Az ékszíj törte meg Szalayék lendületét

Vágólapra másolva!
Jól indult a török Világkupa-viadal szerdai, azaz negyedik napja a Szalay Balázs, Tagai Róbert, Opel Frontera trió számára, hiszen az első szakaszon bár végig porban kellett autóznia, jó néhány vetélytársát megelőzte, és a 18. helyről indulva a 12. pozícióban zárta a szakaszt.
Vágólapra másolva!

4. nap, Sivas-Erzurum (össztáv: 559.99, ebből szelektív szakasz: 183.31 km + 148.56 km)

A páros elégedetten indult a napi második szelektív szakaszra (ez volt az egyik olyan nap, amikor két mért szakaszt teljesített a mezőny), hiszen az előzéseknek köszönhetően körülbelül öt perccel előtte indult a legközelebbi vetélytárs, ami azt jelentette, hogy a port legalább megússzák.

Utóbb azonban ennek sem tudtak örülni Szalayék, mert a szelektív 77. kilométerénél eltört a generátor tárcsája és elszakította az ékszíjat. Aki figyelemmel követte Szalayék utóbbi versenyeit, az tudja, a párosnak korábban is rengeteg gondja volt az ékszíjjal, ám nemrég úgy tűnt, sikerült orvosolni a problémát.

"A csapat az ellenőrző pontnál megjavította a kocsit, ám ezzel még nem volt vége a megpróbáltatásainknak - mondta az Opel-pilóta a célban. - Fél órával később ugyanis megint elszakadt az ékszíj. Akkor már nem tudtunk mit csinálni, Robi leszaladt a patakhoz, hozott hideg vizet, amivel lelocsoltuk a motort, azután pedig folytattuk az utunkat. A célban sajnos késtünk három percet, úgyhogy ezért majd biztosan kapunk valami kis büntetést."

A csapat hátránya immár négy és háromnegyed óra, úgyhogy ettől kezdve már csak a tesztelés, illetve a minél jobb részeredmények elérése lehet a cél a Világkupa török viadalán.

A 4. nap eredményei:

Autósok:

1. Bruno Saby, Michel Perin (francia, Volkswagen Touareg) 3:45:35,
2. de Villiers, Thorner (dél-afrikai, svéd, Volkswagen Touareg) 2:11 perc hátrány,
3. Schlesser, Borsotto (francia, Schlesser-Ford) 12:54 p h.,
...
17. Szalay Balázs, Tagai Róbert (magyar, Opel Frontera) 2:03:19 óra h.

Motorosok:

1. David Casteu (francia, KTM) 4:00:34,
2. Despres (francia, KTM) 46 mp h.,
3. de Gavardo (chilei, KTM) 2:44 p h.

Az összetettben

Autósok:

1. Bruno Saby, Michel Perin 11:21:14,
2. de Villiers, Thorner +1:34 p h.,
3. Schlesser, Borsotto +11:31 p h.,
...
16. Szalay, Tagai +4:44.03 ó h.

Motorosok:

1. Cyril Despres 12:30:41,
2. de Gavardo +21:41 p h.,
3. Casteu +40:07 p h.

Következik: 5. nap, Erzurum-Sivas (össztáv: 559.93 km, ebből szelektív szakasz: 148.89 km + 183.38 km)