Alapkiírás 2005

Vágólapra másolva!
Gyorsasági Országos Bajnokság, Mobil1 Opel Astra Classic Kupa, Shell V-Power Racing Renault Clio Kupa 2005. évi alapkiírása.
Vágólapra másolva!

1. MEGHATÁROZÁSOK

1.1 Szabályok

Az autóversenyzés során alkalmazott, az e sportban bármilyen formában tevékenykedőkre vonatkozó minden olyan előírás, szabályzat stb. elnevezése, mely az

  • FIA Nemzetközi Sportszabályzatában, és Függelékeiben, valamint az Általános Előírásokban (FIA International Sporting Code and Appendices, General Prescriptions)
  • MNASZ Szabálykönyveiben, és annak évközben kiadott módosításaiban
  • MNASZ jelen éves, Gyorsasági Bajnoki Alapkiírásában szerepel

1.2. Bajnoki forduló

  • olyan egy, vagy több napon át tartó autóverseny, amely csak egy Rendezvény keretében, a Szabályok szerint bonyolítható le
  • definíciói az MNASZ versenynaptárában, és a Szabályokban szerepelnek
  • főbb elemei:

- edzés
- szabadedzés
- időmérő edzés (kvalifikáció)
- verseny (versenyfutam)
- értékelés

önálló, hivatalos végeredménye van, melynek alapján a versenyzők és (ha vannak) a csapatok bajnoki pontokat szereznek

1.3. Bajnoki rendezvény

  • olyan, az MNASZ versenynaptárában szereplő, versenykiírással rendelkező, egy, vagy több napon át tartó esemény, melynek során a Szabályok szerinti autóversenyzés zajlik egy/több bajnoki forduló
  • a rendezvény hivatalos ideje az adminisztratív és/vagy technikai gépátvétellel kezdődik, és az utolsó versenyt követően a forduló(k) hivatalos végeredményének közzétételével, vagy ha van, a forduló(k) díjkiosztójával fejeződik be
  • főbb elemei:

- nevezés
- átvételek
- eligazítás
- forduló, vagy fordulók

  • több forduló esetében nem kötelező mindegyiken részt venni. Azon versenyzők számára, akik nem kívánnak minden fordulón indulni, biztosítani kell a

- fordulónkénti átvétel, és eligazítás
- fordulónkénti nevezési díj fizetésének lehetőségét

  • több forduló esetében

- a rendező, és a hivatalos tisztségviselők Szabályok szerinti határozatai, döntései mindig egy fordulóra vonatkoznak
- amennyiben az előírások, határozatok, vagy döntések egy rendezvényen belül több fordulóra vonatkoznak, azt a kiírásban, vagy hivatalos végrehajtási utasításban külön fel kell tüntetni.

2. ÁLTALÁNOS SZABÁLYOK

2.1. A Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (továbbiakban MNASZ) a 2005. évre, mint I. osztályú országos bajnokságot kiírja az Autós Gyorsasági Országos Bajnokságot (továbbiakban: Bajnokság), amely hegyi és körpályás rendezvényekből áll.

2.2. A bajnokságban rendezvényt kizárólag az MNASZ rendezői licencével rendelkező sportegyesület, vagy sportszervezet rendezhet.

2.3. A Bajnokságot, illetve azon belül minden egyes rendezvényt a jelen Szabályok szerint kell megrendezni, lebonyolítani, illetve minden résztvevő, tisztségviselő, közreműködő e szabályok szigorú betartásával köteles eljárni. A rendezvény(ek) rendezői ugyanakkor kötelesek a sportesemények lebonyolítására és biztonságára vonatkozó sport törvényben meghatározott törvényi és rendeleti előírásokat is betartani. Műszaki, technikai kérdésekben az MNASZ Technikai Bizottsága által a 2005. évben kiadott Technikai Szabályzat érvényes.

2.4. A Bajnokság valamennyi rendezvényére érvényesek az MNASZ Tisztségviselői Igazolványok és Pályabelépők.

2.5. Tiltott rendezvények:

Az MNASZ Általános szabályai szerint. (lásd. MNASZ Felépítése, működése, általános szabályai IV. fejezet 1.3. pontja)

3. LICENCEK, ÉS NEVEZÉS

Nevezési joga van a Bajnokság valamennyi rendezvényére azoknak a sportszervezetnek (továbbiakban nevezőknek), amelyek a 2005. évre az MNASZ által kiállított, az autós gyorsasági szakágra érvényes, nevezői licenccel rendelkeznek.

A nevező versenyzőt (versenyzőket), illetve csapatot a Bajnokság rendezvényeire az itt közölt szabályok figyelembevételével nevezhet.

3.1. Versenyzők

A Bajnokság rendezvényeire nevezhetők, illetve a rendezvényeken részt vehetnek a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség által kiadott, gyorsasági szakágra érvényes A, B, C, G, vagy U típusú versenyzői licenccel rendelkező versenyzők.

A licencjogosultság feltételei:

"A" licenc

Jogosít: az FIA naptárban szereplő bármely nemzetközi gyorsasági (körpályás és hegyi) rendezvényen, illetve az országos bajnokság futamain versenyzőként való részvételre.

Érvényes: minden csoport és géposztály versenyautójára.

Jogosultak: azok a versenyzők, akik:

  • a 2004. versenyévben (pálya - és hegyi rendezvényen is) pontot szereztek, és a bajnoki rendezvények legalább 50 %-án részt vettek, vagy
  • akik részére a GYB saját elbírálás, illetve más szakági vezető ajánlása alapján engedélyt ad.

"B" licenc

Jogosít: az országos bajnokság futamain és hazai nemzetközi rendezvényen versenyzőként való részvételre.

Érvényes: valamennyi csoport és géposztály versenyautójára.

Jogosultak: azok a versenyzők, akik:

  • a 2004. évben a bajnoki rendezvények 50 %-án indultak, vagy
  • akik az MNASZ által elfogadott versenyzőiskola diplomáját megszerezték, vagy
  • akik részére a GYB saját elbírálás illetve más szakági vezető ajánlása alapján engedélyt ad.

"C" licenc

Jogosít: az országos bajnokság futamain és hazai nemzetközi rendezvényen versenyzőként való részvételre.

Érvényes: valamennyi csoportba tartozó versenyautóra, 1600 ccm-ig.

Jogosult: minden kezdő versenyző. A GYB a jelentkezőt tesztlicenc kiváltása mellett vezetési próbára kötelezheti.

"G" licenc

Jogosít: az FIA naptárban szereplő bármely nemzetközi gyorsulási rendezvényen, illetve az országos bajnokság futamain versenyzőként való részvételre.

Érvényes: A gyorsulási bajnokság összes kategóriájában.

Jogosultak: Az a versenyző, aki jogosítvánnyal rendelkezik és licence kérelmet ad be.

Az "E" csoportban induló kezdő versenyzőknek kötelező az első rendezvény előtt lebonyolított MNASZ által szervezett hungaroringi edzésen részt venni. Ellenkező esetben a Gyorsasági Bizottságnak jogában áll a versenyző licencének visszavonása.

"U" licenc

Jogosít: az országos bajnokság futamain és hazai nemzetközi rendezvényen, versenyzőként való részvételre.

Érvényes: minden csoportba tartozó versenyautókra, 1800 ccm-ig.

Jogosultak: azok a jogosítvánnyal még nem rendelkező versenyzők, akik az országos gokartbajnokságban legalább két éve részt vesznek.

Az "U" licenccel rendelkező versenyzőknek kötelező az első rendezvény előtt tesztvezetésen részt venni.

"T" licenc

Jogosít: a Hungaroringen szervezett MNASZ edzéseken és a kötelezően előírt tesztvezetésen való részvételre.

Érvényes: az adott naptári évre illetve a versenyzői licenc kiadásáig.

Jogosult: Az a versenyző aki jogosítvánnyal rendelkezik és licence kérelmet ad be.

A versenyzői licenc kiváltás feltétele a versenyzői minimum vizsga megléte (kivétel "D" licence). A GYB elismeri a minimumvizsgát azoknak a versenyzőknek, akik a 2004. évben a Bajnokság bármely rendezvényén értékelésre kerültek. A többi versenyző részére a vizsga teljesítése kötelező, melynek időpontja Főtitkári körlevélben kerül közzétételre. A versenyév során tapasztalt, a szabályok nem megfelelő ismeretéből adódó szabálytalanság elkövetése esetén, a vétkes versenyzőt a GYB ismételt minimumvizsgára kötelezheti. Minden versenyzőnek körpályás rendezvényen való indulás előtt kötelező egy, a Hungaroringen tartott MNASZ edzésen részt vennie!

3.2. Csapatok

Egy csapat két vagy három versenyzőből állhat. A csapattagok közül legalább kettő, csak azonos nevezői licenccel rendelkező nevező versenyzője lehet, a harmadik tag bármely más nevezőhöz tartozhat, de a csapatba történő nevezéséhez saját nevezőjének írásban hozzá kell járulnia. Egy versenyző az adott bajnoki évben akár külső tagként is, csak egy csapat színeiben nevezhető. A csapatba nevezett valamely versenyző személyének megváltoztatása esetén a csapat, a továbbiakban a csapatversenyben nem vehet részt. Két tagú csapat esetén az év folyamán egy csapattag pótlólagosan felvehető.

3.3. Nevezés

3.3.1. Egyéni nevezés

Egy versenyző az adott rendezvényre, egy csoportba (ebben az esetben az "N" és "A" csoportok egy csoportnak tekintendők), csak egy versenyautóval nevezhető, illetve vehet részt azon. Ugyanígy, egy adott versenyautóval csak egy versenyző vehet részt a rendezvényen.

Nevezési határidő: a rendezvény kezdetét megelőző 15. naptári nap 24. órája. Az ezután postára adott nevezések elfogadásáról, vagy elutasításáról a rendező szabadon dönt. Figyelem: a nevezés csak a nevezési díj egyidejű befizetésével válik érvényessé. A nevezés a versenykiírás mellékletét képező egységes nevezési lapon történik, amelyhez mellékelni kell a nevezési díj befizetését igazoló bizonylatot, vagy annak másolatát is.

Nevezési díj:

Országos Bajnoki, és FIA Közép-Európai Zóna Trófea magyarországi rendezvényeire futamonként: 43.750,-Ft (mely összeg az ÁFA-t tartalmazza)

Minden valótlan adatot tartalmazó nevezés érvénytelen. A hiányos, értelmezhetetlen, a nevezési zárlat után elküldött nevezéseket a rendező saját hatáskörében visszautasíthatja, vagy a nevezőt a nevezési díj kétszereséig terjedő pénzbüntetéssel sújthatja. Az ezen okokból visszautasított nevezések esetében a nevezési díj nem kerül visszatérítésre. Amennyiben a rendezvény elmarad, a rendező köteles a nevezési díjakat 8 napon belül a nevezőknek visszafizetni. Kivétel ez alól, ha katasztrófa, elemi csapás, vagy más vis majornak minősíthető eset miatt marad el a rendezvény. A benevezett versenyautók ugyanazon kategórián belül a gépátvétel, vagy a pót gépátvétel végéig a nevezési lapon feltüntetett versenyautóhoz képest módosíthatók, de a gépátvételi lapon már a bemutatásra kerülő jármű adatainak kell szerepelnie.

