Carroll Shelby ismét egy gyöngyszemmel örvendeztette meg a Ford rajongóit a New York Autóshow-n. A 450 lóerő feletti teljesítményt produkáló GT500, a legerősebb szériában gyárott Mustang, mely a neves autóépítő és a Ford együttműködéséből született.

Shelby az SVT-vel (Special Vehicle Team) a Ford különleges autókat készítő csapatával közösen alkotja az autókat, és a hagyományokat követve a 2005-ös Mustang sem úszhatta meg az átépítést.

Ez a modell egyébként a Ford egyik örök klasszikusa, és pár évnyi, modernebb formákkal való próbálkozást követően a gyár egy olyan formatervet választott, mely egyszerre emlékeztet az elődökre és egyszerre hűvösen tartózkodó.

A hatvanas évek klasszikus Shelby GT500-asához hasonlóan, melynek blokkját a GT350 felturbózott erőforrásából készítették, a 2005-ös GT500 a Ford 5,4 literes, V8-as blokkjának szuperfeltöltött, 32 szelepes változata, mely szerénynek nem mondható 450 lóerő felett teljesít.

Képek: FordKépek: Ford


Az öntöttvas blokkra alumínium hengerfej, bele pedig a Ford GT programjából származó dugattyúk és dugattyúgyűrűk kerültek. A GT500 váltója ötfokozatú, és ahogy egy igazi sportautón illik, kézi kapcsolású.

A továbbfejlesztett McPherson felfüggesztést, a futómű geometriát és a karosszéria felépítését és merevítését az FR500C versenymodellen is alkalmazzák, a Grand Am Cup versenysorozatban. Az első sikert már el is könyvelhette a Ford, ugyanis az autó 2005 februárjában futamot nyert a daytonai versenypályán, a szezonnyitó első versenyen.

Képek: Ford

Az autó kinézetét az alap Mustang modelléhez képest saját stílusára alakította a Shelby. Legfeltűnőbb a széles dupla fehér csík, de áttervezték a fényszórókat, a hűtőmaszkot, melyen a hagyományos kobrát ábrázoló logo díszeleg. Az autó szintén áttervezett fenekét a nagy Shelby felirat és embléma, valamint a dupla krómozott kipufogó uralja.

Képek: FordKépek: Ford

A beltér hasonló igényességgel készült, fekete-vörös, kézzel varrott bőr borítást kaptak az ülések, a kormány, a váltókar és a kézifék, valamint az egész műszerfal és az ajtók. Minden idők legerősebb széria Shelby Mustangját a készítők büszkén mutogatják, ám az autó árát diszkrét hallgatás övezi.