Elkelt a pápa Volkswagenje

Vágólapra másolva!
Közel 190 ezer euróért (mintegy 47 millió forint) kelt el egy internetes árverésen XVI. Benedek pápa, azaz Joseph Ratzinger hatéves Volkswagenje. Az autó egy amerikai online kaszinó tulajdonába került.
Vágólapra másolva!

Ratzingernek ugyan állítólag jogosítványa sincs, ám a sötétszürke Volkswagen Golf az ő nevére volt íratva, amikor egy 21 éves fiatalember, Benjamin Halbe a németországi Olpe városából januárban kilenc és fél ezer euróért használtan megvette a járművet.

Miután Joseph Ratzingert XVI. Benedek néven pápává választották, Halbe az eBay internetes aukciós házon keresztül árverésre bocsátotta a hirtelen nagyon értékessé vált személyautót. Az érdeklődés minden képzeletet felülmúlt: nyolc és fél millióan jelentkeztek be. Az eddigi rekord kilencmillió érdeklődő volt, akkor egy férfi felesége esküvői ruháját bocsátotta árverésre.

Banjamin Halbe alternatív katonai szolgálatát tölti, s elektronikus postán levelek ezreit kapta a legkülönfélébb kérdésekkel. Megérdeklődték például, hogy az ablakmosóba lehet-e szenteltvizet önteni, vagy hogy - a pápaválasztói konklávéra utalva - a kipufogó csőből fehér, vagy fekete füst száll fel. Halbe kissé szomorú, hogy mindössze 189 ezer euróért tudott túladni a Volkswagen Golfon. Állítólag voltak olyan ajánlattévők, akik 200 ezer eurónál is jóval többet kínáltak, de a vonalak túlterheltsége miatt "nem jutottak szóhoz".

A pápai Volkswagen új tulajdonosa nem ismeretlen az eBay-árverések történetében: szerzett már például futball labdát, amellyel a brit sztárfocista, David Beckham elrontott egy tizenegyes rúgást. Halbénak egyelőre elege van az árverésekből: a befolyt pénzből természetesen autót akar venni és szeretne egy jót nyaralni.