3.3.2. Csapatnevezés

Egy nevező rendezvényenként két vagy három főből álló csapatot nevezhet. A nevezést minden rendezvényen írásban, a nevezett csapattagok nevének és rajtszámának feltüntetésével, a nevezési díj egyidejű befizetése mellett a verseny titkáránál, legkésőbb az első versenyfutam előtt 30 perccel kell megtenni.

Csapatnevezési díj

Országos Bajnoki futamokra: 10.000,-Ft (mely összeg az ÁFA-t tartalmazza)

3.3.3. Felelősségbiztosítás

A Bajnokság rendezvényeire vonatkozó kötelező felelősség biztosítás díja Főtitkári Körlevélben kerül közzétételre. A díjat a versenykiírásban is közölni kell. A biztosítás díját a nevezési díjjal egyidejűleg kell befizetni, és a befizetést igazoló bizonylatot, vagy annak másolatát a nevezéssel egy időben kell a rendezőnek eljuttatni.

4. VERSENYAUTÓK

4.1. Általános technikai előírások

A versenyautóknak meg kell felelniük a 2005. évi Technikai Szabályoknak, valamint az MNASZ Technikai Bizottsága által kiállított érvényes gépkönyvvel kell rendelkezniük. A gépkönyv megszerzése érdekében a versenyzőknek a versenykész állapotban lévő versenyautójukkal az MNASZ Technikai Bizottsága által megadott időpontokban, illetve a Bajnokság rendezvényein, az átvételeket megelőző, a versenykiírásokban megadott időben, gépkönyvezésen kell megjelenniük. Valamennyi versenyautón el kell helyezni egy időmérő jeladó (transzponder) rögzítésére szolgáló tartót, amelyet a Technikai Bizottságnál lehet beszerezni és a Technikai Bizottság útmutatása, és ellenőrzése mellett kell a versenyautóra rögzíteni. A jeladó tartó helye (forma autók kivételével) a versenyautó jobb hátsó ablaka. A tartó meglétét és elhelyezését a gépátvételeken ellenőrzik. A nem megfelelő helyen elhelyezett jeladó miatt nem mért körök esetén óvásnak helye nincs. A jeladót a versenyző minden körpályás versenyen az adminisztratív átvétel során kapja meg, melyet a verseny végén köteles visszajuttatni a versenyirodára.

4.2. Kategóriák és csoportok

I. kategória - Túraautók

  • szériaautók N csoport
  • túraautók A csoport
  • lejárt homologizációjú túraautók H csoport
  • szabad (nem N, A, H ) F csoport

Az "F" és "H" csoportban indulók egy csoportként kerülnek értékelésre.

II./1 kategória - Versenyautók

együléses formaautók E csoport

II/2. kategória - Sportautók

sport - prototípus autók (C csoport)

Interszéria, F 3000;

III. kategória:

Mobil 1 Opel Astra Classic Kupa Nemzeti csoport

IV. kategória: Shell V-Power Renault Clio Kupa Nemzeti csoport

Az "F" csoportba kerülnek besorolásra a WRC, a KitCar és a Szuper 1600-as autók.

A csoportok meghatározását és a hazai rendezvényekre engedélyezett eltéréseket a 2005. évi Technikai Szabályok, valamint az MNASZ Technikai Bizottsága által kiadott körlevelek, a Mobil 1 Opel Opel Astra Classic Kupa és a Shell V-Power Renault Clio Kupa Technikai Szabályzata tartalmazza.

4.3. Géposztályok

Az alábbi hengerűrtartalom szerinti géposztályok betartása a Bajnokság valamennyi kategóriájában és csoportjában kötelező, turbófeltöltő használata esetén a hengerűrtartalom fogalma alatt a névleges hengerűrtartalom 1,7 szorzóval számított elméleti (fiktív) hengerűrtartalom értendő. Wankel motorok esetén ez a szorzó 1,5. A Gyorsasági Bizottság az alábbiaktól eltérő, valamely FIA kategóriának megfelelő versenyautó indulását engedélyezi.

I. kategória

Túraautók N, A, H/F csoport

  • 1400 ccm-ig
  • 1400 - 1600 ccm
  • 1600 - 2000 ccm
  • 2000 - 4000 ccm
  • 4000 ccm felett (csak "H/F" csoportban)

II/1. kategória

Versenyautók E csoport

  • 1600 ccm-ig
  • 1600 - 2000 ccm-ig

II/2. Kategória Sportautók Hegyi Trófea

  • C csoport
  • Interszéria, F 3000, Prototipus hengerűrtartalom megkötés nélkül.

Sportautók csak hegyi rendezvényen indulhatnak és kerülnek értékelésre. (Hegyi Trófea)

III. kategória

Mobil 1 Opel Astra Classic Kupa

  • 1600 ccm

IV. kategória

Shell V-Power Renault Clio Kupa

  • 2000 ccm

5. VERSENYPÁLYÁK

Rendezvényt rendezni csak olyan pályán lehet, amely rendelkezik az adott évre érvényes FIA, vagy a GYB által kiállított MNASZ pályalicenccel, és az abban leírtaknak megfelel. A pálya homologizációjára, és annak megszerzésére vonatkozó előírásokat az SZK és az MNASZ egyéb szabályai tartalmazzák.

A pályák előírásait az FIA Nemzetközi Sportszabályzat "O" függeléke, illetve biztonsági berendezések vonatkozásában az FIA Nemzetközi Sportszabályzat "H" függeléke rögzíti (lásd SZK).

6. A RENDEZVÉNYEK ÁLTALÁNOS RENDEZÉSI FELTÉTELEI

6.1. A rendezvények kiírása (versenykiírás)

A Bajnokságban rendezvényt kizárólag az MNASZ Rendezői licencével rendelkező sportszervezet rendezhet (továbbiakban: Rendező). A jelen alap-versenykiírás mellékletét képező "Speciális Információk" című nyomtatványt, amely az egyes rendezvények versenykiírását képezi (továbbiakban versenykiírás), az adott rendezvény rendezőjének kell elkészíteni és 4 példányban a rendezvény előtt 45 nappal a GYB részére jóváhagyásra megküldeni.

A GYB által jóváhagyott versenykiírást a rendező köteles a rendezvény előtt legkésőbb 30 nappal a gyorsasági nevezői licenccel rendelkező nevezőknek megküldeni minimum 1 példányban. A versenykiírást a rendező köteles a nevezőkkel azonos időben postai, vagy elektronikus úton megküldeni az alábbi tisztségviselők, valamint az MNASZ Titkársága részére:

  • Alelnök (saját címen)
  • GYB vezetője (MNASZ címen)
  • Bírói Bizottság vezetője (MNASZ címen)
  • Sportfelügyelői Bizottság vezetője (MNASZ címen)
  • Technikai Bizottság vezetője (MNASZ címen)
  • Versenykiírásban nevesített tisztségviselők

6.2. A rendezvények kiírása (versenykiírás) módosítása, végrehajtási utasítás

Hivatalos írásos rendelkezés, amely szerves része a versenykiírásnak és azt megváltoztatja, pontosítja, vagy kiegészíti. A végrehajtási utasítások sorszámozottak és dátummal vannak ellátva. A végrehajtási utasításokat a verseny hivatalos hirdetőtábláján és a versenyirodán hozzák nyilvánosságra, illetve a résztvevőkkel közvetlen közlik, melynek tudomásulvételét azok aláírásával igazolják, kivéve ha ez a rendezvény alatt kifejezetten lehetetlen.

A végrehajtási utasítás kiadására jogosult:

  • az átvételek megkezdéséig a rendező, előzetes GYB jóváhagyás után,
  • a rendezvény időtartama alatt a Felügyelő Testület.

A rendezőkre vonatkozó MNASZ előírásokat megszegő rendezőket a GYB a 2005. évi MNASZ díjtételek szerinti pénzbüntetéssel sújthatja.

6.3. A rendezvények nevesített hivatalos tisztségviselői

  • felügyelő testület vezetője
  • felügyelő testület tagjai (min. 2 fő)
  • versenyigazgató
  • versenyigazgató helyettes(ek)
  • pályabírók vezetője
  • technikai felügyelő
  • gépátvétel vezetője
  • időmérés és értékelés vezetője
  • versenyorvos
  • média felelős

A rendezvény hivatalos nevesített tisztségviselőit a versenykiírásban név szerint meg kell nevezni. Vezető tisztségviselő (felügyelő testület vezetője, vagy tagja, versenyigazgató, annak helyettese, és sajtófőnök) csak az MNASZ minden év elején kiadott ''Vezető tisztségviselők'' listájában szereplő személy lehet. Országos Bajnoki és Zóna versenyeken a versenyigazgató-helyettes a rendező döntése alapján a pályabírók vezetője is lehet.

A gyorsasági szakág hazai rendezvényein csak az MNASZ által kiadott tanúsítvánnyal rendelkező technikai gyorsbeavatkozó szolgálatok járművei és kiképzett emberei láthatják el a gépes beavatkozói, és műszaki mentési feladatokat. A tevékenységre vonatkozó maximális díjat az MNASZ díjtáblázata tartalmazza. Amennyiben azonos naptári időpontban rendezett több rendezvény, vagy egyéb előre nem látható ok miatt nem áll rendelkezésre az egy időben szükséges, tanúsítvánnyal rendelkező járműpark, az IB engedélyezheti a szakág javaslata alapján az ettől való eltérést.

6.4. Felelősségbiztosítás

A Bajnokság rendezvényeire vonatkozó, a nevezők által, a nevezéssel egyidejűleg befizetett kötelező felelősség biztosítási díját a rendezvény rendezője köteles lehetőség szerint a gépátvételt követően, de legkésőbb a rendezvényt követő munkanap 12:00 óráig az MNASZ által megkötött szerződésben megnevezett biztosítótársaság kijelölt fiókjának számlájára, a jogcím megjelölésével befizetni.

6.5. Hivatalos jelzések, reklámok a versenyautókon

Rajtszámok

Valamennyi versenyző köteles a zártkarosszériás versenyautó mindkét oldali első ajtaján a rajtszámok és rajtszám reklámok elhelyezésére 50 x 62 cm-es fehér felületet biztosítani.

