Vágólapra másolva!
Hétvégén Parádsasváron a 29. Mátrai Hegyiversenyt, az Autós Gyorsasági Országos Bajnokság VII-VIII. futamát rendezték a Material Center Kupáért.
Vágólapra másolva!

Képdömping Parádról

Gyönyörű időben, a 24-es út lezárt, több mint 5 kilométeres szakaszán mind a márkakupások, mind a többi kategória képviselői remek felfutásokkal szórakoztatták a népes publikumot. A Mobil1 Opel Astra Classic, illetve a Shell V-Power Racing Renault Clio Kupa szombati és vasárnapi küzdelmeit is szimulátorbajnok nyerte Kiss Norbert és Wéber Gábor személyében, utóbbi, a címvédő ezzel már majdnem megfogta a trónkövetelő, ezúttal "csak" második Makai Györgyöt az összetettben. Azaz nem kis csata várható a hátralévő két hungaroringi versenyen (augusztus 26-28., szeptember 30-október 2.).

A H/F csoportban Pólyáék taroltak (Miklós, Ádám sorrendben), szintén BMW-vel az A osztályban Kavecz István, N-ben előbb Hernádi László, másnap Németh 16V Péter győzött. A Wankel csoportban Assenbrenner Tibor diadalmaskodott. A formaautók között csak tesztelésként induló Szász László pedig jó szokása szerint űridőket repesztett (legjobbja 2:17 p volt), nyerni Pödör Balázs tudott.

Volt még Lada-show, ahol egyesek a látványra, mások a gyorsaságra is mentek, Fenyvesi Gábor például a cliósoknál is jobb időt futott. A hegyiversenyeken nem ritka balesetekből erre a hétvégére is jutott - többen is voltak, akiket nem fogott meg a szalagkorlát. Szerencsére, és mert az autók biztonságosak, senkinek nem esett komoly baja. Még a hatalmasat esett Bíró Géza, az astrás éllovas is sietve üzente a kórházból (törések, repedések), hogy a Hungaroringen visszatér...