Hermann Henrik, a Dakar vesztese

Hermann Henrik kiesett a Dakar mezőnyéből, és már itthonról kiséri figyelemmel a további versengést.

Hermann Henriket január 14-én, pénteken 14 órától kérdezheti a Csevegőszobában!

- Mi volt az oka annak, hogy idő előtt befejezted a versenyt?
- Sajnos a jobb lábam folyamatosan fájt és vizesedett, ami miatt már nem tudtam állni a motoron. Kénytelen voltam feladni a versenyt!

- Úgy tudom, hogy mielőtt kiutaztál a versenyre, egy közúti baleset során sérült meg a jobb lábad!
- Sajnos így van. Már az utazásom előtt, itthon sérült meg a lábam.

- Mi történt?
- Az M1-es autópályán haladtam az autómmal, amikor Tatabánya magasságában torlódásra lettem figyelmes. Fékeztem, de a hosszú fékút - melynek a nagyon jeges út volt az oka - végén összekoccantam az előttem haladóval. Annyira minimális volt a koccanásunk, hogy egyikünk lökhárítója sem sérült meg. Azonban mindketten félre álltunk a leálló sávba, hogy megbizonyosodjunk erről (és persze így illik). A kocsisor eközben tovább nőtt mögöttünk. Nem gondoltam arra, hogy ennek ellenére a belső sávban próbál valaki tempót diktálni... ráadásul nekicsapódott az Omegámnak, az pedig a lábamnak. Olyan sebességgel ütközött, hogy az autóm teljesen összetört. A jobb lábam pedig megsérült, ami miatt azonnal a tatabányai kórházba kerültem. Ott megállapították, hogy nem tört el és az ínszalag sem sérült, de a vádli belső részén az izom egy része, valamint a sípcsont hámrétege megsérült! Emiatt az orvos nem engedélyezte a Dakaron való részvételemet.

- Ennek ellenére elindultál a versenyen...
- A történtek után otthon kezelgettem a sérülést, ami javult egy kicsit. Úgy döntöttem, hogy kiutazom Barcelonába, a prológra. Optikailag javulni látszott a lábam, ami azt jelenti, hogy a hámréteg kezdett gyógyulni. Ezért nekivágtam... Az európai részen nem volt nagy gond, hiszen a betonon való közlekedés nem viselte meg annyira a bokámat, hogy azt a szakasz végén ne tudtam volna kezelni.

- Ez konkrétan miből állt?
- A bokám kezdett vizesedni, amit esténként sikerült eltüntetnem. A jó motoros csizmám pedig másnap nem engedte "visszavizesedni". Granada után következett a terep és a homok, ami miatt egyre többet kellett állni a motoromon. Aki kicsit is jártas a terepmotorozásban, az tudja, hogy ilyenkor ez a technika a legkézenfekvőbb, így lehet haladni. Esténként már plusz 1,5 órás kezelést követelt a jobb lábam, ami celofános borogatásból és kenőcsös maszírozásból állt. Az Agadírig tartó szakasz végén - amikor a köd miatt kitereltek minket egy új, aszfaltos útra a 64. km után -, nagyon bedagadt a lábam. Ugyanis az aszfalton megtett kb. 500 km-es szakaszt ülve száguldottam végig, aminek ez lett az eredménye. Úgy gondoltam, reggel döntöm el, hogy továbbmegyek-e!

- Továbbmentél, nem?
- Igen, valóban továbbmentem! A Szamaráig tartó szakaszon sajnos kétszer is elestem. Egyszer egy motoros, egyszer pedig egy autós miatt buktam. A motoromnak nem lett különösebb baja, csak a kormányom görbült el. A jobb vádlimban azonban előjött egy csomó, ami nagy gondot okozott és fájdalommal járt.

- Valószínűleg ezt is sikerült kezelned, hisz' másnap tovább folytattad a versenyt.
- A Szamara-Zouérat közötti - közel 500 km-es - távot is teljesítettem! Azonban az utolsó 50 km-en, ahol nem tudtam ülni a motoron, kezdett az említett izomcsomó előjönni és fájni. Innentől már képtelen voltam összeszorítani a lábammal a motort... Így pedig lehetetlen versenyezni. Beértem a céba, de eldöntöttem, hogy nem megyek tovább! Még akkor este leadtam a versenymotoromat, és elintéztem a formaságokat. Másnap reggel harmadmagammal vittek minket kocsival a tengerparthoz. Onnan repülővel Párizsba, majd pedig haza.

- Sajnálom, hogy így alakult! Azért gratulálok a teljesítményedhez és kívánok mielőbbi felépülést!
- Köszönöm.

Totos
www.motorsokk.hu