Formaautóknál a kisebb méretű rajtszámot a versenyautó orr-részén és a hátsó szárny két oldalán (ennek hiánya esetén hátsó két oldalán) kell elhelyezni. A Bajnokság valamennyi rendezvényén az MNASZ által előírt - reklámmal ellátott - rajtszámok viselése kötelező, a rajtszám reklám a rajtszám elválaszthatatlan része. A rajtszám reklám jól látható módon a rajtszámok közelében is elhelyezhető, amennyiben helyhiány miatt a rajtszámmal együtt nincs rá lehetőség. A rendező további rajtszám reklám viselését írhatja elő. Mindkét rajtszám reklám használata kötelező, a reklámfelirat nem váltható meg és nem távolítható el, a reklám eltávolítása a rajtengedély megvonását illetve kizárást von maga után. A rajtszámokat valamennyi rendezőnek a GYB biztosítja. A rajtszám egész évre érvényes. A rajtszámok kiosztása az első rendezvény alkalmával történik. Az év folyamán kiadott rajtszámok a Titkárságon nyilvántartásra kerülnek.

Reklámok

A versenyautón elhelyezhető reklámokra az FIA Nemzetközi Sportkódex XVII. fejezete 209-211. bekezdése a mérvadó. Az egyes rendezvények rendezői kettő darab rendezői reklám viselését írhatják elő, amelyek egyenkénti mérete a 0,4 x
0,15 métert nem haladhatja meg. (Ez alól kivétel a III. és IV. kategória, mely kategóriákban a sorozat kiírója által kiadott kötelező reklámokat kell elhelyezni, melynek meglétét és pontos elhelyezését a kiíró ellenőrzi.) Ezen előírás megváltható darabonként 10.000,- Ft-tal, amely összeget a rendező részére kell befizetni.

6.6. Átvételek

A Bajnokság minden rendezvényén a versenyzőknek és versenyautójuknak (teljes felszereléssel, versenykész állapotban) - az adott versenykiírásban meghatározott időben és helyen - meg kell jelenniük az adminisztratív és technikai gépátvételen. A helyszín megválasztása a rendező joga, de rendjét és időtartamát a Technikai Bizottság vezetőjével egyeztetnie kell. A gépátvételt, a közbenső és a végső fokozott ellenőrzéseket a szabályszerűen kijelölt tisztségviselők végzik.

Az egyes kategóriák technikai gépátvételének időpontját úgy kell meghatározni, hogy az átvétel vége és az adott kategória első edzése között legalább 30 perc legyen.

A technikai gépátvétel befejezésére kiírt időponttól való késés esetén a Felügyelő Testület 10.000,- Ft büntetés befizetése mellett engedélyezheti a versenyautó átvételét.

Az adminisztratív átvétel során a nevezőknek és a versenyzőknek be kell mutatniuk mindazon okmányokat, amelyeket az SZK előír. Kiemelten kell ellenőrizni a licencek jogosultságát. A versenyzők az adminisztratív átvétel során kapják meg a gépátvételi lapokat és a rajtszámokat, amelyeket az autójukra még a technikai gépátvétel előtt fel kell ragasztaniuk. Ugyancsak ekkor kapják meg a rendező által kiadásra kerülő "Résztvevő" feliratú depóbelépőket is, amelyek száma nevezett versenyzőnként:

4 db személyi,
2 db gépkocsi pályaversenyeken,
1 db gépkocsi hegyi versenyeken.

Azáltal, hogy egy versenyautót gépátvételre visznek, a nevező és a versenyző együttesen kijelenti, hogy a versenyautója megfelel valamennyi követelménynek.

Az időmérő edzés(ek)en és a verseny(ek)en, csak azok a versenyautók vehetnek részt, amelyek a gépátvételen megfeleltek, ezt a gépátvételi lapon a gépátvétel vezetője aláírásával igazolta és az adott versenyautóra az átvételt elismerő matricát felragasztotta.

Minden nevező kizárás terhe mellett köteles az adminisztratív és technikai gépátvétel megkezdése előtt a technikai gépátvétel vezetőjének minden olyan fontosabb technikai változtatást jelenteni, amely a járművének a gépkönyvezési állapotától eltér.

A Technikai Bizottság a rendezvény hivatalos programja során a versenyigazgató egyetértésével bármikor jogosult műszaki ellenőrzést végezni bármely versenyautón. A homologizációs lapokat valamennyi kiegészítéssel együtt a gépátvételen - kérésre - be kell mutatni.

6.7. Betétprogramok

A Bajnokság rendezvényein a szakágvezető előzetes engedélyével hazai és nemzetközi betétrendezvények is szervezhetők. Ennek tényét a rendező a versenykiírásban köteles közzétenni.

7. A BAJNOKSÁG RENDEZVÉNYEINEK LEBONYOLÍTÁSA

A rendező a versenykiírásban és annak szerves részét képező valamennyi dokumentumban közöltek maradéktalan betartásával köteles biztosítani a résztvevők, és hivatalos tisztségviselők számára a rendezvény lebonyolításának feltételeit, különös tekintettel a biztonsági előírásokra, és az időtervben foglaltak betartására.

A rendezőnek kell gondoskodnia arról is, hogy a rendezvény során a versenypályának a Szabályok szerinti elzárt területeire illetéktelenek ne jussanak be, és ott ne tartózkodhassanak.

Egy rendezvény hivatalos ideje alatt a versenypálya területén tartózkodhatnak a nevező felelősségi körébe tartozó személyek:

- résztvevők, azaz a

  • versenyzők
  • csapatvezető és csapattagok
  • szerelők
  • a nevezőhöz tartozó média
  • a nevezőhöz tartózó vendégek és kísérők

- a rendező felelősségi körébe tartozó személyek:

tisztségviselők

  • közreműködők
  • MNASZ delegáltak
  • MNASZ és/vagy rendező által engedélyezett média
  • rendezőhöz tartozó vendégek
  • ideiglenes, vagy állandó pályabelépővel rendelkező személyek
  • nézők, a számukra engedélyezett helyeken.

Edzés, illetve a verseny nem tervezhető olyan délutáni időpontra, amikor a látási viszonyokat a késői befejezés zavarhatja. Amennyiben a Bajnokság valamely rendezvényén súlyos személyi sérüléssel járó baleset történik, a rendező haladéktalanul köteles értesíteni az MNASZ elnökét, alelnökét és a szakág vezetőjét. A versenyigazgató és/vagy a versenyorvos a rendezvény hivatalos ideje alatt bármikor kérheti a versenyzők orvosi vizsgálatát, alkoholszondás vagy drogteszt ellenőrzését. Pozitív eredmények esetén a versenyző sem az adott forduló edzésein, sem versenyfutamán nem vehet részt, és a Gyorsasági Bizottság további büntetésekkel sújthatja.

7.1. Biztonsági előírások

A rendezvények edzésein és versenyfutamain a versenyzők kötelesek betartani az FIA Nemzetközi Sportszabályzat "H" függelékének a versenyzők biztonságára vonatkozó részeit, valamint az "L" függelékének "Magatartás a versenypályán" című fejezetében foglaltakat. A "H" és az "L" függelék szabályainak megszegőit az ugyanott rögzített büntetésekkel kell sújtani.

A versenyzőknek ismerniük kell az FIA Nemzetközi Sportszabályzat "H" függelékében, a zászlókra és azok használatára vonatkozó szabályokat (lásd SZK). A zászlójelzéseket figyelmen kívül hagyó versenyzőket a sportfelügyelők büntetik, amely büntetés mértéke ismétlődő, vagy súlyos esetben a kizárásig terjedhet. A versenyző ruházatának meg kell felelnie a 2005. évi Technikai Szabályokban foglaltaknak.

Bukósisak viselése az edzéseken és a versenyfutamok alatt kötelező, levétele futam közben a verseny feladását jelenti.

7.2. Jelzések és információk

A versenyzőknek a versenypályán hivatalos utasításokat és információkat az FIA Nemzetközi Sportszabályzat "H" függelékében lefektetett zászló-, és fényjelzésekkel adnak, amelyeket csak a verseny hivatalos tisztségviselői használhatnak.

A versenyzők kötelesek a kapott zászlójelzéseket betartani, ellenkező esetben a Felügyelő Testület szigorú büntetéssel sújtja őket, ami pénzbüntetéstől a kizárásig terjedhet. Külön ki kell emelni a piros, a sárga és a fekete zászlóval adott utasítások jelentését, valamint a stop & go eljárást, amelyek megszegése különösen súlyos szabálysértésnek minősül.

A versenyigazgató és a Felügyelő Testület a nevezőkre és versenyzőkre vonatkozó döntéseiket, utasításaikat és közleményeiket a verseny hivatalos hirdetőtábláján, és a hangosbemondón keresztül teszik közzé. Az edzések és versenyek eredményei ugyancsak itt kerülnek kifüggesztésre.

A hirdetőtáblára csak az ezzel a feladattal megbízott hivatalos személyek helyezhetnek el iratokat. Minden résztvevőnek saját érdeke, hogy a hirdetőtáblát folyamatosan figyelemmel kísérje.

7.3. Büntetések

7.3.1. Felügyelő Testület által kiszabható büntetések

A Felügyelő Testület a rendezvény hivatalos ideje alatt elkövetett szabálysértések esetén, azok elkövetőit a Szabályokban meghatározott büntetésekkel sújthatja. A kiszabható büntetések az elkövetett vétségek súlyossága szerint a következő:

  • figyelmeztetés
  • pénzbüntetés
  • időbüntetés
  • kizárás
  • felfüggesztés
  • eltiltás

Az időbüntetés percben/és vagy másodpercben meghatározott büntetést jelent. Ezen büntetések mindegyikét az eset szabályszerű kivizsgálása után lehet kiróni, az utolsó három büntetés csak az érintett személy beidézése után róható ki, ezzel lehetőséget adva számára, hogy védekezést személyesen terjeszthesse elő.

7.3.2. Versenyfutam alatt kiszabható büntetés - stop & go

A "stop & go" büntetés részletes leírását lásd. az alábbiak szerint (a leírás a Hungaroringen tartott rendezvényekre vonatkozik, egyéb helyszínen megrendezett körpályás rendezvény esetében, amennyiben alkalmazásra kerül, a versenyzői eligazításon kell a büntetések módját, és helyét közölni):

  • Csak a versenypályán, a verseny alatt elkövetett szabálytalanságok miatt róható ki
  • a Felügyelő Testület a "stop & go" büntetés tényét a versenyigazgatóval közli, aki haladéktalanul utasítja az 1. számú bírói poszt személyzetét az erre vonatkozó jelzés bemutatására
  • az 1. számú poszton a sportbírók ekkor bemutatják a "stop & go" feliratú táblát, a megbüntetett versenyző rajtszámát tartalmazó fekete alapú kiegészítő táblával együtt
  • az érintett versenyző köteles az első bemutatástól számított 3 körön belül a büntetés végrehajtására a boxutca bejáratán keresztül a boxutcába hajtani
  • a boxutcában az 1. számú bírói poszttal egyvonalban, az épület mellett (nem a gyorssávban) az arra kijelölt sportbíró jelzése szerint köteles megállni, majd a sportbíró jelzését követően a boxutcát a boxkijáraton keresztül elhagyhatja
  • a büntetés végrehajtása során a versenyző a boxutcában legfeljebb 60 km/óra sebességgel haladhat

7.3.3. Gyorsasági bizottság által kiszabható büntetések

A GYB jogosult a sportszabályokban leírt tételes büntetéseken túl egyéb büntetést is kiszabni rendezőre, nevezőre és versenyzőre, amennyiben valamelyikük tevékenységével, cselekedeteivel, megnyilvánulásaival az MNASZ testületeinek, vagy a szakágnak az érdekeit sérti, tekintélyét és megítélését kedvezőtlenül befolyásolja. A büntetések csak GYB-i ülés keretében szabhatók ki, melyre az adott kérdés tárgyalásához az érintetteket meg kell hívni. Az érintettek távolmaradása esetén is kiszabható a büntetés. Az így kiszabott büntetéseket írásban kell közölni az érintettekkel, akik ez ellen az MNASZ IB-hoz fellebbezhetnek a kézhezvételtől számított 7 napon belül. A kiszabott büntetések nyilvánosságra hozhatók.

