ACE XP4 - A leggyorsabb amerikai

Vágólapra másolva!
Egy nyolcvan évvel ezelőtti szenzációt és a híres eset hátterében meghúzódó eseményeket idézi fel Alan Cathcart. Fotó: John Owens.
Vágólapra másolva!


Az USA viszont nem volt tagja az FIM-nek, ami megmagyarázza, miért nevezhette magát a világ leggyorsabb motorosának az amerikai Charles L. "Red" Wolverton, aki 129,61 mérföld/h (közel 210 km/h) sebességet ért el 1923-ban Philadelphiában, négyhengeres, 1229 cm3-es Ace gépével. Wolverton volt az első, aki egy perc alatt több mint két mérföldet tett meg motorkerékpáron, és bravúrjának értékéből nem von le semmit, hogy csak egy irányban mérték sebességét. Európában ugyanis akkoriban már két irányban kellett teljesíteni a rekordfutam távját, hogy kivédjék a hátszél, illetve az útszakasz esetleges lejtése miatt adódó előnyöket, illetve hátrányokat. Ezért máig sokan vitatják, vajon Wolverton képes lett volna-e "visszafelé" is hasonló sebesség elérésére.

A négyhengeres motorkerékpárok gyártásában William G. Henderson volt az egyik úttörő. 1912-ben készítette az első ilyen konstrukciót, majd 1917-ben eladta a gyártási jogokat Ignaz Schwinnek, az Excelsior-konszern tulajdonosának.