Már Szenegálban porol a 27. Dakar-rali mezőnye, már csak két szakasz van vissza, még mindig szinte teljes a magyar csapat. Az autósoknál Kisék, a kamionosoknál Darázsiék bravúrkodtak.

Szóval átcsekkoltak a résztvevők (217 egység) Maliból Szenegálba, a pénteki tábortól már csak úgy 600 km a végcél, Dakar. Ha túl nem is tették, tehették még magukat a tragikus baleseteken, barátaik, kollégáik értelmetlen halálán, de legyűrték, vették az újabb akadályokat, a 14. szakaszt - szerencsére a mieink, a népes és igen gyors magyar csapat is.

A motorosoknál Varga Ákos ugyan picit visszacsúszott, de kit érdekel, Nagy Péterrel együtt - elsődakarosként - így is kiválóan teljesítenek. A napi szelektívet a brazil Jean De Azevedo nyerte (ilyen se volt még a kétkerekűeknél, csak a kamionos fivér, André révén), összetettben csökkent a francia Després előnye a spanyol Comával, illetve a dél-afrikai Coxszal szemben.

Az autósoknál a Nissant hajtó Vatanen volt a leggyorsabb, a négyszeres bajnoknak ez már az 51. szakaszgyőzelme, rekord. Ezúttal sem Peterhansel, sem Alphand nem végzett a képzeletbeli dobogón, de abszolútban még messzebb került a Mitsubishi két francia menője a német Kleinschmidtől (Volkswagen).

A legjobb magyarok most Kisék (Nissan) voltak, 19. időt repesztettek. Majd szép sorban Szalayék (Opel), Palikék (Nissan) és Lisziék (Mitsubishi) következtek, utóbbiaktól zseniális a 38. pozíció. Összetettben Palikék maradtak a 16. helyen, a többiek még javítottak is egy picit, bravó.

A kamionosoknál ismét, zsinórban harmadszor holland siker és természetesen ismét DAF-fal, de ami az igazán lényeges és örvendetes a mi szemszögünkből (és talán nemcsak a miénkből), hogy Darázsiék negyedikek lettek! Korábban is megmutatták már, mire képesek a MAN-nal (vagy az MAN-nel), de mivel az ő feladatuk elsőrsorban az, hogy Szalayéknak segítsenek, teljes szelektíven még nem arattak ekkora sikert. Most végig a saját tempójukat diktálhatták, nagyon nem semmi...

Szallerék (Mercedes) is beértek, összetettben az orosz Kabirovék (Kamaz) már csak valami csúnya nagy galiba miatt bukhatják első helyüket.

Szombatra 569 (Tambacounda-Dakar, ebből 225 a gyorsasági), vasárnapra 68 km (Dakar-Dakar, 31) maradt.