A rendezvény rendezőire kiszabható büntetések lehetnek: írásbeli figyelmeztetés, pénzbüntetés, rendezési jog megvonása, rendezvény versenynaptárból való törlése, rendezői licenc felfüggesztése. A pénzbüntetés maximális mértékét az éves díjtáblázat tartalmazza.

A nevezőkre kiszabható büntetések lehetnek: írásbeli figyelmeztetés, pénzbüntetés, nevezési jog megvonása maximum egy rendezvényre, nevezői licenc felfüggesztése maximum 6 hónapra. A pénzbüntetés maximális mértékét az éves díjtáblázat tartalmazza.

A versenyzőre kiszabható büntetések lehetnek: írásbeli figyelmeztetés, pénzbüntetés, indulási jog megvonása egy rendezvényre, versenyzői licenc felfüggesztése maximum 12 hónapra, külföldi rajtengedély kiadásának megtagadása.

A pénzbüntetés maximális mértékét az éves díjtáblázat tartalmazza.

Technikai szabálytalanságok következményei: A szándékos és jogtalan előnyszerzésre irányuló technikai szabálytalanságon rajtakapott és jogerősen, kizárásbüntetésre ítélt versenyzőt, a GYB.-nak legalább további egy bajnoki rendezvényen való indulástól el kell tiltania. Az eltiltás maximum egy évig terjedhet. Amennyiben a technikai szabálytalanságról bebizonyosodik, hogy korábbi rendezvényeken is fennállt, akkor a versenyzőt visszamenőleg is meg kell fosztani az eredményétől.

7.4. Versenyzői eligazítás

A rendezvény rendezője a versenykiírásban köteles előírni egy versenyzői eligazítást, a rendezvényre vonatkozó speciális információk, illetve a versenyszabályok elismétlése céljából. A versenyzők - pénzbüntetés terhe mellett (5.000,- Ft) - kötelesek a kiírásban szereplő eligazításon részt venni.

7.5. Hegyi rendezvények lebonyolítása

7.5.1. Hegyi rendezvények jellemzői:

A hegyi verseny egy olyan esemény, ahol az autók egyenként rajtolnak és azonos útvonalat teljesítenek egy célvonalon áthaladva, amely általában magasabban van, mint a rajtvonal A rajt és célvonal közötti táv megtételéhez szükséges idő a meghatározó tényező a végeredmény meghozatalában.

A rendezvények két futamosak. A Bajnokság futamai nemzetközi (vagy zóna) versennyel közösen is rendezhetők. A versenyen indulónak az a versenyző tekinthető, aki az első versenyfutamban szabályosan elrajtolt, és a versenyzőnek a nevét az eredménylistán szerepeltetni kell. A második versenyfutamban csak az első versenyfutamot értékelhetően befejezett versenyző indulhat.

7.5.2. Időmérés

Hegyi rendezvényeken az időmérést 1/100 másodperc pontossággal kell végezni. A méréshez legalább két egymástól független mérési rendszert kell alkalmazni, amelyből legalább az egyik fotocella által kibocsátott jel alapján működik.

7.5.3. Edzés

A rendezvényeken szabadedzést lehet és két mért edzési lehetőséget kell biztosítani. Nemzetközi rendezvényeken az edzést lehetőleg a verseny előtti napon kell megtartani. Az időmérő edzéseken minden versenyzőnek legalább egy mért idővel kell rendelkezni.

7.5.4. Pályazárás

A pálya zárását, illetve nyitását a rendezőség gépkocsijával a versenyigazgató, vagy annak megbízottja végzi. A zártpályás időtartamokon kívül a verseny útvonalán a KRESZ előírások betartása kötelező. A versenyre vonatkozó közlekedési előírások illetve a KRESZ megszegéséből eredő következmények az elkövetőt terhelik.

7.5.5. A rajt előírt sorrendje

III. kategória Mobil 1 Opel Astra Classic
IV. kategória Shell V-Power Renault Clio Kupa
I. kategória N csoport
A csoport
H / F csoport
II/1. kategória E csoport
Hegyi Trófea C csoport, Interszéria, F3000, Prototipus

Egy adott csoporton belül az alacsonyabb géposztály kezdi a versenyt. Géposztályon belül a sorrendet a bajnokság állása alapján kell megállapítani. Adott géposztályban a bajnokságnak a rendezvényt megelőző futamig érvényes összesített eredménye szerinti legjobb bajnoki helyezésű versenyző indul elsőként és a bajnokságban legrosszabb helyezésű versenyző lesz a géposztály utolsó indulója.

A bajnokság első rendezvényén az előző évi Országos Bajnokság végeredmény szerinti sorrendben történik a rajtolás. Az egy hétvégén lebonyolított mindkét bajnoki forduló során az így megállapított sorrend érvényes. A rajtsorrendet a rendező a fenti elvek betartásával a gépátvételt követően a rajtlistán nyilvánosságra hozza.

7.5.6. Rajteljárás

A versenyzők kötelesek a rajt előtt 10 perccel a rajtelőkészítő helyen megjelenni. Az előírt sorrendet - az oda beosztott sportbírók utasítása szerint - a rajtelőkészítő helyen kell elfoglalni. Az a versenyző aki a rajtelőkészítő hely végéig saját helyét nem foglalta el az adott futamon nem vehet részt.

A versenyzők az időmérő és a versenyfutamokon a rajtlistában megadott sorrendben rajtolnak. A rajtoló versenyző a rajtoltató bíró utasításait betartva, köteles versenyautójával a rajtvonal előtt maximum 40 cm-es távolságon belül a rajtvonalhoz felállni.

Ha egy versenyző a rajtról elkésik, nem a rajtlistának megfelelő helyén is elrajtolhat, amennyiben, ezt az őt követő kategória első versenyzője előtt meg tudja tenni. Ezután a Felügyelő Testület megvizsgálja a késés okát. Amennyiben nem vis major okból késett, a Felügyelő Testület a versenyzőt kizárja és az időeredménye törlésre kerül. Ebben az esetben a versenyző semmilyen kártérítési igénnyel nem léphet fel.

A rajtoltatás fényjelző készülékkel történik. A rajtra a piros fényjelzés után a kigyulladó zöld fény ad engedélyt. A zöld lámpa 5 másodpercig világít, a fotocellák csak ezen időtartam alatt működnek. A fotocellás időmérő szerkezetet a rajtoló versenyautó hozza működésbe. A zöld fény kigyulladásától számított 5 másodpercen belül a versenyzőnek el kell rajtolnia, ellenkező esetben a futamban rajtidő hiányában, nem értékelik. Amennyiben a versenyző a zöld lámpa kigyulladása előtt, vagy a piros lámpa kigyulladása után elrajtol, a fotocellás időmérő szerkezet nem lép működésbe, ennek következtében futama érvénytelen.

7.5.7. Megállás, baleset a versenypályán, új rajt

Az edzések és a versenyfutam alatt a verseny útvonala zártpályás és a forgalom egyirányú. Ez alatt a megadott menetiránnyal szemben haladni szigorúan tilos és kizárással jár. Amennyiben a versenyző a pályán megállni kényszerül, köteles járművével a lehetőségekhez képest az útról, ha ez nem lehetséges az ideális ívről teljes mértékben lehúzódni.

Amennyiben az előttük haladó versenyautó balesete, meghibásodása vagy más vis major ok miatt, a később rajtoló versenyző(k) megállásra kényszerül(nek), vagy jelentős hátrányt szenved(nek) a versenyigazgatónak a pályabírói jelentések figyelembevételével joga van a versenyző(k) részére új rajtot adni. Nem minősül jelentős hátránynak egy másik versenyautó kikerülése, vagy előzése.

Ebben az esetben a versenyző(k) a rajthoz történő visszaérkezése(ük) után azonnal köteles(ek) a géposztályuk végére besorolni és a versenyigazgató utasítása szerint elrajtolni. Az edző és versenyfutamokon a célba érkezéstől a rajtvonalig történő visszaérkezésig, valamint megismételt rajt esetén, parc ferme szabály van érvényben. A szükségessé vált, a lejutást elősegítő javítás elvégzését, megismételt rajt esetén az esetlegesen szükséges üzemanyag utántöltést és a gumitisztítást külön kérésre a versenyigazgató engedélyezheti.

7.5.8. Levezetés

A versenyzők futamok közötti - céltól a rajtvonalig történő - levezetésekor előzni, megállni, illetve személyt szállítani tilos. Ezen előírás megszegőit a Felügyelő Testület kizárásig terjedő büntetéssel sújthatja.

A céltól a rajtig a biztonsági öv használata kötelező, melynek elmulasztása első alkalommal 5.000,- Ft, minden további esetben 10.000,- Ft pénzbüntetést von maga után.

7.5.9. Depó

A rendezvényeken a depóbeosztás elkészítése a beérkezett igények figyelembevételével kizárólag a rendező hatáskörébe tartozik.

A versenyzők és nevezők a rendező által elkészített depóbeosztás ellen semmiféle kifogással nem élhetnek. Azok a versenyzők akik a rendező, vagy annak kijelölt képviselőjének depóbeosztásra vonatkozó utasításait nem tartják be, a rajtengedély megvonásáig terjedő büntetéssel sújthatóak. Hegyi rendezvényen a gumi melegítése semmilyen eszközzel nem megengedett, mely tilalomnak a megszegőit a Felügyelő Testület időbüntetéssel sújtja. A szabály betartását a rajtelőkészítőben és a verseny helyszínén a Technikai Bizottság folyamatosan ellenőrzi. Rajtpróba csak a rajtelőkészítőben megengedett.

7.5.10. Pályabejárás

A rendezvény kezdetét megelőző tizenötödik naptári nap 24. órájától a pályabejárása során csak széria gyártmányú, bukókerettel nem rendelkező, egyszínű, matrica nélküli gépkocsi használata engedélyezett. (A KRESZ szabályainak betartása kötelező) A szabály megszegése első alkalommal százezer forint pénzbüntetést, a második alkalommal a rajtengedély megvonását vonja maga után. A pályabejárást a rendező ellenőrzi, és jelentése alapján a Felügyelő Testület szabja ki a büntetést. A rendező köteles a versenykiírásban megjelölni a pályabejárást ellenőrző személyek nevét.

