A lényeg - Citroën C1

Vágólapra másolva!
Eddig is volt egy rakat kisautója a Citroënnek, most idehaza is bemutatták a legújabbat, egyben a legapróbbat, a C1-et. Úgy 2,2 millió forintért már be is cserkészhető.
Vágólapra másolva!

Itt az első fecske, azaz a PSA-Toyota együttműködésben fejlesztett három kisautó közül egyet már Magyarországon is meg lehet vásárolni. Az Aygóval még csak külhonban ismerkedtünk, a Citroën C1-esét viszont már édes hazánkban menetpróbálhattuk, és hát mostantól minden becsületes állampolgár megveheti, megrendelheti, hiszen el is indult a csöppség értékesítése.

A Citroën idén 300 C1-est kíván eladni a magyar piacon, ennyit kap a csehországi gyártósorokról. Az importőr reméli, hogy kelendő lesz az új modell, bár a sajtótájékoztatón Jean-Marie Walch, a Citroën Hungária ügyvezető igazgatója finoman szólva is szomorkásan elemezgette a helyzetet. No ezen mink nem tudunk változtatni, a lobbit is meghagynánk az illetékeseknek, foglalkozzunk inkább az autóval.

Amelynek egészen egyszerűen valami olyan filozófiát találtak ki, hogy a C1 a lényeg. A lényegre koncentrál. Elvisz A-ból B-be. Ügyesen, okosan, aranyosan, és nem utolsósorban gazdaságosan. Mint a legkisebb Citroën. Mert van még ugye a márkának két alsókategóriás személygépjárműve, a C2-es meg a C3-as, ez utóbbi kvázi családi autó, a köztes meg olyan kis sportos. És akkor ott van még a C3 Pluriel, a szabadidős.

Na a C1 se nem családi, se nem sportos. Vagy legyen egyészen minimál a família. Lényeg a lényeg, hogy ez itten egy városi mini, három- és ötajtósként is. A karosszéria 3,4 m "hosszú", fordulóköre mindössze 9,5 méter, azaz könnyedén lehet véle manőverezni a szűk utcácskákban is. Parkolni sem nehéz a C1-gyel. Alapból 139 literes a csomagtartó, ami nem nagy, inkább kicsi. De 750 literesre bővíthető a hátsó üléstámla előredöntésével.

Forrás: [origo]

Képgaléria

Felszereltségtől függően osztottan, vagy egyben. Na igen, ez a felszereltség-kérdés elég érdekes. Hiszen akár hat légzsákkal, vagy első-hátsó parkolóradarral (...) is rendelhető a C1, de alapból például nincsen benne fordulatszámmérő, elektromos ablak, állítható szervokormány, vagy központi zár. Rádió se. De minden Citroën-törpében van vezető- és utasoldali lufi, ABS, fékerőelosztó, pirotechnikai övfeszítős, hárompontos biztonsági öv. És egy csomó csomaggal választható a C1, voltaképp azzá tesszük, amivé csak akarjuk - pénzkérdés.

Pénzkérdés: a háromajtós alap (X) C1 2 169 000 forintba kerül, még két ajtóért 75 ezret kell leszurkolnunk. Egy ötajtós SX már 2 594 000 Ft. De várhatóan alacsony fenntartási, javítási költségekkel számolhat a leendő C1-tulaj, és hát gazdaságos üzemmóddal - elvileg 4,6 literes átlagfogyasztással. Ezzel elérkeztünk a motorhoz, amely a Toyota-féle egyliteres, háromhengeres, változó szelepvezérlésű, 68 lóerős erőforrás. A magyar piacon egyelőre (vagy kizárólag?) tehát csak benzinesként kapható a C1. A HDi-vel nem. De nem is baj, szerintem.

Forrás: [origo]

Képgaléria

Ahogy a motor, úgy a váltó is japán, precíz, könnyű. Ezzel kapcsolatban viszont akkor már menetpróbailag: elképesztően hosszúak az áttételek (csökkentve a fogyasztást). Szépen felbrummog a kis egyliteres 150-ig - harmadikban... Ötödikben mondjuk 130-tól már meg sem mozdul, egy autópályás előzéshez vissza kell pakolni minimum egyet.

A mindössze 800 kilós kis kasztnit gond nélkül viszi a motor, túlzottan nem is hangoskodik, kultúrált, modern. Bátran kimerészkedhetünk hát a városból, de a C1 igazából a házak közé való. A röpke tesztvezetés alatt jómagam csúnyán eltérve az előírt útvonaltól bekavartam Wekerle labirintusába, még jó, hogy ismerem. Az olyan, hogy taxisok sem mindig vesznek fel oda címet... Na de lényeg, hogy a C1-gyel majdnem öröm volt az egyes, kettes, lassít, fekvőrendőr, gyorsít, lassít,. megáll, elsőbbséget ad, kanyarodik, kettes, stb. Még annak ellenére is, hogy az autó éppen a spártai felszereltségű volt, és klíma nélkül szétizzadtam. Ennél is jobban zavart az amúgy vicces fordulatszámmérő hiánya, na de anyut vagy csajszit biztos nem érdekli, hogy mennyit pörög a motor, miközben.

Képgaléria

Az már annál fontosabb, hogy a C1 külsőre divatos kis gömböc, pofás orral és fenékkel, hatalmas, egyedi lámpákkal. Ha már a hármasikreknek közös ugye a padlólemezük, szélvédőjük és az első ajtajuk. Csini, trendi a csupaüveg csomagtérajtó, a kocsi profilból is megnyerő a szinte nem is létező túlnyúlásaival, talán bent lehetne valamivel játékosabb, barátibb. Az emlegetett "csigaszem" fordulatszámmérő sokat dob a képen.

De, hogy már megint a lényegre térjünk, a C1 praktikus: nem kevesebb mint 12 különböző méretű tárolórekeszbe gyömöszölhetjük cuccainkat. A helykínálat elöl a méretekhez képest parádés, hátul sem büntetően szűkös. Az sem elhanyagolható, hogy a Citroën minije (is) 4 csillagosra vizsgázott az EuroNCap törésteszten.

Képgaléria

Na ez van C1-ileg. 2006 elején jön a C6, nagyon várjuk, és egy mondat erejéig húzzunk ralivonalat is: a Xsarával még mindig tarol a Citroën.

Kántor István

Közös autókkal rukkolt elő a Toyota és a PSA/auto/ujdonsag/20041201kozos.html