A BMW V10-ese lett az Év Motorja

Vágólapra másolva!
A nemzetközi zsűri összesen hat díjjal jutalmazta a BMW-motorokat: az M3-as motorja ötödszörre, a kétfokozatú turbófeltöltővel szerelt dízelmotor első ízben diadalmaskodott.
Vágólapra másolva!

A BMW M5 és M6 modellek V10-es, 507 lóerős motorja kapta idén az Év motorja címet, amelyet a stuttgarti Engine Expón adtak át szerdán. A legnagyobb elismerésen túl a BMW motorok még öt díjat kaptak a rangos versenyen.

A BMW a világ első autógyára, amely ugyanabban az évben hat különböző díjat vihet haza az Év motorja díjkiosztó gáláról. Az Engine of the Year a világ legnagyobb presztízsű, motorokat értékelő versenye.

A díjak egyikét az 535d modellben található, variálható kétfokozatú turbófeltöltővel szerelt dízelmotor kapta, míg a BMW M3 motorja egymás után ötödik alkalommal vitte el a prímet, amelyre még nem volt példa a díj történetében. A 343 lóerős 3,2-literes nagyteljesítményű erőforrás a 3 és 4 liter közötti kategóriában lett ismételten a legjobb.

Az ötödik győzelemmel a BMW a legsikeresebb márka az Év motorja résztvevői között: a hét éve, évente megrendezett versenyen a müncheni mérnökök összesen 26 trófeát vehettek át.

"Ez a motor olyan vezetőknek készült, akik méltányolják az első osztályú műszaki tervezést" - mondta a zsűri egyik tagja, Arturo de Andrés az M3-as modellt gyorsító hathengeres erőforrásról.

A 8 különböző motorosztályban az 56 neves újságíróból álló nemzetközi zsűri az alábbi elismerésekben részesítette a BMW motorjait:

- V10 5 literes motor az M5 és M6 modellekben: 2005 legjobb motorja,

- V10 5 literes motor az M5 és M6 modellekben: 2005 legjobb új motorja,

- V10 5 literes motor a M5 és M6 modellekben: 2005 legjobb teljesítményű motorja,

- V10 5 literes motor az M5 és M6 modellekben: a több mint négyliteres kategória győztese,

- az 535d típusban található variálható kétfokozatú turbófeltöltővel szerelt háromliteres motor: a 2,5-3,0 literes kategória győztese,

- az M3-at hajtó 3,2 literes, hathengeres motor: a 3,0-4,0 literes kategória győztese.