Palikék tartják előkelő helyezésüket Tunéziában

Vágólapra másolva!
Az utolsó előtti gyorsaságin a Palik László, Darázsi Gábor párosnak sikerült megtartania az előkelő 11. pozíciót összetettben, a szakaszon pedig remek idővel tizennegyedikként ért célba.  
Vágólapra másolva!

A mai szakasz El Bormából a verseny utolsó állomására, Djerbába vezette a mezőnyt. 442 kilométerével, amelyből 326 kilométer a gyorsasági, ez volt az idei verseny leghosszabb szakasza.

Palik László talán a szokottnál is szélesebb mosollyal szállt ki a Nissanból. "Nagyon gyors, technikás volt ez a pálya. Mivel remek helyen vagyunk, mára az volt a célunk, hogy ezt a tizenegyedik pozíciót megtartsuk. Ez pedig sikerült, és nagyon boldogok vagyunk. Viszont a mezőnynek ez a része igen sűrű, mindenki nagyon siet, így nem hogy spórolni nem tudtunk szegény autónkkal, de kimondottam hajtanom kellett ma. De nagyon jól reagált, kibírta, nem melegedett, szóval ez egy nagyon jó nap volt!"

Greff Róbert egyelőre a negyedik ellenőrzőponton van túl.

Az utolsó, viszonylag hosszú, 264 kilométeres gyorsasági ismét körszakasz lesz, ezúttal Djerba környékén. A lassabb technikás és kimondottan gyors részeket egyaránt felvonultató pályán még minden megtörténhet...

Tunézia-rali, 7. szakasz: El Borma - Djerba
Összekötő 45 km - Szelektív 326 km - Összekötő 70km

Eredmények:

Autósok:
1. (204) ALPHAND Luc - PICARD Gilles (MITSUBISHI) 03h01'36
2. (200) SCHLESSER Jean-Louis - BORSOTTO Francois (SCHLESSER BUGGY) 03h03'23, + 00h01'47
3. (203) SABY Bruno - PERIN Michel (VOLKSWAGEN) 03h05'14, + 00h03'38
...
14. (207) PALIK László - DARÁZSI Gábor (NISSAN) 03h56'25, + 00h54'49

Motorosok:
1. (1) DESPRES Cyril (KTM) 03h36'14
2. (5) GRIDER Andy (KTM) 03h40'36, + 00h04'22
3. (4) BLAIS Chris (KTM) 03h47'11, + 00h10'57
...
?. (89) GREFF Róbert (SUZUKI)

Az összetett állása:

Autósok:
1. (204) ALPHAND Luc - PICARD Gilles (MITSUBISHI) 16h36'00
2. (202) MASUOKA Hiroshi - MAIMON Pascal (MITSUBISHI) 16h51'29, + 00h15'29
3. (203) SABY Bruno - PERIN Michel (VOLKSWAGEN) 16h54'17, + 00h18'17
...
11. (207) PALIK László - DARÁZSI Gábor (NISSAN) 22h02'33, + 05h26'33

Motorosok:
1. (1) DESPRES Cyril (KTM) 21h06'58
2. (2) DE GAVARDO Carlo (KTM) 22h06'32, + 00h59'33
3. (5) GRIDER Andy (KTM) 22h16'36, + 01h09'37
...
?. (89) GREFF Róbert (SUZUKI)