7.6. Körpályás gyorsasági rendezvények lebonyolítása

7.6.1. Körpályás rendezvények jellemzői

A Bajnokság valamennyi rendezvényén a versenyfutamok távja (a rajtjeltől a kockás zászlóig) a különböző futamokon külön-külön 50 és 70 km között kell legyen. A Bajnokság rendezvényeit kategóriánként és csoportonkénti szervezésben kell lebonyolítani. Csoportonkénti lebonyolítás esetén az N, A valamint H/F csoport indul egy-egy futamban. A bajnokság futamai nemzetközi (vagy zóna) versennyel közösen is rendezhetők. A versenyfutamok távjába a felvezető és a melegítő kör nem számít bele. Amennyiben egy versenyautó az edzések és versenyek során a pályáról a kavicságyba kerül, úgy, hogy a kavicságyat saját erőből nem tudja elhagyni, akkor amennyiben erre lehetőség van a versenyigazgató utasítására a hivatalos beavatkozó autó a kavicságy melletti szilárd talajra vontatja. Ha onnan saját erejéből képes tovább haladni, úgy az edzést illetve versenyt tovább folytathatja. Versenyen indulónak az a versenyző tekinthető, aki a versenyfutamban elrajtolt, azaz a rajtjel után áthaladt a rajtvonalon, vagy ha a boxból rajtolt, a boxkijárat vonalán (ebben az esetben számára a rajtjel a boxkijárati lámpa zöld jelzése lesz). Amennyiben a versenyző ezután a verseny feladására kényszerül, nevét az eredménylistán "kiesett" megjegyzéssel kell feltüntetni.

7.6.2. Edzés

Minden kategória számára időmérésre, legalább egyszer 20 perc edzési lehetőséget kell biztosítani. Egy kategória, vagy csoport számára valamennyi edzés vége és a következő edzés kezdete között min. 1,5 órának kell lennie. Ugyancsak kötelezően egy adott kategória utolsó edzésének vége és versenyfutamának rajtja között legalább 2 órának eltelnie. Edzés megszakítását lsd. a 7.6.6 alatt.

Valamennyi kategória időmérő edzésén valamennyi versenyző minden körét mérik, hogy a rajtsorrendet és az indulási limitet megállapíthassák. Az időmérő edzések kezdetét a boxutca kijáratánál lévő jelzőlámpa pirosról zöldre váltása jelzi. Az edzések alatt versenyző csak akkor hajthat a boxutcából a versenypályára, ha a boxkijárati lámpa számára zöldet mutat. Biztonsági okokból versenyfutamon csak az a versenyző indulhat, aki az alábbi mindkét feltételt teljesíti:

  • időmérő edzésen teljesített legalább egy mért körrel rendelkezik
  • időmérő edzésen teljesített legjobb körideje nem rosszabb az első három helyezett versenyző átlagidejének 130%-ánál

Kivételes esetben e korlátozások alól a Felügyelő Testület a Szabályok szerint felmentést adhat.

7.6.3. Rajtbesorolás és rajtfelállás

Kategóriánként, annak utolsó időmérése után hivatalosan közzéteszik az adott kategória összevont időmérési eredményeit, feltüntetve rajta a rajthoz állás feltételeit nem teljesítő versenyzőket is. A végleges rajtfelállást ezzel egy időben kell kifüggeszteni.

A rajtfelállást a versenyzők által elért legjobb időeredmény alapján kell elkészíteni, figyelembe véve valamennyi időmérő edzést.

Ha egy, vagy több versenyző ugyanolyan időeredményt ér el, az elsőbbség azt illeti meg, aki az időeredményt előbb érte el.

Amennyiben a rajtfelállás hivatalos időpontja előtt 30 percig valamely nevező vagy versenyző hivatalosan bejelenti, hogy a versenyen nem tud indulni, a versenyigazgató új hivatalos rajtfelállást ad ki, amelyben a kiesett versenyző rajthelyét feltöltik. A rajtfelállás ily módon történt hivatalos kiadása után az esetlegesen üresen maradó rajthelyeket nem lehet feltölteni, azokat üresen kell hagyni.

Valamennyi kategória rajtrácsa 1 x 1-es eltolt formájú. A rajthelyek távolságát és az első rajthely (pole pozíció) helyét a pályalicenc tartalmazza.

7.6.4. Rajteljárás

A rajt minden kategória versenyfutamán járó motorral és álló helyzetből, lámpajelzésre történik, amit a versenyigazgató ad meg. Egyik kategória rajtja sem engedélyezhető abban az esetben, ha a futam előre láthatóan nem fejezhető be megfelelő látási viszonyok között. A látási viszonyok mérlegelése és elbírálása a versenyigazgató javaslata alapján a Felügyelő Testület hatásköre.

15 perccel a zöld zászlós rajt (formációs kör) előtt a boxkijárat kinyit, amit a boxkijárati lámpa pirosról zöldre váltása jelez. Ekkor a versenyzők elhagyhatják a boxutcát azért, hogy egy kört tegyenek meg. E kör végén az autók a kiadott rajtfelállás szerinti helyükre állnak a rajtrácson, és a motorokat leállítják. Abban az esetben, ha egynél több kört kívánnak megtenni, vagy bármilyen rendellenességet tapasztalnak járművükön, a boxutcába kell hajtaniuk, figyelembe véve az ott előírt sebességkorlátozást. Mindaddig elhagyhatják a boxutcát a boxkijáraton keresztül, amíg annak lámpajelzése zöld. A rajtvonalon kizárás terhe mellett nem haladhatnak át.

7 perccel a zöld zászlós rajt (formációs kör) időpontja előtt a boxkijárat bezár. Azok a versenyautók, amelyek ettől az időponttól kezdődően még a boxutcában tartózkodnak, a sportbírók felügyelete mellett csak a boxból rajtolhatnak (az "éles" rajt után). Érkezési sorrendben kell felsorakozniuk a boxkijáratnál (számukra a rajtjelet a boxkijárati lámpa zöld jelzése jelenti, amely akkor következik be, amikor az utolsó, rajtrácsról elrajtolt versenyautó elhagyja a boxkijárat vonalát).

5 perccel a zöld zászlós rajt (formációs kör) időpontja előtt a rajtvonalon felmutatják a "5 min" táblát.

3 perccel a zöld zászlós rajt (formációs kör) időpontja előtt a rajtvonalon felmutatják a "3 min" táblát. Azokat az autókat, amelyek eddig nem tudták a rajtrácsot elérni, és az ott kijelölt helyüket elfoglalni, a boxutcába kell irányítani. A rajtrácsot a bírókon és versenyautónként két szerelőn kívül mindenkinek el kell hagynia. A versenyautókat a rajtrácson a "3 min" tábla bemutatásáig lehet szerelni, megengedett a kerékcsere, de üzemanyag és olaj utántöltése tilos.

1 perccel a zöld zászlós rajt (formációs kör) időpontja előtt bemutatják az "1 min" táblát. Ekkor minden versenyzőnek az autójában kell ülnie és annak motorját be kell indítania. A rajtrácsot mindenkinek el kell hagynia.

Valamennyi fent megadott időpontban hangjelzéssel és a hangosbemondóval is figyelmeztetni kell a résztvevőket.

30 másodperces tábla. Ezután a tábla után 30 másodperccel a rajtvonalnál lévő bírói poszton, vagy ha van, a rajtoltató emelvényen bemutatásra kerül a lengetett zöld zászló.

Zöld zászló (formációs kör kezdete). Ekkor a pole pozícióban lévő versenyző vezetésével a résztvevők a rajtfelállás sorrendjét megtartva egy bemelegítő, formációs kört tesznek. Ebben a körben a rajtgyakorlás tilos, a sorrendet amilyen szorosan csak lehet, tartani kell, előzni csak az eredeti rajtpozíció helyreállítása érdekében lehet (amennyiben önhibáján kívül került a versenyző ilyen helyzetbe), egyébként tilos.

Annak a versenyzőnek, akinek az autója a bemelegítő körre nem tud elindulni, fel kell emelnie a kezét. Miután valamennyi autó elhaladt mellette, saját erőből, vagy szerelői, illetve a sportbírók segítségével betolhatják az autót és elindulhat, de tilos a pályán haladó autó(ka)t megelőznie, eredeti rajtfelállás szerinti helyét nem foglalhatja el, rajthelyét üresen kell hagyni és csak a rajtrács végéről rajtolhat. Ha autója ismételt kísérletre sem indul be, úgy azt a boxutcába kell tolni.

Ugyanígy csak a rajtrács végéről rajtolhat el az a versenyző is, aki nem tudja tartani helyét a formációs körben. Amennyiben egy versenyautó önhibáján kívül (pl. az előtte műszaki okból álló versenyautó miatt) nem tudott a zöld zászlós rajtnál a megfelelő helyen elrajtolni és a rajthelyét megtartani, megfelelő körültekintéssel a mellette elhaladt versenyautókat saját helyének elfoglalása céljából megelőzheti. Ebben az esetben ügyelnie kell arra, hogy az előtte lévő rajthely üresen maradjon.

Amikor az autók a bemelegítő kör végén visszaérkeznek, járó motorral kell saját helyüket a rajtrácson elfoglalniuk. A pálya mellett álló sportbírók táblájuk leengedésével jelzik, hogy az adott sorban lévő autók helyüket elfoglalták, és álló helyzetben vannak. Amikor valamennyi autó mozdulatlan és az összes táblát leengedték, bemutatásra kerül az "5 sec" tábla.

A bemutatás után 5 másodperccel kigyullad a rajtlámpa piros fénye, majd ezt követően 4-7 másodperc múlva a lámpa fénye kialszik, mely a rajt pillanata. Ha valamelyik versenyző rendellenességet tapasztal járművében, amely biztonságos elrajtolását akadályozhatja, (pl. leállt a motorja), kézfelemeléssel jeleznie kell. A pálya szélén álló, az adott sorért felelős sportbíró azonnal lengetett sárga zászlóval figyelmezteti a többi versenyzőt a veszélyre. Ebben az esetben a sportbírók (más nem léphet a pályára) az állva maradt versenyautót megtolhatják, miután a teljes mezőny elhaladt mellette. Ha a versenyautó beindul, akkor részt vehet a versenyben, ha nem, akkor a bíróknak a boxutcába kell tolni, ahol további segítséget vehet igénybe. Ha a problémát elhárították, a boxból rajtolhat.

Amennyiben e miatt az eset miatt a rajteljárást meg kellett szakítani (lásd. lentebb 1. vagy 2. pontok), az adott versenyautó elé az új zöld zászlós (formációs) kör megkezdése előtt egy sportbíró sárga zászlóval beáll. Ez az autó a zöld zászlós kört csak akkor kezdheti meg, amikor az összes többi autó már áthaladt a rajtvonalon, és a rajtrácsra visszaérkezve csak az utolsó pozícióból rajtolhat el. Helye a rajtrácson üresen marad.

