Vágólapra másolva!
Kispataki Viktor az idei szezonban már a Hungaroring Motorsport Iskola versenyzőjeként folytatja tovább pályafutását, egy Suzuki GSX-R nyergében.
Vágólapra másolva!

A hírrel kapcsolatban az iskola vezetője, Szabó Attila elmondta, hogy jó ideje figyelemmel követi a versenyző pályafutását és eredményei alapján most érezte elérkezettnek az időt, hogy Viktor csatlakozzon a csapathoz. Hogy ezt a bizalmat mivel lehet kiérdemelni arról Viktor eddigi pályafutásának mérföldkövei árulkodnak leginkább:

Kispataki Viktor 1995-ben, kilenc és fél éves korában kezdett versenyezni Kispataki Viktor 1995-ben, kilenc és fél éves korában kezdett versenyezni és azóta csak sikert sikerre halmozott. 2002-ben - annak ellenére, hogy egy balesetnek köszönhetően több futamot ki kellett hagynia - a harmadik helyezést tudta kiharcolni magának a Superstock Bajnokságban. 2003-ban Viktor megnyerte az Alpok-Adria bajnokságot, a Nyílt Nemzetközi Magyar Bajnokságot, és az Osztrák bajnokságot kiérdemelve ezzel a Suzuki GSX-R Világkupában való részvételi jogot. Itt is bizonyította rátermettségét, hiszen a húsz év alatti versenyzők közül 17 évesen ő lett a legeredményesebb. 2004-ben egy új GSX-R 1000 K4-el folytatódott a diadalmenet; Viktor ismét megnyerte az Alpok-Adria bajnokságot, a Magyar Köztársaság Superstock bajnokságát, illetve csapattársával Bitter Sándorral több, mint 50 perces előnnyel verték a neves külföldi ellenfeleket a Hosszútávú Európa-Kupa futamon - áll a Team Suzuki [origo]-hoz eljutatott közelményében.