surranni egy átlagos parkolóhelyre. A fordulókör ugyanis elég nagy, a lökhárítók távolságát a vezetőüléstől csupán sejteni lehet, akadályra figyelmeztető készülék pedig nem volt a kocsiban. Remek alkalom ez, hogy a család volánművésze bemutassa tudományát a többieknek. Ezután közös produkció következik: a beszállás.

Forrás: Autó-Motor
Elöl

Légtér

Forrás: Autó-Motor
a második sor foteljei
padlólemez alá

Sétahajó

Forrás: Autó-Motor
Kétliteres dízelmotorja

A tartalomból:
Teszt: Ford Focus 2.0 TDCi Ghia, Audi A3 Sportback 2.0 TDI, Fiat Panda 1.2 4x4 Climbing, BMW X3 2.5i és X5 3.0d
Menetróba: Skoda Octavia Kombi, Peugeot 607 2.7 V6 TDi
Technika: Euro-NCAP törésztesztek



Karlovitz Kristóf, fotó: Hilbert Péter