Amennyiben bármilyen probléma merül fel, amikor az autók a formációs körről a rajtrácsra visszaérkeznek, az alábbiak szerint kell eljárni:

1. Ha még nem gyulladt ki a rajtlámpa piros fénye, akkor azt villogó sárgára kell kapcsolni, és a rajtvonalnál lévő bírói poszton (vagy ha van, a rajtoltató pódiumon) piros zászlót kell lengetni, valamint a rajtvonalon fel kell mutatni a "Start Delayed", azaz "Rajt késik" táblát.

2. Ha a piros fény már égett, a villogó sárgát a piros mellé kell kapcsolni, és a rajtvonalnál lévő bírói poszton (vagy ha van, a rajtoltató pódiumon) piros zászlót kell lengetni, valamint a rajtvonalon fel kell mutatni a "Start Delayed", azaz "Rajt késik" táblát.

Mindkét esetben

  • a motorokat le kell állítani
  • a rajteljárás az 5 perces táblától indul újra
  • a verseny távját 1 körrel csökkenteni kell
  • az eljárás többször is ismételhető, annak száma, vagy a körszámok csökkentése az értékelést nem befolyásolja
  • egynél többszöri ismétlés esetén is tilos az üzemanyag utántöltés

A hibás (korai) rajt megállapítását a ténybírók végzik. A vétkes versenyzőt a Felügyelő Testület "stop & go" büntetéssel bünteti. A büntetést a rajtvonalnál a lehető legrövidebb időn belül a versenyzőnek be kell mutatni. Ha a rajtrácsra kiállt versenyautók több mint 50%-a vizes (mintás) gumival rajtol, akkor a versenyt esős versenynek nyilvánítják, és a futamot eső esetén sem állítják le, kivéve ha az egyéb biztonsági megfontolások azt szükségessé teszik, vagy ha a pályán lévő víz mennyisége, vagy a látási viszonyok nagymértékű romlása miatt a versenyzés vizes gumival sem biztonságos.

Biztonsági okokból a zöld zászlós (formációs) kör rajtjánál, és az "éles" rajtnál a boxutca jelzősávjának betonfalánál senki nem tartózkodhat. A boxutca "gyors sávját" minden esetben szabadon kell hagyni. Azt a versenyzőt, aki a rajteljárás leírt előírásait megszegi, vagy magatartásával a rajtidőpontot nagymértékben késlelteti
a Felügyelő Testület büntetéssel sújthatja, ami a futamból való kizárásig is terjedhet.

7.6.5. Box és depó

Ha rendelkezésre állnak, a fedett boxokat az adott verseny rendezőjénél lehet igényelni az alábbi feltételek teljesítése esetén:

  • a nevezési zárlat vége előtt beérkezett nevezés (nevezési díj befizetésével együtt)
  • 10.000 Ft + ÁFA / nap bérleti díj egyidejű befizetése

A boxok elosztását a rendező kizárólag az igények beérkezésének sorrendjében végzi. A rendelkezésre álló boxok számát a "Speciális információk" egyebek részében meg kell adni. A versenyzők és nevezők a rendező által elkészített box- és depóbeosztás ellen semmiféle kifogással nem élhetnek. A boxok és a depó felől az edzések és a versenyfutamok alatt is csak a boxkijáratánál lehet a pályára hajtani, betartva a boxkijárati sportbírók utasításait. Az edzések és a versenyfutamok alatt a boxkijáratnál egy zöld/piros jelzőlámpa működik. Az autók csak zöld fénynél hagyhatják el a boxutcát. Az edzések és versenyfutamok alatt a versenyzők a boxkijáraton keresztül saját felelősségükre szabadon a pályára hajthatnak, de figyelembe kell venniük azt, hogy a pályán érkező versenyautókat semmilyen módon nem akadályozhatják, vagy zavarhatják. A Hungaroringen a boxkijárattól felfestett, őket a pályán érkező autóktól elválasztó záróvonalat nem léphetik át.

Az edzéseken és versenyfutamokon a versenyzők a boxutcában legfeljebb 60 km/óra sebességgel közlekedhetnek. Sebességtúllépés esetén a Felügyelő Testület a versenyzőt pénzbüntetéssel, ismétlődés esetén kizárással büntetheti. A versenyzők a boxokhoz ill. a depóba a pályáról csak a hivatalos boxbejárati úton hajthatnak be, kivéve ha a sportbírók jelzéseikkel kifejezetten más utasítást adnak. A versenyzőnek boxbehajtási szándékát világos módon, előre kell jeleznie, meggyőződve arról, hogy ezt mások zavarása, illetőleg veszélyhelyzet okozása nélkül megteheti.

A versenyzők box illetve depóba állása után szerelőiknek azonnal meg kell tisztítania a területet az esetleg odarakott szerszámoktól, eszközöktől, szennyeződésektől mind az edzések, mind a versenyfutamok alatt. Kizárás terhe mellett tilos a boxutcában hátramenetben közlekedni. A boxutcában menetiránnyal szemben az autót csak tolni lehet.

Üzemanyag és olaj utántöltés valamint kerékcsere esetén a versenyző az autójában maradhat, de a motort le kell állítania. A boxutcában biztonsági okokból 16 éven aluli személyek és állatok nem tartózkodhatnak. Erről a verseny rendezője köteles gondoskodni.

7.6.6. Edzés és verseny megszakítása

A versenyigazgató (távolléte esetén a helyettese) szükség esetén bármikor és bármennyi időre megszakíthatja az edzéseket, vagy versenyfutamokat. Természeti, illetve időjárási körülmények miatt a Felügyelő Testület is elrendelheti azt, de a sportfelügyelők nem változtathatják meg a versenyigazgató megszakítást elrendelő döntését.

Semmilyen óvást nem lehet azonban elfogadni arra vonatkozóan, hogy a megszakítás milyen módon befolyásolta a versenyzők elért eredményét. Amennyiben szükségessé válik az edzés, vagy verseny megszakítása, mert a pálya baleset következtében el van torlaszolva, vagy időjárási, illetve egyéb körülmények miatt a folytatás veszélyessé vált, a versenyigazgató valamennyi bírói poszton elrendeli a piros zászló bemutatását.

Az időmérő edzések megszakításakor a megszakítás miatt kiesett időt az időmérés újraindításával pótolni kell úgy, hogy a kettő, vagy több rész együttes ideje a versenykiírásban az időmérő edzésre előírt időt adja. Edzés, vagy verseny megszakítása esetén az újraindított részben csak azok indulhatnak, akik vagy a boxutcába, vagy a rajtrácsra (lsd.7.6.7. pontban foglaltakat) saját erejükből, és csak a pályát használva (kivéve ha a versenyigazgató a sportbírókon keresztül ettől eltérő utasítást ad) képesek voltak eljutni. A sérült versenyautók boxutcába, vagy depóba történő beszállítása a versenyigazgató utasításai alapján, a biztonságot, célszerűséget, esetleges további feladatokat is figyelembe véve történik. Ennek sorrendisége ellen reklamációnak, óvásnak nincs helye. A megszakítást elrendelő jelzést követően

1. edzés esetén

  • valamennyi versenyzőnek abba kell hagynia a versenyzést és csökkentett sebességgel a boxutcába kell hajtania.
  • a megszakítás elrendelésekor a boxkijárati lámpa azonnal pirosra vált

2. verseny esetén

  • valamennyi versenyzőnek abba kell hagynia a versenyzést, és csökkentett sebességgel a sportbírók utasításait betartva a rajtrácsra, vagy a boxutcába, vagy a parc fermebe kell hajtania az alábbiakat figyelembe véve
  • az aktuális sorrendet, a megszakítást elrendelő jelzés bemutatásához képest, az utolsó előtti teljes kör szerinti értékelés adja
  • a boxutcába be lehet hajtani, a boxkijárat nyitva van
  • sérült versenyjárművek, sportbírók, beavatkozó, vagy kiszolgáló járművek lehetnek a pályán
  • a pálya részben vagy teljesen el lehet torlaszolva
  • időjárási, vagy egyéb körülmények miatt a versenypálya versenysebességgel nem használható
  • Ha száraz versenyt eső miatt kellett megszakítani, az újrarajtoltatott rész mindig vizes verseny (Wet Race) lesz, ami az időjárás ismételt megváltozása miatt már nem, csak egyéb biztonsági megfontolásokból szakítható meg újra

7.6.7. Verseny újraindítása

Verseny újraindításakor, az alábbiakban részletezett "A" és "B" esetben

- a rajteljárást a megszakítást elrendelő jelzés után 10 perccel, az "5 min" táblától kell megkezdeni

- az eljárás mindenben megfelel a 7.6.4. pontban, az 5 perces táblától kezdődően leírtaknak

- amennyiben a pálya versenyzésre alkalmassá tételéhez több idő szükséges, a rajtvonalon felmutatják a piros alapon "10 min" feliratú táblát. Ez azt jelenti, hogy a zöld zászlós (formációs) kör több, mint 10 perc múlva kezdődik. E tábla többször is alkalmazható. Ezt követően, amint azt a körülmények megengedik, a zöld alapon "10 min" táblát kell felmutatni, ami tudatja a versenyzőkkel, hogy pontosan ennyi idő van hátra a zöld zászlós (formációs) kör kezdetéig, és értelemszerűen 5 perc az "5 min" tábla felmutatásáig, vagyis a rajteljárás megkezdéséig.

"A" eset

Ha a versenyben vezető versenyző két teljes körnél kevesebb kört teljesített a megszakítást elrendelő jelzés előtt:

- az eredeti rajt semmis

- az újrarajtoltatott verseny távja az eredeti táv lesz

- minden versenyző, aki saját erejéből képes a rajtrácsra, vagy a boxutcába hajtani (vagy éppen a boxutcában tartózkodik) és aki szerepelt a hivatalos rajtrácson, az ott feltüntetett helyéről rajtolhat, kivéve, ha autója versenyzésre alkalmatlan állapotba került, illetve a Felügyelő Testület és/vagy a versenyigazgató ilyennek nyilvánította

- az autók lassú tempóban, és a sportbírói jelzésekre, utasításokra különös figyelemmel a rajtrácsra, vagy a boxutcába hajtanak

- a boxkijárat a megszakítást elrendelő jelzéshez képest 5 percig van nyitva, és újabb 5 perc múlva kezdődik a rajteljárás (az 5 perces táblával)

- a versenyautókat a rajtrácson a "3 min" tábla bemutatásáig lehet szerelni. Megengedett a kerékcsere, de üzemanyag és olaj utántöltése tilos

- a boxutcában a rajteljárás megkezdéséig (5 perces tábla felmutatásáig) lehet tankolni a biztonsági előírások figyelembe vételével

"B" eset

Ha a versenyben vezető versenyző két teljes körnél többet, de versenykiírásban szereplő versenytáv 50 %-ánál (egész számra felfelé kerekítve) kevesebb kört teljesített a megszakítást elrendelő jelzés előtt:

- a versenyt két részből állónak kell tekinteni

- az első rész értékelése a megszakítást elrendelő jelzés bemutatásához képest a versenyben vezető versenyző által teljesített utolsó előtti teljes kör alapján történik a 7.6.4 pontban foglaltak szerint

- az újrarajtoltatott verseny távja 3 körrel kevesebb lesz, mint amennyi a teljes versenytáv megtételéhez még hiányzik (teljes táv mínusz az első részben megtett, az értékelés alapjául szolgáló táv, mínusz 3 kör)

- csak az rajtolhat, aki az első rész hivatalos eredményében értékeltként szerepel, és saját erejéből képes a rajtrácsra, vagy a boxba hajtani (vagy éppen a boxutcában tartózkodik), kivéve, ha autója versenyzésre alkalmatlan állapotba került, illetve a Felügyelő Testület és/vagy a versenyigazgató ilyennek nyilvánította

- az autók lassú tempóban, és a sportbírói jelzésekre, utasításokra különös figyelemmel a rajtrácsra, vagy a boxutcába hajtanak

- a boxkijárat a megszakítást elrendelő jelzéshez képest 5 percig van nyitva, és újabb 5 perc múlva kezdődik a rajteljárás (az 5 perces táblával)

- a versenyautókat a rajtrácson a "3 min" tábla bemutatásáig lehet szerelni. Megengedett a kerékcsere, de üzemanyag és olaj utántöltése tilos

- a boxutcában is tilos mind a tankolás, mind pedig üzemanyag elvétele

"C" eset

Ha a versenyben vezető versenyző a teljes versenytáv 50%-ánál (egész számra felfelé kerekítve) több kört teljesített a megszakítást elrendelő jelzés előtt

- a verseny befejeződött

- valamennyi versenyző a boxutcába hajt és a versenyautók a parc fermébe állnak a sportbírók utasításai alapján

- a verseny értékelése a megszakítást elrendelő jelzés bemutatásához képest a versenyben vezető versenyző által teljesített utolsó előtti teljes kör alapján történik a 7.8.2 pontban foglaltak szerint

ha ezen értékelés szerint, a versenyben vezető versenyző a teljes eredeti versenytáv 75%-ánál (egész számra lefelé kerekítve) kevesebb kört teljesített, fele, ha annál többet, teljes bajnoki pontokat kapnak a versenyzők.

7.6.8. Cél

A célvonalnál lévő sportbírói poszton a verseny végét a kockás zászló lengetésével jelzik abban a pillanatban, amikor a versenyben vezető autó teljesítette az előírt versenytávot. Ha a versenyt véletlenül előbb intik le, a versenyt attól a pillanattól tekintik befejezettnek, amikor a versenyben vezető autó a leintéskor áthaladt a célvonalon.

Ha a leintés valamilyen oknál fogva később történik, a versenyt az eredeti körszám szerint (mintha a leintés akkor meg is történt volna) kell értékelni. A leintés után az autók tesznek egy lassító kört, melyet követően közvetlenül a kijelölt parc fermébe hajtanak megállás és segítségnyújtás igénybevétele nélkül (kivéve a sportbírók segítségét, amennyiben szükséges).

7.7. Parc Ferme

A parc ferme meghatározását a SZK és az FIA Nemzetközi Sportszabályzat 42 b. cikkelye tartalmazza. A parc ferme szabályok a futam leintését követően a célvonaltól a parc ferme bejáratáig terjedő területre is vonatkoznak. A parc ferme területére csak a hivatalosan kijelölt személyek léphetnek be, illetve tartózkodhatnak ott. A parc ferme helyét a versenykiírásban közölni kell. Azt a versenyzőt, aki a leintés után a legrövidebb időn belül nem áll be a parc fermébe, kizárják a versenyből.

A parc ferme feloldásáról a Felügyelő Testület engedélye alapján a versenyigazgató intézkedhet, de minimális időtartama az ideiglenes eredmények kifüggesztésétől számított 30 perc.

7.8. A versenyek értékelése

7.8.1. A hegyi versenyek értékelése

Az értékelés alapját két futam összesített időeredménye képezi, mégpedig úgy, hogy a legjobb helyezett az a versenyző, akinek az összesített időeredménye a legkevesebb. A további helyezések sorrendjét az időeredmények növekvő sorrendje adja.

Értékelésre csak mind a két futamon célba érkező versenyző kerül. A versenyfutamokon nem kerül értékelésre az a versenyző aki az adott géposztály legjobb idejének több, mint kétszeresétfutotta.

Holtverseny esetén a második értékelt futamban elért jobb eredmény a döntő. Vis major ok miatt megszakított verseny értékeléséről a Gyorsasági Bizottság dönt.

7.8.2. A körpályás gyorsasági versenyek értékelése

A Bajnokság futamaiban az egyes versenyfutamok első helyezettje az a versenyző lesz, aki a versenykiírásban szereplő versenytávot a legrövidebb idő alatt tette meg és leintéskor elsőnek haladt át a célvonalon. A további sorrend megállapítása a versenyzők által teljesített körszámok, illetve egyenlőség esetén, a célvonalon való áthaladásuk sorrendje alapján történik.

Értékelésre az a versenyző kerül, amely a győztes által megtett körszám 60 %-át (egész körszámra lefelé kerekítve)teljesítette.A leintésre nem került, de az előbbiek szerint (60%) értékelhető versenyzők azonos körszám esetén az általuk teljesített
táv megtételéhez szükséges idő alapján értékelendőek. Holtverseny esetén az érintettek bajnoki pontszámát összeadják, és egyenlően megosztják közöttük.

7.8.3. Egyéni értékelés

A Bajnokság futamainak minden egyes versenyén kategóriánként (I. II/1., II/2., III., IV.) az egyes csoportok abszolút sorrendjét (géposztályra való tekintet nélkül) és valamennyi hengerűrtartalmú géposztály sorrendjét értékelik. A versenyeken a kategóriák abszolút értékelését elvégzik, de itt bajnoki pontokat nem adnak ki.

7.8.3.1. Csoport értékelés

Minden csoportban, helyezésük alapján az alábbiak szerint kapnak bajnoki pontokat a versenyzők:

  • 1. helyezett: 20 pont
  • 2. helyezett: 15 pont
  • 3. helyezett: 12 pont
  • 4. helyezett: 10 pont
  • 5. helyezett: 8 pont
  • 6. helyezett: 6 pont
  • 7. helyezett: 4 pont
  • 8. helyezett: 3 pont
  • 9. helyezett: 2 pont
  • 10. helyezett: 1 pont

Egy csoport csak abban az esetben kerül teljes pontszámmal értékelésre, ha a futamon legalább öt versenyautó indult. Amennyiben ez nem teljesül, úgy a fenti pontszámoknak csak a fele adható.

7.8.3.2. Géposztály értékelés

Minden géposztályban (kivéve III. és IV. kategória), helyezésük alapján az alábbiak szerint kapnak bajnoki pontokat a versenyzők:

  • 1. helyezett: 10 pont
  • 2. helyezett: 18 pont
  • 3. helyezett: 16 pont
  • 4. helyezett: 15 pont
  • 5. helyezett: 4 pont
  • 6. helyezett: 3 pont
  • 7. helyezett: 2 pont
  • 8. helyezett: 1 pont

Amennyiben egy bajnoki futam versenyén valamely géposztályon belül az indulók létszáma kevesebb mint három, úgy ezen géposztályban indulókat együtt kell értékelni az adott kategóriában szereplő, nagyobb hengerűrtartalmú autókkal indulókkal. Az így kialakult legalább három autóból álló, összevont géposztály valamennyi versenyzője megkapja a kiírás szerint járó géposztály pontokat.

Amennyiben a feljebb sorolt versenyző(k) a magasabb géposztályban pontot érő helyezést ért(ek) el, a szerzett ponto(ka)t az éves Bajnokság szempontjából saját géposztályban szerzett pontként kell értékelni. Amennyiben egy csoport legnagyobb hengerűrtartalmú géposztályában az esetlegesen felsorolt versenyzőkkel sincs meg az öt induló, úgy az adott géposztály csak a fele pontszámmal értékelhető.

A bajnokság értékelése szempontjából öt, vagy több induló esetén egész pontszám, kevesebb induló esetén fél pontszám adható. Egy induló esetén bajnoki pont nem adható ki.

7.8.4. Csapat értékelés

Csak az a csapat kerül értékelésre, amelynek legalább két tagja a versenyt értékelhetően befejezte. A csapatba nevezett versenyzők az I. és II. kategória bármely csoportjába, vagy géposztályába tartozhatnak. Az értékelésnél a két jobb eredményt elért csapattag eredményét kell figyelembe venni, és azokat összeadni.

A csapattagok eredményeként az általuk megszerzett géposztály pontok összegét kell tekinteni. Az összevont géposztályokban szereplő versenyzőket az összevont géposztály pontszámmal kell figyelembe venni. A legtöbb ponttal rendelkező csapat az első. Pontegyenlőség esetén annak a csapatnak jobb a helyezése, amelyiknél a második legjobb csapattag több pontot szerzett.

További holtverseny esetén a csapatokat azonos helyezetteknek kell tekinteni. A csapatverseny így megállapított sorrendjében a csapatok a következő bajnoki pontokat kapják:

  • 1. helyezett: 20 pont
  • 2. helyezett: 15 pont
  • 3. helyezett: 12 pont
  • 4. helyezett: 10 pont
  • 5. helyezett: 8 pont
  • 6. helyezett: 6 pont
  • 7. helyezett: 4 pont
  • 8. helyezett: 3 pont
  • 9. helyezett: 2 pont
  • 10. helyezett: 1 pont

Holtverseny esetén az érintettek pontszámát összeadják és egyenlően megosztják közöttük. A csapatverseny a csapatnevezések számától függetlenül értékelésre kerülnek.

7.9. Eredménykifüggesztés, óvás

7.9.1. Eredménykifüggesztés

Minden verseny, illetve versenyfutam befejezését követően kifüggesztésre kerül a rendezvény hivatalos hirdetőtábláján az ideiglenes eredmény. Az óvási határidő az ideiglenes eredménylista kifüggesztése után 30 perc.

A rendezvény rendezője köteles versenyfutamonként az óvási határidő lejárta után (vagy ha óvás érkezett, az arra vonatkozó felügyelő testületi döntés után) a hivatalos és végleges eredménylistát elkészíteni. Az eredménylistán valamennyi a versenyfutamon induló (lsd. 7.5.1. és 7.6.1.) versenyző nevét, szakosztályát, versenyautó típusát és elért eredményét - függetlenül attól, hogy értékelhetően fejezte be a versenyt vagy kiesett - fel kell tüntetni.

Hegyi versenyeken a Bajnokságban abszolút eredménylista nem hozható nyilvánosságra, a hivatalos hirdetőtáblán illetve a média felé kizárólag kategória eredményeket lehet közölni, beleértve az ideiglenes eredmény-listákat is. Az eredménylistát csoportonkénti és géposztályonkénti bontásban is el kell készíteni.

A rendező köteles a rendezvény hivatalos eredménylistáját a díjkiosztót követően:

  • 48 órán belül az MNASZ titkárságnak és a GYB vezetőjének
  • a rendezvényeken résztvevő nevezőknek megküldeni.

7.9.2. Óvás

7.9.2.1. Minden óvást a nemzetközi sportszabályok előírásainak megfelelően kell benyújtani. (Lásd Kódex 171. cikkely)

7.9.2.2. Minden óvást a versenyigazgatónak kell írásban benyújtani, az óvási díj egyidejű befizetése mellett. Amennyiben az óvás nem megalapozott, az óvási díjat nem fizetik vissza. Egyéb esetekben az óvási díj visszafizetéséről a Sportfelügyelők döntenek.

7.9.2.3. Amennyiben az óvás elbírálásához a versenygépkocsi különböző alkatrészeinek megbontása és visszaszerelése szükséges az óvást benyújtónak a verseny kiírásban meghatározott kiegészítő letéti díjat kell befizetni.

7.9.2.3.1. A gépkocsi egy meghatározott részére (motor, sebességváltó, kormánymű, fékrendszer, elektromos berendezés, karosszéria stb.) terjed ki, vagy

7.9.2.3.2. A teljes gépkocsi típusra vonatkozik.

7.9.2.4. Az óvást benyújtónak kell viselnie a munkálatok és az esetlegesen felmerülő szállítási és utazási költségeket, amennyiben az óvást nem megalapozottként bírálják el. Abban az esetben, ha az óvás megalapozott, az viseli ezeket a költségeket, aki ellen az óvást benyújtották.

7.9.2.5. Megalapozatlan óvás esetén, amennyiben az óvással kapcsolatos munkálatok (szerelés, átvizsgálás, szállítás) költségei meghaladják a befizetett letét összegét, a különbséget, az óvást benyújtónak kell viselnie. Ha a költségek alacsonyabban a letétnél, a különbség visszatérítésre kerül.

7.9.2.6. Felügyelő Testület döntései ellen az érintett nevezők fellebbezést nyújthatnak be a Kódex 180. cikkelyének előírásai szerint.

7.9.2.7. Az óvási díj:

  • általános kérdésekben: 70.000,- Ft
  • technikai kérdésekben: 280.000,- Ft

Az óvási díjat a rendezőnek kell befizetni.

Technikai óvás esetén a versenyautó fokozott technikai ellenőrzésén részt vehetnek:

  • az ellenőrzést végző személyek
  • a sportfelügyelők
  • a technikai felügyelő
  • az óvott versenyző szerelői
  • az óvott versenyző nevezőjének képviselője

Megbontást igénylő technikai óvás esetén 200.000,- Ft kaució letétele kötelező. Ettől eltérő összeget a technikai bizottság a munkára való tekintettel megállapíthat. A technikai ellenőrzések eredményét nyilvánosságra kell hozni.

A ténybírók döntése ellen, amelyet beosztásukban hoznak, valamint az időmérés ellen óvásnak helye nincs. Az óvási határidő lejárta után (vagy ha óvás érkezett, az arra vonatkozó felügyelő testületi döntése után) az eredmény végleges.

7.10. A versenyfutamok díjazása

Az egyes versenyfutamokra a rendezőnek az alábbiak szerint kell díjakat biztosítania:

A rendező köteles:

  • körpályás versenyen valamennyi versenyfutam abszolút első három helyezettjét tiszteletdíjban,
  • három, vagy ennél több értékelhető versenyző esetén a géposztály, vagy összevont géposztály első három helyezettjét serleg díjazásban,
  • két értékelhető versenyző esetén az első helyezettet serleg díjazásban,
  • amennyiben csak egy értékelhető versenyző van akkor nem kaphat díjat.,
  • függetlenül a nevezett csapatok számától az első három csapatot serleg díjazásban részesíteni.

A felsorolt kötelezően díjazandó versenyzőknek a díjkiosztón meg kell jelenniük ellenkező esetben a díjat nem kapják meg.

A díjkiosztón a versenyzőnek megfelelő öltözetben (versenyzői overállban, vagy a csapat formaruhájában) kell megjelennie. A díjkiosztó rangjához nem méltó öltözet, vagy viselkedés esetén a versenyzőt a Gyorsasági Bizottság pénzbüntetéssel sújtja.

8. A BAJNOKSÁG ÉRTÉKELÉSE

Az éves bajnokság értékelése a hegyi és a körpályás bajnoki rendezvények valamennyi versenyfutamának számbavételével történik. Az éves bajnokság értékelését úgy kell elvégezni, hogy a versenyző által elért két legrosszabb versenyfutam eredményét nem kell figyelembe venni, mégpedig úgy, hogy az egyiknek a bajnokság első felében, a másiknak pedig a második felébe kell esnie (az évad összes versenyfutamának darabszámát kell megfelezni szükség esetén felfelé kerekítve). Nem mínuszolható egy versenyző azon a versenyfutamon elért eredménye, amelyen bármilyen okból került kizárásra.

Az éves bajnokságban egy géposztályában csak az a versenyző értékelhető, aki ugyanabban a géposztályban legalább a versenyfutamok 75%- án részt vett, vagyis aki a rendezvényre benevezett, a gépátvételen versenyautóját átvették és az időmérő edzésen elindult. Az éves csapatértékelést valamennyi versenyfutam eredménye alapján kell elvégezni.

Amennyiben a Bajnokság során nem lesz legalább három értékelhető versenyfutam, akkor az MNASZ a Bajnokságot utólag törölheti, és ebben az esetben nem is hirdet eredményt. A Bajnokság végleges eredménylistáját valamennyi nevező részére meg kell küldeni.

8.1. Egyéni értékelés

8.1.1. Csoport értékelés

A csoportonkénti sorrend megállapítása az éves Bajnokság versenyfutamain szerzett pontok összesítése alapján történik.

Pontegyenlőség esetén a sorrendet az alábbiak szerint kell eldönteni:

  • több első, második, harmadik stb. helyezés szerint,
  • további holtverseny esetén a versenyzők azonos helyezetteknek tekintendők.

Valamennyi csoport győztese elnyeri a "Magyar Autós Gyorsasági Bajnokság Csoport Bajnoka" címet. Amennyiben egy csoportban a megrendezett versenyfutamok több, mint 50%-án nem volt legalább öt induló, a csoport első helyezettje a "Magyar Autós Gyorsasági Bajnokság Csoport 1. hely" címet kapja.

8.1.2. Géposztály értékelés

A géposztály sorrend megállapítása az éves Bajnokság versenyfutamain szerzett géposztály pontok összesítése alapján történik. Pontegyenlőség esetén a csoportértékeléssel azonos szempontok alapján kell a holtversenyt eldönteni. Valamennyi géposztály győztese elnyeri a "Magyar Autós Gyorsasági Bajnokság Géposztály Bajnoka" címet. Amennyiben egy géposztályban a megrendezett versenyfutamok több mint 50%-án nem volt legalább öt induló, a géposztály első helyezettje a "Magyar Autós Gyorsasági Bajnokság Géposztály 1. hely" címet kapja.

Az egyéni Bajnokságban valamennyi csoport és géposztály sorrendje közzétételre kerül.

8.2. Csapatértékelés

A csapatsorrend megállapítása a Bajnokság versenyfutamain elért csapatpontszámok alapján történik. A csapatértékelésnél a Bajnokság valamennyi futamát figyelembe kell venni.

Pontegyenlőség esetén a csoportértékeléssel azonos szempontok alapján kell a holtversenyt eldönteni. A csapatverseny győztese elnyeri a "Magyar Autós Gyorsasági Bajnokság Csapatbajnoka" címet.

9. A BAJNOKSÁG DÍJAZÁSA

A Magyar Nemzeti Autósport Szövetség valamennyi csoport és géposztály első három helyezettje, és a csapatverseny első három helyezettje számára serlegdíjazást biztosít.

10. DÍJKIOSZTÓ

Az éves díjkiosztó ünnepségre az MNASZ által külön meghirdetett időpontban és helyszínen kerül sor. Azok a versenyzők akik az éves díjkiosztón nem jelennek meg, a díjra nem tarthatnak igényt (kivétel vis major esete).

11. MÓDOSÍTÁS, JOGFENNTARTÁS

Jelen Alapkiírás módosítását a GYB kezdeményezheti. E módosítások az IB jóváhagyásával léphetnek életbe, amelyeket a GYB minden érdekelt számára (rendezők, nevezők, vezető tisztségviselők, MNASZ szervei, stb.) azonnal meg kell küldjön.

12. FELELŐSSÉG KIZÁRÁS

A rendezvény során a nevező és rendező felelősségi körébe tartozó személyek elfogadják és kijelentik, hogy a rendezvényen saját akaratukból és saját felelősségükre vesznek részt. A Magyar Nemzeti Autósport Szövetséggel, az egyes rendezvények rendezőivel, valamint a rendezvények hivatalos tisztségviselőivel és közreműködőivel, és résztvevőivel szemben mindenféle kártérítési igényükről lemondanak.

13. REKLÁM

A versenyzők és csapatok az edzések és versenyfutamok alatt versenyjárművükön kötelesek a rendező által külön mellékletben rögzített és a rendező által biztosított reklámokat elhelyezni, illetve viselni.

Azok a versenyautók, amelyeken a kötelező reklámok nincsenek elhelyezve, edzésen és versenyfutamon nem vehetnek részt.

14. HIVATALOS KÖZLEMÉNYEK

A rendezvények hivatalos ideje alatt a hivatalos közleményeket (pl. végrehajtási utasítások, eredménylisták, rajtfelállás, stb.) a versenyiroda mellett elhelyezett hivatalos hirdetőtáblán közlik. A résztvevők saját jól felfogott érdekükben kötelesek figyelemmel kísérni a hivatalos hirdetőtáblán elhelyezett közleményeket, ennek elmulasztásból adódó következményeket a résztvevők viselik.

15. EGYEBEK

A Magyar Nemzeti Autósport Szövetség által kiírt bajnokságok, kupák és trófeák valamennyi rendezvényén - és az ezek keretében zajló bármely betét-programokon - a nyilvános bemutatásra, illetve kereskedelmi értékesítésre szolgáló mozgófilm, videó és televíziós felvételek készítésének, valamint ezeken a rendezvényeken készített sportfotók közzétételének és értékesítésének joga az ide vonatkozó mindenkor érvényes FIA előírások figyelembe vétele mellett, egyedül és kizárólag a Magyar Nemzeti Autósport Szövetséget illeti. (lásd még az MNASZ médiajogokra vonatkozó szabályzat.)

Jelen Alapkiírást az MNASZ Intéző Bizottsága jóváhagyta és érvényes 2005. január 1-től.